Táncórák kezdőknek és haladóknak

Ülésezett tegnap az országgyűlés. Itt és amelyen a svéd NATO csatlakozás megszavazása lett volna az egyik feladat, ám a 135 bátorak nem jelentek meg, így az ellenzéki lamentálások után még a napirendet sem sikerült megszavazni, így hazamentek a legények. Mindez nekünk nem volt túl nagy meglepetés, de azoknak a nagyköveteknek (USA, Lengyelország, Dánia, Norvégia, Szlovákia színeiben) talán igen, mert láthatóan nem túl vidáman ücsörögtek ott, ahol máskor Orbán haverjai illetve a komplett családja szoktak. A vendégszektorban.

David Pressman, az USA nagykövete, bár tudta, mi készül és hová jön, mégis megmagyarázta látogatásának okát. Mint mondta, Orbán megígérte neki, hogy ezt a svéd NATO csatlakozást az első adandó alkalommal megszavazzák, s mint mondta, itt volt az első adandó alkalom, ami aztán ment a levesbe. Azt nem tudjuk, a bátorak hol jártak épp és miért nem jöttek el – nem utasította őket a gazda -, azt viszont igen, hogy kormányunk tagjai épp ebben az időben Sopronban futballoztak, mert mint Orbán kijelentette: „Meló az van”.

Érdekes volt azért is ez a cirkusz, hiszen ide s tova egy éve annak, hogy Hende Csaba vezetésével Stockholmban jár a Fidesz parlamenti küldöttsége épp ez ügyben, és a kirándulás után a gukkeros ember azt nyilatkozta: „Támogatjuk Svédország NATO-tagságát”. Kövezzenek meg, vessenek a mókusok elé, ha ez józan olvasatban nem azt jelenti, hogy akkor meg is szavazzák, ehhez képest azonban eltelt egy év, Orbán a százharmincötökre mutogat, ezek a bátorak meg sehová, csak nem mennek el az ülésre, ami amúgy a munkájuk volna.

Szorosan ugyan nem tartozik a tárgyhoz, de kíváncsiak leszünk, hogy a távolmaradás után Kövér házelnök ezt a galerit is úgy szénné bünteti-e, mint amúgy az ellenzékieket egyenként szokásában van, ha így mulasztanak. Ha nem így lesz, akkor újólag bebizonyosodik, hogy a törvények vagy szabályok nem mindenkire egyformán vonatkoznak, azokat betartani nem igazán kell, ha az ember fideszes. De ez mellékszál. Mindemellett nem mennénk bele részleteiben, mi történt ezen a csonka és érvénytelen parlamenti ülésen.

Maradjunk annyiban, hogy bohózat volt, s elég csupán fölidézni a karzaton ücsörgő nagykövetek komor tekintetét, hogy lássuk, nem lesz ennek jó vége. Pressmann nagykövet ugyanis már belengetett bizonyos szankciókat, és most már úgy tűnik, lesz is belőlük valami, mert tegnap is kiderült, Magyarország, amely egy katonai szövetség tagja, épp ennek a szövetségnek a jól felfogott érdekeivel megy szembe. Mint ahogyan az Unióéval is, de ott Orbánt durván befenyíthették, hogy fülét-farkát behúzva iszkolt haza.

Természetesen győztesen, mint általában és mindig. Viszont, hogy a Fidesz viselkedését megérthessük, egészen fel, Orbánig kell mennünk, mert mindenki számára egyszeregy, hogy ezek a bátorak a gazda intése nélkül fingani sem mernek. Így amit ők tesznek, azt Orbán teszi, fölösleges tehát külön entitásként kezelni ezt az amúgy különállónak tűnő bűzös halmazt. Szóval olybá tűnik, hogy Orbán, vele együtt a Fidesz, s ami rosszabb, az ország is bepávatáncolta magát a sarokba, ahonnan most nyüszítve nézeget kifelé. Hogy mi lesz.

Baj lesz, és nagy. A szorítás és kényszerítő fenyegetés elsősorban nem minket érint, hiszen az ukránoknak megszavazott ötvenmilliárd euró után az oroszok nem nekünk üzenték első körben, hogy nem vagyunk a barátjuk, aztán kicsivel később, hogy árulók vagyunk. Orbán volt az, aki a selyemzsinór első kis darabkáját megkapta, s ha előttünk van az a kép, miként viselkedett, feszengett és várta a véget legutóbbi moszkvai látogatásakor Putyin előtt, akkor el tudjuk képzelni, milyen nyüszítés lehet most benne, mert megfeszítette a húrt.

Hogy túl is feszüljön ez a készség, ami után talán nem lenne ajánlatos egy magas ház ablaka közelében tartózkodni, az a svédek NATO-ba engedése volna. Innen is látszik, és nagy valószínűséggel mindenki (a nagykövetek is) tudja, tudják, hogy nem a 135-ök gáncsoskodnak, indokoljanak akármivel is, hanem a nagyvezír húzza az időt a ki tudja mit hozó jövő előtt. Ha Orbán olyan zseni lenne, mint amilyennek tartják, és mint amilyen nem, akkor már ennek a táncikálásnak az elején tudhatta volna, ennek nagyon rossz vége is lehet.

Az lesz. Az eddig mellette lévő szerencse sem húzhatja ki már abból a bajból, ahová kormányozta magát Putyin és a szabad világ közt sasszézva és a magyarok érdekének hazudva az egyéni nyomorát. Az Unió lerendezte, s ha előbb-utóbb – mert egyszer meg kell szavaztatnia – a svédek NATO csatlakozása is megtörténik, akkor Putyinnak sem kell már cimboraként, mert nem tud belülről kellőképpen bomlasztani. És abban a pillanatban esik le a váza az asztalról, kerül a senki földjére ez a politikai kalandor, mint ahogyan az összes hasonszőrű oda jut.

Orbán futása itt és most, az orrunk előtt ér véget. Majd a nyári uniós választások után – ami immár Trump mellett az egyetlen esélye a túlélésre – hullik végleg a porba, mert ennyi idő alatt mindenki kiismeri és senki nem áll vele szóba. Az az egyetlen kérdés, hogy az ország is vele tart-e a zuhanásban, mert amit a külső körülményektől remélhettünk, az lassan valósággá válik, innentől fogva tehát csak rajtunk áll vagy bukik a saját sorsunk. Igaz, ez eddig is így volt, de alkalmatlanok voltunk a szabad életre. Majd kiderül, hogy ez végleges állapot-e.