Állítsátok meg Novák Katalint

Momentán ott tartunk, hogy titkosszolgálati eszközökkel akarják megbuktatni Novák Katalint. Delikát. Leginkább azért, mert az immár az idők kezdete óta hatalmon lévő Fidesz ellenében ezek szerint a titkosszolgálatok valaki más kezében kell legyenek ezek szerint. Sejtetve van, hogy kiében, sőt meg is nevezi a deliráló egyed, mégpedig a „titkosszolgálat-rendőrség-ügyészség-bíróság maffia” volna az, amely föld alatti szervezkedés le akarja járatni Novákot. Mintha nem tenné meg ezt önmaga minden lélegzetvételével.

Ha azt mondanák, olyan hülye nem létezik, aki képes ilyet kitalálni, csalódást kell okoznom. Nem én szoptam az ujjamból a dzsémszbondos sztorit, hanem egy bizonyos Skrabski Fruzsina, aki amúgy influenszer, és emellett a nagyasszony tizenhat tagú tanácsadó testületének tagja. Illetve saját bevallása szerint Novák fan, egy bávatag rajongó, s ha az elnökasszonynak ilyenek adnak tanácsot, akkor az sok mindent megmagyaráz, viszont őt magát nem menti fel. Voltaképp azt is mondhatnánk, egy brancs ezek, miközben A tanúra gondolunk.

Most kell jönnie egy vallomásnak olyan tartalommal, hogy jómagam erről a Fruzsináról eleddig nem tudtam, hogy a világon volna, de ezek szerint nem veszítettem túl sokat. Mielőtt azonban tovább haladnánk a romantikus történetben, miheztartás végett nem árt tisztázni, hogy Novák Katalint semmilyen körülmények között megbuktatni nem lehet, maximum Orbán nagyvezír távolíthatja el és csakis akkor, ha úgy véli, hogy létezése szavazatvesztést okoz. Ha amúgy gyerekeket vacsorál, hogy fröcsög a vér a foga között, az sem igazán érdekes.

Novák létezését vagy nem létezését csakis innen lehet vizsgálni. Hogy ehhez képest a házi influenszer miket miről álmodik, az érdektelen, mint ahogyan az ellenzék sivítozása és minden leváltási törekvése is. Mindemellett azért a röhögés vagy elborzadás miatt érdemes ezt Fruzsina-elméletet megmutatni, hogy lássuk, mire nem képes az emberi képzelet. Eszerint tehát a fentebb emlegetett maffia „nem kellőképpen informatív anyagot” adott a nagyasszony kezébe, „hogy nem minden információ birtokában hozza meg a döntést”.

Visszatérve A tanú világába, akkor ezek szerint az imperialisták vezették félre a szentéletű elnökasszonyt, aki – és megint idézni vagyunk kénytelen – „az egyik legtisztességesebb ember az országban”. Ezt az állítást nem is akarnánk sem cáfolni sem igazolni, mert gusztus kérdése, illetve a relatív erkölcsiségé, ami alapján azt kérdezzük csupán, mihez képest. Egy ganyédombhoz viszonyítva talán, de ez sem biztos, így a kijelentéssel kezdenünk nincs mit, mert Novák esetében is igaz az orbáni tétel a mondás és csinálás kettősségéről.

Viszont a sztori nem egészen lenne teljes ennyi információ birtokában, mert új hősünk – ez a Fruzsina – képes még fokozni, mikor is azt is a tudtunkra adja, a bicskei gyermekotthon esetében „megint egy koncepciós perről van szó, sajnos sok ilyen van büntetőügyekben és erről is lehet tudomása az elnöknek”. Azaz, nyájasaim, nem is volt pedofília így Novák csak helyrehozta a hibát, mert „láttunk mi már hasonló ügyet, egy szentéletű szerzetessel szembeni liberális lejárató akciót, amikor kiderült, hogy minden hazugság volt”.

Ez az egész tehát most már a mi aknamunkánk, akik békétlenséget akarunk akkor, amikor Novák „nagyon bátor és népszerű, a tisztességtelenek ezért meg szeretnének tőle szabadulni, de sokan vagyunk mellette, akik békés és szabad Magyarországot szeretnénk”. Így kerek a világ. Akik felhorgadnak egy pedofil ügy elítéltjének adott kegyelmen, azok a rossz életűek, illetve Novák egyáltalán nem is hibázott, csak csőbe húzták a lipsik, akik, mint fentebb láttuk, a háttérhatalom az országban. Minden az ő kezükben van.

Nem mutatnánk rá mindennek a képtelenségére, arra azonban igen, hogy az ilyen Fruzsina-félék azok is, akik Bayert az ismert események után felállva tapsolták, s ezen a vonalon nyílegyenesen jutunk el az Orbánnak kezet csókoló nyugdíjasig meg az „alavju” tábláig. A vak hittel nehéz mit kezdeni, ahogyan az ezt kiépítő monolit hatalommal sem sokat lehet. Ezek így egymásra épülve, egymást erősítve teszik pokollá az országot, s vannak ismert arcai, és van a névtelen, bamba tömeg. A mi Fruzsinánk ennek a minéműségét mutatta meg.

Ezzel a kegyelemmel, ami most a vihart kavarja, Novák morálnélkülisége mutatkozott meg, de tevőleges kárt az országnak nem okozott. Viszont úgy működik tovább, mintha mi sem történt volna, s mindeme viharok közt fölhívta a svéd miniszterelnököt is arra intve őt, jöjjön el kies hazánkba, és mutassa meg „azt a szándékot is, hogy nekik is mennyire fontos a magyar képviselők meggyőzése”. Itt kérdezzük meg tátott szájjal: mi van? Mert élénk fantáziánk ellenére is nehéz elképzelnünk, ahogyan Ulf Kristersson a bátor frakciónak könyörög.

Ezen kívül is látszik, Novák a botrány kipattanása óta is olyan zavartalanul jár-kel a világban, és óráról órára járatja le Magyarországot belepofázva a külpolitikába és mindenbe, mintha ahhoz neki bármi köze is lehetne, mint aki érinthetetlen. És voltaképp, ahogyan a szerepét föntebb vázoltuk, valóban az. Orbán kezében a döntés, hogy Vargához hasonlóan Brüsszelbe száműzi, vagy menedéket ad neki Hatvanpusztán, mert, hogy őt semmiképpen nem hagyja az út szélén, arra mérget vehetünk. Addig is úgy rontja a levegőt, ahogyan Orbán akarja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Állítsátok meg Novák Katalint
  1. Quvik szerint:

    Kíváncsi lennék, hogy miközben a családról, családvédelemről papol és „a botrány kipattanása óta is olyan zavartalanul jár-kel a világban”, vajon ki neveli a három gyerekét ennek a példamutató, szent asszonynak?

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Az un. „ellenzéket” se értem, hogy miért pont a novák lemondását követeli nagy pofával? Amikor a fidesz felépítése egy piramishoz hasonlít, ami a csúcsán áll, és a csúcsát orbánnak hívják. Ha az orbán bukik, akkor az egész piramis összedől. Nem azért mert én mondom, hanem azért mert ők maguk építettek fel egy olyan személyi kultuszt, aminek a középpontjában a dagadt van, és őkelme irányítja úgy az egész fideszt, hogy nem tűri meg maga mellett a vetélytársakat.

    Ergo, a fidesz piramis alól kéne kipöckölni az orbánt, aztán már minden sínen lenne. Csak valami miatt az un. „ellenzék” erre képtelen. Pedig nem lehetetlen feladat lenne, csak az akarat hiányzik. Miért? Mert félnek az orbán maffiától? Lusták? Vagy csak nagyon is megfelel nekik ez a helyzet, az örökös „ellenzéki” lét, a havi másfél millás bevétellel. „Ő” „felsége” „belső” ellenzéke… :/

  3. repulo szerint:

    Ha a vegetatív működés gondolkodást igényelne, ez a Skrabski asszonyság először is meghalna szívleállásban, majd megfulladna, aztán szomjan és végül éhen halna.
    És akkor Ő, influenszer.
    Mi várható egy mezei rajongótól?

  4. polyvitaplex szerint:

    „jómagam erről a Fruzsináról eleddig nem tudtam”

    Pedig ismert név az övé, ő rendezte a Biszku-filmet, két filmrendezés között pedig a családi borászatban tüsténkedik, ahogyan az jobboldali kultúrkörökben magától értetődő.
    A szovjet katonák nők elleni erőszakát több filmben is feldolgozta, de úgy látszik, hogy a magyar gyerekek elleni erőszak szerinte nem olyan nagy ügy.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum