Orbán a sarokban hörög

Mint azt a brüsszeli csúcs eseményei után tételeztük, másnap sikerként lett eladva a bávatag fideszistáknak istenük totális kudarca. Nem részleteznénk újólag a történéseket, de úgy lehetne összefoglalni azokat, hogy Orbán torkára tették a kést, ezért nem vétózott megint. Mindent elveszített, de semmit nem kapott, ebből pedig az fakad, ha ebből világra szóló diadalt szeretnénk fabrikálni, annak rossz vége lehet. Az is lett.

Illetve annál valamivel több is, mert doktorminiszter urunk ingatag jellemét ismerve abban is biztosak lehettünk, hogy a frusztrációját – ha képletesen is – valakin le kell vernie. Ezek voltak most az ukránok, akik miatt nem először kellett vesztesen távoznia, így, ha lehet, és a Kossuth rádióbéli fölszopásból ki is derült, Orbán most már talán sokkal jobban akarja Ukrajna vesztét, mint maga Putyin cimborája, de arról a tájékról is kezdnek nagyon hűvös szelek fújni.

Elképesztő módon berágtak rá a putyinista oroszok a mostani vétó elmaradása miatt. A kiinduló pont az volt, hogy a magyar csicska már nem a barátjuk, a záró aktus pedig, hogy áruló. Ha más nem is, ezek a reakciók mutatják, honnan fújtak eddig Orbán szelei, ekképp a csütörtöki végeredmény szerint Brüsszelben is behódolt, és oroszok is listára tették, ami így egyben alkalmas arra, hogy megbillenjen hősünk amúgy is ingatag lelki egyensúlya.

Reményeink szerint elég szofisztikáltan fogalmaztunk a vezéri benső állapotáról, mint ahogyan címadásunkban is törekedtünk erre. Az volt ugyanis az eredeti elképzelés, hogy mai dolgozatunk címe „Orbán, a tapló” lesz, ami mindent elmondana, de aztán a képünkbe mázolták volna azt a vádat, hogy mi pikkelünk doktorminiszter urunkra, ami egyáltalán nem fedi a valóságot, mert csak szimplán megvetjük őt. Viszont ezt is ki kell érdemelni.

És atyuskánk tesz is érte napra nap. De, amit most ezen a pénteki szeánszon előadott, az minden képzeletet felülmúlt. Az első tétel a siker és győzelem volt, amit abból az állításból kellene beszopnunk, hogy az a diadal, ha az ukránok nem kapják meg a magyarok pénzét, mintha eddig azt kapták volna. Nem kell felhívnunk a kedves vezető figyelmét, mert úgyis tudja, csak hazudik, hogy az a pénz, amiről állandóan ábrándozik, a burgenlandi traktoristák pénze.

Meg a német proletároké, és így tovább, ami pénzt azért fizetnek be, hogy kies hazánk gyarapodjék, és nem azért, hogy a maffia ellopja. Ha nem jön az a nyüves pénz, ezért nem jön, valamint Orbán fasiszta rendszere miatt. Ha ez nem volna, mindjárt csörögne a kassza, de ahhoz épp Orbánnak – és a Fidesznek – kellene eltakarodnia, ebben azonban nem reménykedhetünk, ők pedig nem teszik meg szépszerével, a pénz tehát pihen a közös széfben.

Ez eddig a szokásos, már időtlen idők óta hallott sztori, de most, hogy voltaképp a vezéri nimbusz, a rettenthetetlen utcai harcos képe ott hever a porban széttaposva, az örök győztesnek olyan fájásai vannak, amelyek nem múlnának el, ha nem tombolna egy kicsit, s innen nézve a második nekifutásra előállított cím, a sarokban hörgés érzékletes képével megfelelőnek tűnik, de kik vagyunk mi, hogy megveregessük érte a saját vállunkat.

Porbafingó kis senkik vagyunk, ahogyan azonban Orbán is az, de nem akaródzik neki belátni. Ebben a rádiós monológban tehát mindent megtesz, hogy valaki legyen, s mindeközben eléri, hogy a vétó elmaradása ellenére az ukránok is vérdíjat tűzzenek ki a fejére, így innentől fogva érdeklődve figyeljük az események alakulását, hogy mi történik, ha indul Zelenszkijjel tárgyalni, ha és egyáltalán bekövetkezik még ez az esemény.

Orbán ugyanis két aspektusból is kétségbe vonta az ukrán államiság létét. Elsőként ugyanis azt állította, hogy az az ötvenmilliárd euró, amit most nem vétózott meg, nem a háborúra kell, „hanem arra, hogy a csődbe jutott ukrán állam ne omoljon össze”. Kétségeink támadnak ettől, amit szerencsére maga a nagyvezír old fel két sorral odébb, amikor azt is kijelenti ez a Brüsszel háborúpárti, ezért adta a pénzt. Nem ártana eldönteni melyik.  

Mert ennek így savanykás, visítós szaga van, de még fokozni tudja a delíriumot, amikor a magyar felsőbbrendűségtől vakon oktatja ki a világot „Hát jól nézünk ki… Egy ezeréves államról ne mondják meg a szomszéd szlávok, hogy mi kik vagyunk, majd azt mi eldöntjük”. – Ezt azért nem kellett volna, mert emlékeztetnénk rá, Putyin is így kezdte, aztán megkapta, hogy Moszkva helyén még mocsár volt, amikor a kijevi fejedelemség már létezett.

És mi is csak jelenthetünk I. Szvjatoszláv 962-től datált Kijevi Ruszát ismerve, amikor is mi magunk még éppen csak poroszkáltunk a lovainkon, kalandoztunk úgymond, és még Géza fejedelem sem volt sehol, Istvánunkról nem is beszélve. Amikor az ukránok nemlétéről értekezünk, akkor innen kellene nézni a dolgokat, s mindezek után befogni a szájunkat. De ez Orbánnak nem megy, s habár a híveinek elég, nem mindenki olyan hülye, mint ők.

Nos, annyi történt, hogy Orbán első körben kitombolta magát, kíváncsian várjuk a folytatást, mert lesz. A tehetetlen düh minden bizonnyal befelé fog irányulni a szuverenitás védelmének örve alatt, s ki tudja majd, kit és hol talál meg. Mert ennek a szerencsétlen kóklernek kifelé elfogyott a hitele és a levegője, így nagy valószínűséggel a nem fideszisták körében végez majd dúlást és irtást, mert más a jelleméből és a kényszerekből fakadóan nem következhet

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Orbán a sarokban hörög
  1. lola szerint:

    Tisztelt szerző!
    az amerikai népszavában 2024.02.04 számában van egy fotó hogyan fog kezet a román elnökkel ebben minden benne van. Ez is megérne egy elmélkedést.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Az egész történetben a legfontosabb mozzanat, a ruszkik reakciója a „nemvétóra”. Ami ragyogóan alátámasztja a köpcös hazaáruló voltát. Ami miatt 1 percig nem maradhatna a miniszterelnöki székben… jobb helyeken. De ez nem az. Itt bármit csinál ez a hazaáruló tolvaj c…sicskája putinnak, az agyatlan 1 millió tapsikol neki. A másik 6-7 millió agyatlan meg nem csinál semmit. Pedig a cehhet mindenki fizetni fogja… :/

  3. Ultron szerint:

    Csak tényleg hörögne már…az se baj, ha éppen nem a sarokban.

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Szevasztopoli Orosz-ukránoktól tanultam meg a nyelvüket. Nincs miről beszélni, borzasztóan sajnálom az elveszett életeket. Uuram bocsáss meg nekünk, hogy semmit nem teszünk ellene.

  5. kovacs_ugynok szerint:

    Azt észrevettétek, hogy a „hörög” és a „röhög” anagramma? Olyan mint a „Soros” és az „orsoS”… :/

  6. Nyista szerint:

    Lehet, hogy hamarosan az is kiderül, hogy milyen a polonium-os pálinka? Akkor én majd főzök magamnak egy kávét. Fő a biztonság…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum