Orbán papírcsákója

Úgy kezdjük el az új évet, hogy visszanézünk a régi végére. Csak azért, hogy a kontinuitás meglegyen, és ne támadjon szakadás az idő szétfoszló szövetében, s itt elsőként találunk egy Orbán interjút, az év végi felszopós alákérdező-cunamiban. Úgy általában nem szeretjük ezeket, mert közük nincs az interjúhoz, így a szakmához, amit valaha újságírásnak neveztek, arra azonban alkalmasak, hogy a kedves vezető lelkének éjfekete tartalmai kibugyogjanak a napvilágra minden kontroll nélkül. Mint valami demens vénember monológjai.

Orbán és a korona kapcsolatáról már sokan és sokszor értekeztek, hogy fájna rá a foga, ezzel kapcsolatban a Duna eljegesedése is szóba kerül rend szerint, de mindig – így most is – kiderült és kiderül, hogy a suttyó parasztgyereknek igazából nincsen köze vér és neveltetés szerint a szent ékszerhez. Kalapos király ő, aki az opera tetején dalolászik, éspedig szó szerint. Amikor 2023 legévégén éjfélt ütött az óra, és Novák Sándorpalota elkezdte a hülyeségeit beszélni a televízióban, megjelent az opera tetején egy kis társaság, és gajdolt ott.

Gondold meg és igyál, dalolászta a kis csipetcsapat a nagy, budapesti éjszaka közepén a Bánk bán bordalát, és ez a társaság nem másokból állt, mint szeretett miniszterelnökünk, az ő Varga J. minisztere és az opera igazgatója. Orbán tényleg kalapban volt, amitől ilyen falusi párttitkár külseje lett, és a dal kiválasztása is erre a nívóra utal. Csak arra lettünk volna kíváncsiak, végig is énekelték-e teljesen, s ha igen, belegondoltak-e a szövegbe úgy igazán, mert érdemes lett volna, leginkább miheztartás végett. Intő kezet látva benne.

Mert és ugyanis a választott mulatós nem egyebet mond, mint ismeretes, hogy aszongya – stílszerűen -: „Gondold meg és igyál!/ Örökké a világ sem áll;/ Eloszlik, mint a buborék,/ s marad, mi volt, a puszta lég.” – Erre, ugye bajos volna királyságot építeni, de tudjuk, nem ezért lett kiválasztva a nóta, hanem mert egyetlenünk erősen vonzódik az alapvető élelmiszerhez, aminek fogyasztását így is népszerűsíteni lehet. De ez a kisebbik baj, a nagyobb, hogy egyáltalán mit keresett az opera tetején, illetve, hogy miért kellett ezt nekünk látni.

Ez is inkább olyan dzsentri módi, mint ahogyan egyéb értékrendek is nagy vezérünk nívótlanságára utalnak, mert mielőtt felmászott volna a ház tetejére, a Nemzeti Sportnak is adott egy interjút (műfajilag lásd fentebb), amiből kiderült, hogy ez a lap a korona, és ezért kellett mintegy hárommilliárdért megmenteni, illetve ezért vásárol fel belőle a miniszterelnökség naponta tízezer példányt. Hogy ezeket hol tárolják, azt nem tudjuk, majd a papírgyűjtő úttörőknek jó lesz. Elhuzigálják a kis kordéikon.

De nem is ez, hanem az üzenet. A kedves vezető nem egyebet állított ugyanis, mint azt: „A sportnapilap a magyar sport számára olyan, mint az országnak a korona, ha elvész a korona, oda az ország.” Ez egy nagyon erős és összetett kép, szimbolikusan ugyan utalva Szent István fejfedőjére, hogyha az elveszne, ország sem lenne, mégis lényegesebb a párttitkáros mondanivaló, hogy ebben az országban mi az, ami fontos. Illetve, mi az, ami minden pénzt megér, de ezen a ponton látjuk, midőn a sportlapból csákót hajtogatva ül a trónusán a focista.

És ő az is, aki ezen kívül az országával amúgy már egyáltalán nem törődik, mert egy nappal későbbi kis szösszenetében az új évre kitűzött feladatai között az szerepel kiemelten, hogy „rendet kell vágni Brüsszelben”. Látjuk, amint fején a csákóval vágja a rendet, de itt jut eszünkbe, hogy a Bánk bánban nemcsak Bordal van, hanem Tiborc panasza is, idáig azonban nem terjed a figyelem. Eddig sem meg ezután sem, és a Nemzeti Sportra elszórt pénz emiatt is fájhat, de kicsire nem adunk, a nagy meg már nem érdekes.

Mert mindeközben pedig, amíg a részeg gajdolás meg a papírcsákó járt a nemzetvezető fejében, megbújva a rengetegben olyan hír is szerepelt azért, hogy egy kunszállási kislány a zsebpénzét összegyűjtögetve az álpátoszos karácsonyi időszakban száznegyven szendvicsnek valót vásárolt, az ételt pedig saját kezűleg elkészítve vitte el a hajléktalanszállóra, hogy a tiborcoknak szétossza. Minden külön értesítés helyett abban reménykedem, hogy nem kell rámutatni az éles kontrasztra, hogy mi történik odafönn, és mi van idelenn.

Az opera tetején részegen óbégató miniszterelnök, akinek a brüsszeli hatalomátvétel mellett a kedvenc lapja, mint korona a legnagyobb gondja, és a tizenhárom éves kislány, aki a saját pénzéből ad ételt a rászorultaknak. Ám, mivel immár 2024 van, őt is fenyegeti a veszély, hogy a nagy szuverenitásvédők utánanéznek, nem valami fellazító külföldi guruló dollárokból van-e a zsebpénze, amivel jól láthatóan arra törekszik, hogy rámutasson, ez milyen egy ganyé rendszer. Vagy csak egyszerűen lelke van. De ma már az ilyesmi is gyanús.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Orbán papírcsákója
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Az idézett bordal szöveg pont ezekhez illik. Percemberkék, akiknek a legfőbb gondja, hogy kimaxolják a pozícióból adódó, messze EU átlag fölötti jólétet, a magyar adófizetőkön élősködve. Az meg rohadtul nem érdekli őket, közben hova süllyed ez az ország, anyagilag és erkölcsileg. Az ilyenek nemhogy vezetőnek, de még politikusnak se valók. Ezt kéne felismerni a sok szellemi fogyatékosnak, akik annak ellenére rá szavaznak, hogy hülyére veszi őket a varangy és cinkosai. :/

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nos, gondolkoztam, hogy megosszam-e a Szilvesztert. Komáromban voltam, át a nagy Dunán. Most már egy kicsit üllepedett a történet.. A szürreális viszont teljesen új értelmet nyert az életemben.. Ezt nem tudom elmondani, ezt át kell élni.
    És egy percig nem kell csodálkozni, hogy hol tartunk.

    • Bogomil szerint:

      Kedves Tom!
      Engem nagyon kíváncsivá tettél, úgyhogy ne fogd vissza magad a történet megosztásával.
      Egyúttal BÚÉK Rezedának és a blog minden olvasójának is!

  3. hj szerint:

    Csak zárójeles megjegyzésként: az Operaház tetején nem „az ő Varga J. minisztere”, hanem az ő Varga M. minisztere danolászott.
    Azt meg még „zárójelesebbként” tenném hozzá, hogy én még annak idején, két iskola között, két évig dolgoztam az Operaházban mint díszletvarró segédmunkás (ez volt a hivatalos besorolás), úgyhogy ez a félrészegen – vagy jobb esetben műfeldobottan – elkövetett aktus az Operaház teraszán, nálam az intézmény meggyalázásával ér fel. Ugyanúgy, ahogy a saját lábon álló lány pezsgőzése is a királyi páholyban. (Szerencsére Ókovácsnak nincsenek ilyen jellegű skrupulusai.)

  4. cyr45 szerint:

    https://papaigabor.files.wordpress.com/2024/01/opera_varga_orban.jpg

    Szerintem tokeletes a rajz!:-))

    pontosabban: :-((((

    BoldogABB Uj Esztendot kivannek magunknak! Ha lehetne…

  5. Tom Sawyer szerint:

    Neem, nagyon aranyosak, nagyon kedvesek. Összetörik magukat ezért a nyelvért.. Amúgy meg bolondok, végig, meg vissza, Ahogy Édesapám mondta volt… A felmenőim Pozson mellöl jöttek, csak hogy tudjuk.. :))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum