Orbán papírcsákója

Úgy kezdjük el az új évet, hogy visszanézünk a régi végére. Csak azért, hogy a kontinuitás meglegyen, és ne támadjon szakadás az idő szétfoszló szövetében, s itt elsőként találunk egy Orbán interjút, az év végi felszopós alákérdező-cunamiban. Úgy általában nem szeretjük ezeket, mert közük nincs az interjúhoz, így a szakmához, amit valaha újságírásnak neveztek, arra azonban alkalmasak, hogy a kedves vezető lelkének éjfekete tartalmai kibugyogjanak a napvilágra minden kontroll nélkül. Mint valami demens vénember monológjai.

Orbán és a korona kapcsolatáról már sokan és sokszor értekeztek, hogy fájna rá a foga, ezzel kapcsolatban a Duna eljegesedése is szóba kerül rend szerint, de mindig – így most is – kiderült és kiderül, hogy a suttyó parasztgyereknek igazából nincsen köze vér és neveltetés szerint a szent ékszerhez. Kalapos király ő, aki az opera tetején dalolászik, éspedig szó szerint. Amikor 2023 legévégén éjfélt ütött az óra, és Novák Sándorpalota elkezdte a hülyeségeit beszélni a televízióban, megjelent az opera tetején egy kis társaság, és gajdolt ott.

Gondold meg és igyál, dalolászta a kis csipetcsapat a nagy, budapesti éjszaka közepén a Bánk bán bordalát, és ez a társaság nem másokból állt, mint szeretett miniszterelnökünk, az ő Varga J. minisztere és az opera igazgatója. Orbán tényleg kalapban volt, amitől ilyen falusi párttitkár külseje lett, és a dal kiválasztása is erre a nívóra utal. Csak arra lettünk volna kíváncsiak, végig is énekelték-e teljesen, s ha igen, belegondoltak-e a szövegbe úgy igazán, mert érdemes lett volna, leginkább miheztartás végett. Intő kezet látva benne.

Mert és ugyanis a választott mulatós nem egyebet mond, mint ismeretes, hogy aszongya – stílszerűen -: „Gondold meg és igyál!/ Örökké a világ sem áll;/ Eloszlik, mint a buborék,/ s marad, mi volt, a puszta lég.” – Erre, ugye bajos volna királyságot építeni, de tudjuk, nem ezért lett kiválasztva a nóta, hanem mert egyetlenünk erősen vonzódik az alapvető élelmiszerhez, aminek fogyasztását így is népszerűsíteni lehet. De ez a kisebbik baj, a nagyobb, hogy egyáltalán mit keresett az opera tetején, illetve, hogy miért kellett ezt nekünk látni.

Ez is inkább olyan dzsentri módi, mint ahogyan egyéb értékrendek is nagy vezérünk nívótlanságára utalnak, mert mielőtt felmászott volna a ház tetejére, a Nemzeti Sportnak is adott egy interjút (műfajilag lásd fentebb), amiből kiderült, hogy ez a lap a korona, és ezért kellett mintegy hárommilliárdért megmenteni, illetve ezért vásárol fel belőle a miniszterelnökség naponta tízezer példányt. Hogy ezeket hol tárolják, azt nem tudjuk, majd a papírgyűjtő úttörőknek jó lesz. Elhuzigálják a kis kordéikon.

De nem is ez, hanem az üzenet. A kedves vezető nem egyebet állított ugyanis, mint azt: „A sportnapilap a magyar sport számára olyan, mint az országnak a korona, ha elvész a korona, oda az ország.” Ez egy nagyon erős és összetett kép, szimbolikusan ugyan utalva Szent István fejfedőjére, hogyha az elveszne, ország sem lenne, mégis lényegesebb a párttitkáros mondanivaló, hogy ebben az országban mi az, ami fontos. Illetve, mi az, ami minden pénzt megér, de ezen a ponton látjuk, midőn a sportlapból csákót hajtogatva ül a trónusán a focista.

És ő az is, aki ezen kívül az országával amúgy már egyáltalán nem törődik, mert egy nappal későbbi kis szösszenetében az új évre kitűzött feladatai között az szerepel kiemelten, hogy „rendet kell vágni Brüsszelben”. Látjuk, amint fején a csákóval vágja a rendet, de itt jut eszünkbe, hogy a Bánk bánban nemcsak Bordal van, hanem Tiborc panasza is, idáig azonban nem terjed a figyelem. Eddig sem meg ezután sem, és a Nemzeti Sportra elszórt pénz emiatt is fájhat, de kicsire nem adunk, a nagy meg már nem érdekes.

Mert mindeközben pedig, amíg a részeg gajdolás meg a papírcsákó járt a nemzetvezető fejében, megbújva a rengetegben olyan hír is szerepelt azért, hogy egy kunszállási kislány a zsebpénzét összegyűjtögetve az álpátoszos karácsonyi időszakban száznegyven szendvicsnek valót vásárolt, az ételt pedig saját kezűleg elkészítve vitte el a hajléktalanszállóra, hogy a tiborcoknak szétossza. Minden külön értesítés helyett abban reménykedem, hogy nem kell rámutatni az éles kontrasztra, hogy mi történik odafönn, és mi van idelenn.

Az opera tetején részegen óbégató miniszterelnök, akinek a brüsszeli hatalomátvétel mellett a kedvenc lapja, mint korona a legnagyobb gondja, és a tizenhárom éves kislány, aki a saját pénzéből ad ételt a rászorultaknak. Ám, mivel immár 2024 van, őt is fenyegeti a veszély, hogy a nagy szuverenitásvédők utánanéznek, nem valami fellazító külföldi guruló dollárokból van-e a zsebpénze, amivel jól láthatóan arra törekszik, hogy rámutasson, ez milyen egy ganyé rendszer. Vagy csak egyszerűen lelke van. De ma már az ilyesmi is gyanús.