Magyarország szemétdombjai

Az elmúlt napokban Karsai Dániel tragikus és heroikus sorsát vizsgálgatva fedeztük fel a körülötte lévő világ aljasságát. A Fidesz képviselői kerültek elénk ebben az összefüggésben, és azt kellett megállapítanunk, az emberségnek, empátiának, morálnak még csak a halvány nyomai sem lelhetők meg bennük, a parlamenti bátorak halmazában pedig fölfedeztük magát a rendszert, ami olyan, mint ők. Hogy velünk is úgy bánnak, mint ebben az ügyben Karsaival.

A Fidesz országgyűlési képviselői válogatott társaság, a párt esszenciáját képviselik már csak azért is, mert őket a kedves vezető szinte személyesen válogatja ki, meózza le, hogy megfelelnek-e az elvárásoknak. Azok kerülhetnek ekképp közel a húsosfazékhoz, akik feltételek nélkül hűségesek, és a legaljasabb parancsok végrehajtására is alkalmasak, nem kérdeznek és nem gondolkoznak, azaz, katonák a maguk módján azok összes jellemzőjével.

Viszont nem csak ez a szűk kis élcsapat az, amely tönkreteszi az országot, megkeseríti az életünket, teszi lehetővé a parttalan lopást úgy, hogy neki is csepegjen azért valami. Amikor Orbán elzavarásáról álmodozunk, és találunk olyan futurisztikus módot, amellyel ez lehetséges, akkor már elég régóta, s egyre hangsúlyosabban merül fel, hogy az csak egy dolog volna, mert azt az erkölcsi romlást, amit hozott, évtizedekbe kerülne meggyógyítani.

Mindenütt ott vannak, és mindenhol egyformák. Erre a legújabb példa a kirúgott tanárok pere, illetve perei, amelyek hasonló forgatókönyvekkel zajlanak, s amelyekről a következő címmel lehetett tudósításokat olvasni: „Bohózattá silányítja az állam a tanárpereket”. Tanulságos sztori ez is arról, nem csak a parlamenti bátorak, hanem a rendszer legkisebb csavarja is hasonló módon működik, azaz, cinikusan és nagyképűen telibe szarja a többség társadalmát.

Mert azt gondolják, hogy megtehetik, és a jelek szerint ez így is van. Nos, ezeken a tanárpereken különös módon működnek a beidézett alperesek, akik nem egyebek, mint porbafingó tankerületi vezetők, akik a jelek szerint azt is megengedhetik maguknak, hogy a bíróság képbe röhögjenek következmények nélkül, mert mögöttük állónak érzik a pártot. A Fideszt, amely állam az államban, és a jelek szerint a törvényeken kívül-, és fölül áll.

Erre utalnak a történések. Abszurdba hajlottak a bírósági tárgyalások – olvashatni az összefoglaló jellemzést. A részletek pedig azok, hogy a beidézett alperesek egészen egyszerűen nem mennek el a tárgyalásra, letagadják, hogy kaptak volna „meghívót”, vagy kijelentik, hogyha később idézik őket be, nem fognak ráérni. Amikor adatokat kérnek tőlük, akkor értelmezhetetlen számokat adnak meg, illetve, ha megjelennek, abban sincs sok köszönet.

Rendre kell utasítani őket, hogy ez nem egy film vagy televíziós műsor, hanem a valóság, azaz, folyamatosak a közjátékok. Ezek pedig arra bizonyságok, hogy amiként a képviselők nézték levegőnek Karsai Dánielt, ezek a tankerületesek meg a bíróságokkal teszik ugyanezt, mert már ők is törvényen kívül állónak érzik magukat, akikre a társadalom normái nem érvényesek, hanem csak a párt és annak Istene útmutatásai és parancsai.

Katonák ezek is. Mint ahogyan jól jellemzően kapták meg az ukázt a Külügyi Intézet munkatársai Orbántól, akiknek azt mondta – radikalizmust követelve tőlük -, mostantól önök nekem dolgoznak. Azaz, elhajolni ott sem lehet, be kell állni a jellemtelenség és aljasság egyre népesebb táborába. S ahogyan Orbán viselkedik Európában és szerte másutt a világban, úgy fognak ezek után ezek a munkatársak is. Akárha a tankerületi vezetők a bíróságokon.

Mindez eszébe juttatja az embernek az Így jártam anyátokkal sorozat Barnie-ját, és az ő elméletét, amit ordításláncnak nevezett Marshallt vigasztalandó. Azt adta elő ez a karakter, hogy Marshall fejét leordítja a főnöke, ő ettől frusztráltan a feleségével teszi ugyanezt, ő pedig óvónőként a gyerekeken vezeti le a feszültséget, mert fölöttük van hatalma. Íme, a NER, hölgyeim és uraim, ahol minden kakasnak megvan a szemétdombja, amin kukorékol.

Így szivárog le a mocsok a legalsóbb szintekig. A Fidesznek mindenhol megvannak a maga gauleiterei, akik az ő szintjükön atyaúristennek képzelik magukat, akik felelősséggel és hűséggel csak annak tartoznak, aki oda ültette őket, és aki majd adott esetben ki is rúghatja az organizmust, lásd élő példaként L. Simon és Csák miniszter esetét. Azaz, mindenki basa, de egyben reszkető szarházi, és egymást tapodják emiatt, mert életben akarnak maradni.

Hogy mindeközben mire vetemednek, mikre képesek, az a mindennapjainkban kiderül – lásd a megidézett tanárpereket -, de itt kapunk magyarázatot arra, miért lett Magyarország ennyire sötét és elviselhetetlen hely, ahonnan legszívesebben mindenki menekülne. Vagy, ha nem, beáll a sorba. Viszont ott meg retteg a nyüves és szaros életéért, s ezért mindent megtesz, amire utasítják. Sokszor pedig még annál többet is, így ér körbe az embertelenség.