Mocskos meló

„Meló az van” – posztolta ki miniszterelnök urunk a képet, amelyen ő és decens kis csapata, amelyet valami ismeretlen ok miatt kormánynak hív, megérkezik a kihelyezett ülésre Sopronbánfalvára. Nem először látogat a bájos magyar településre a mókus őrs, leginkább akkor vannak házon kívül nagy valószínűséggel, amikor az ottani fogadósnak kell egy kis apanázs a közösből, ezzel is igazolva a tételt, miszerint senkit nem hagynak az út szélén.

A mostani kiruccanásnak azonban egyéb oka is lehet a szívbéli jóságon kívül, mégpedig az, ne kellessen befáradni a parlamentbe az ellenzék által összetrombitált ülésre többek között a svédek NATO csatlakozásáról. Az a hajó már elment, amely azt a szólamot tartalmazta, miszerint ebben a folyamatban nem kies hazánk lesz az utolsó, ha ganyék vagyunk, legyünk szügyig azok, a bávatag rajongóknak úgyis teljesen mindegy.

Mindemellett tudható, mi lesz az egyik téma a wellness-napokon, a fővezér most magyarázza majd el, miért ment szembe az ukránok pénzének megszavazásával nem csak a komplett kormánnyal, hanem a nemzeti konzultáció behazudott eredménye után az egész nemzettel. S ha úgy működne a Fidesz, mint ahogyan nem működik, akkor lehetnének izgalmas és izzasztó percei doktorminiszter urunknak, de ilyesmitől nem kell tartania egyáltalán.

Sőt, mintha mi sem történt volna, a csipet csapat Sopronbánfalvára utaztában – már, ha nem helikopterrel mentek ide is, ahogyan amúgy kiváltképp szeretnek közlekedni -, az utak mentén találkozhattak volna a nemzeti konzultáció 2.0 plakátokkal, s rácsodálkozhatnának arra, mintha semmi sem történne az időben egyáltalán. Orbán nem szavazott volna meg semmit, és a nap ugyanúgy sütne, mint múlt csütörtök és Brüsszel előtt. Innen nézvést nincs mit tanácskozni.

Máshonnan nézve a dolgokat sem. A verkli ugyanaz, és az is marad a nyári választásokig, tehát, hogy épp most miket beszélnek meg vagy milyen döntéseket hoznak, az teljességgel érdektelen. És mellékszál abból a szempontból is, hogy a kirándulók épp most tapasztalhatták meg, még az is mindegy, a főnökük nekik mit mond vagy mit ígér, mert úgyis azt csinál, amit csak akar, s amit a hatalomért való remegésében praktikusnak vél.

Megkérdezhetnék hát maguktól, ha lenne saját akaratuk, mi értelme ennek az egésznek a levegőváltozáson kívül, de tudnunk kell, hogy azért vannak épp ők ott, mert ilyen kérdést soha föl nem fognak tenni sem maguknak, sem a keresztapának. Ebből fakad, hogy ezt az egészet munkának nevezni vagy túlzó eufemizmus, vagy méretes hazugság, de, hogy érdemi dolog ott történni nem fog, az teljességgel bizonyos. Viszont vannak fölhorgadások.

Ha nem is a belső körökben, mint azt az elébb megindokoltuk, hanem az internet kósza népénél, akik a vezéri bejegyzésre, miszerint „meló az van”, ha lehet így mondani elemi erővel háborodtak fel és verték az asztalt meg a klaviatúrát azt kérdezve önmaguktól és egyben mindenkitől – hogy csak a szalonképesebbeket idézzük –, mikor dolgozott ez a mocsok akár csak egyetlen percet is, és a maguk módján igazuk van. 

Nem kerülhető meg ugyanakkor a munka filozófiai és fizikai fogalma, hogy azoknak mennyiben felel meg az, amit Orbán Viktor elég merészen annak nevez. Mert amióta ezt a tevékenységet folytatja már több mint harminc éve, a tapasztalat azt mutatja, hogy munkájától az ország ugyan nem, de ő maga gyarapszik. De még egyszer sem hallottuk dünnyögni a fogai közt J. A. panaszát, miszerint „ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért”.

Emlékszünk a szállóigévé vált fideszista szlogenre: „csináljunk úgy, mintha valami nagyon fontosat kellene csinálnunk”, amit mára hajlamosak vagyunk elfelejteni, pedig ez az alapja annak a rajongói hitnek, miszerint „legalább kormányozni tudnak”. Holott az ország állapotán látjuk: nem. Ezt igazolja ez a kis kirándulás is, ami kormányülés névre hallgat, de, ha ahogyan nincsenek, ám lennének ezekről jegyzőkönyvek, kiderülne, nem azok.

Akkor hát mik? – horgad föl bennünk a mindent néven nevezés kényszere, de nem találjuk a szavakat, illetve, amelyek előbuknak a ládafiából, azok módfelett illetlenek. Egy biztos, hogy amíg ezek ott hédereznek, a világ arra figyel, hogy még most sem bólintanak rá a svéd NATO-csatlakozásra, tehát mindenki tudja, ezek milyenek. Egyébként a rajongó bávatagok is, de kies hazánk az a hely, ahol ez nekik éppen megfelel.