Füttyök, séták, szerelmek

Mint tudjuk, a szuverenitásvédelmi nemzeti konzultáción a mimagyarok kilencvennyolc százaléka (by: hadügyminiszterné) azon akaratát nyilvánította ki, hogy békét óhajt, Ukrajnának pedig egy kanyi vasat sem. Ezzel a nemzeti felhatalmazással érkezett Brüsszelbe doktorminiszter urunk, ahol fél óra alatt képen pisálta mind a kilencvennyolc százaléknyi mimagyarokat, akiknek most nem lennénk a helyében, mert csúnyán át lettek verve.

Kiderült, hogy az istenük nem törődik velük, illetve és jobban mondva egyáltalán senkivel, még saját magával sem, enmagát is permanensen hugyozza pofán, s ettől nem látja a tükörképét soha. Doktorminiszter urunk ezúttal is kisétált a teremből, ami az álmoskönyvek szerint azt sugallta, hogy mindent megszavaz, amit eléje tesznek, és úgy is lett. Lépése olyannyira váratlan volt, hogy épp abban az időben Gulyás G. a kormányinfón kijelentette: nem lesz megállapodás.

Egy kormányinfó arról szólna, hogy minket, bávatagokat tájékoztasson a kormány döntéseiről és az érettünk való munkájáról, most azonban feketén-fehéren kiderült, kormánydöntés nem létezik. Kizárólag orbándöntés van, ami ezek szerint más volt szerdán este, mint csütörtökön délelőtt, így maga a kormány, s benne Gulyás G. is megtapasztalhatta, ne arra figyeljen, amit a főnöke mond, hanem, amit csinál. Jelesül, hogy most már teljesen kiszámíthatatlan a manus.

Tegnap még aprót sem kapott, egyáltalán nem kellett lefizetni, azaz, az egész eddigi cirkusz teljesen felesleges volt, ami arra szolgált, hogy róla beszéljenek, az országnak azonban semmi haszna nem származott belőle az ég egy világon. Valami történt, de nem tudjuk, hogy mi, milyen fenyegetések hangzottak el, hogy a bátor utcai harcos lehajtott fejjel somfordált el, amit nehéz lesz világra szóló diadalként eladni itthon, de meg fogják próbálni.

Viszont előtte föltesszük az ide kívánkozó kérdést a brüsszeli füttyökről: milyen dallam volt az, amire doktorminiszter urunk most olyan megadóan ropta. S adódik persze a másik dilemma is, mi az értelme, illetve mi volt a nemzeti konzultációnak, illetve a televízióban még mindig vetített füttyös reklámnak, ha egyetlenünk még ezek szerint a kormánya előtt is titkolva felejtett el egy perc alatt mindent. Mint kitetszik, meg vagyunk lepve és nem találjuk a szavakat.

Két dolog miatt elsősorban, mert érző lényként megpróbáljuk beleképzelni magunkat egyrészt a rajongó tábor helyébe, akiknek meg kellene hasonlaniuk, mert a világ nem nyugszik szilárd talpakon az univerzumuk közepén. Ugyanakkor maga doktorminiszter urunk is szembe kell nézzen magával, bár, mint azt már fölvázoltuk, a képét nem látja a csordogáló vizelettől. Egyébiránt mindenképpen megszavazta volna, hogy ne rúgják most már látványosan valagba.

Mert hiába is ment az elsimítás a szivárogtatás után, erősen benne volt a pakliban, hogy úgy járnak el Orbánnal, mint eddig még senkivel, azaz, megvonják a szavazati jogát, az országnak pedig még ennyi pénzt sem adnak, mint eddig, ami egyet jelentene az államcsőddel. Nem maga a pénzügyi tragédia zavarná a mi kis despotánkat, hanem az a mélyben megbúvó lehetőség, hogy ettől olyan helyzet alakulhatna ki, amelyben elveszíti a hatalmát.

Ezért és nem másért nem vétózott most, és ezért verte át a híveket, a kormányát és a pártját, de ők még ezek után sem fognak észhez térni, mert megfelel nekik az a bábuszerep, amit a nagyfőnöktől kaptak. Mindez is mutatja, morálisan milyen szinten vannak, hogy pedig a bávatag hívek nagy valószínűséggel fel sem fogták, mi is történt és történik velük, ez pedig a kognitív nívót mutatja, de annak mélységei felől eddig sem voltak kétségeink.

A király meztelen, a pakliból elfogyott az egyetlen ász, Orbán az lett, ami a kezdetektől volt, egy nagyszájú senkiházi, aki addig táncolgatott arcokat váltva, hogy senkije sem maradt. A despotái meg a Trumpja (plusz a Putyintól való félelme), ott áll a terem szélén, olykor kikullog magától vagy kiküldik, és amúgy undorodnak tőle. Vétóznia kellett volna a józan ész ellenére, hogy valami kis tartása maradjon. Ez nem történt meg és összecsukott.

Viszont félreértés ne essék, ettől itthon semmi nem fog változni. Sőt, a belső harcot fokozza, ha odakint a világban megbukott, főleg, mert megérintette a hatalom elvesztésének szele. Senkivel nem törődik, és abban a helyzetben, amiben az ország most van, egyetlen kiút lenne, ha önmagától eltakarodna. Nem fog, hogy is lehetett ilyet leírni, csak arra volt jó, hogy világossá váljék, Orbán amúgy senki, mégis itt fog tornyosulni fölöttünk.

A törzsközönség továbbra is szerelmesen csügg rajta, őt éltetve döglik éhen vagy fagy meg, veri pofán a libsit, ezután is mindent ellopnak, s bár a levegőnk már most is kevés, ezután még egyre kevesebb lesz, a kinti kudarcot itthon veri le rajtunk. Lesz kínai meg katari pénz, lesz aksigyár, és a lehető legváltozatosabb módon mossák továbbra is az agyunkat. Ennyit arról, miért nem lehet örülnünk annak, hogy a nagyvezír kapott egy maflást.