A fűrészlábú szöcske esete a kereszténységgel

A Nagy-Szénás hegy ormára valakik engedély nélkül odasuvasztottak egy keresztet még régebben. Mindennapos eset kies hazánkban, hogy itt-ott, a legváratlanabb helyeken és időkben keresztek jelennek meg akárha bolondgomba, hirdetve ha nem is Isten, de Orbán dicsőségét leginkább. De ebben a tragédiában most ne merüljünk el. Ahogyan abba se gondoljunk bele alaposabban, hogy a legújabb népszámlálási adatok szerint milyen iszonytatóan zuhan azok száma, akik kereszténynek vallják magukat.

Megy a dilemmázás, morfondírozás azon, hogy Istenbe, az egyházba vagy Orbánba csömörlöttek-e bele külön-külön, vagy egy kupacban az egész hóbelevancba, a végeredmény ugyanaz. De nem is ez, hanem a Nagy-szénási kereszt. Ezt odarakták, párszor kidőlt, hányatott egy sorsa volt nagyon. Ám minden szenvedés elmúlik egyszer, ezé a kereszté is természetszerűleg, mert amilyen hirtelenül lett ott annak idején a semmiből, hasonképp tűnt is el, mintha soha ott sem lett volna egyáltalán. Mert illékony dolog egy kereszt.

De tudjuk, hogyan mennek a dolgok. Ha engedély nélkül is volt ott, akkor az a nagymagyar legendáriumban már az ő helye az idők végezetéig, így hát Menczer államtitkár – ki más is a kupiból – nekilátott élénken visítani, mintha neki, mint kereszténynek a bőrét nyúznák éppen, vagy oroszlánok elé lenne vetve az arénában. Üldözés, üldöztetés, modernkori keresztényüldözés, ilyeneket lehetett hallani tőle a kereszt eltűnte kapcsán, s holott ilyenről addig szó nem volt, kijelentette, hogy azt a keresztet elégették.

Mintha látta volna, akárha Mózes az égő csipkebokrot a szent könyvben. És még mindig Menczernél tartunk, aki e kis közjáték után, amit bízvást nevezhetünk hazugságnak is, de nem ez a lényeg, ezért ezt a vonalat elengedjük, szóval Menczer et. hitet tett amellett, hogy ott kereszt fog állni újra, engedélyekkel most sem foglalkozva. Mintha, ha valaki elhatározná valami delírium kapcsán, hogy valahová neki egy különös sugallatra keresztet kell állítani, akkor nincs az a hatalom, amely ebben őt megakadályozhatná.

A modernkori, magyarországi keresztényüldözőket Petiminiszter államtitkára a környezetvédőkben lelte meg. Kettőt is megjelölt a falka számára későbbi leendő célpontul, névvel, címmel, mindennel, azt óbégatva, hogy nem hisz nekik. Nem hiszi, hogy igaz volna, amit egyikük állít, miszerint „a keresztállítással kipusztítanák a leánykökörcsint, az árvalevelű lent és a borzas vértőt”. Tájékozatlanok vagyunk borzas vértő ügyben, a magunk részéről az árvalevelű lent sem igazán ismerjük, a környezetvédők viszont nagy valószínűséggel igen.

Ugyanúgy kétségei vannak a kereszténység védelmezőjének azügyben, hogy „az elnökasszony és csapata is azt állítja, hogy ha a keresztet újra felállítják, akkor kivégzik a nagy rókalepkét, a fűrészlábú szöcskét, és elpusztítják a kövér daravirágot”. Az elnökasszony ebben a kontextusban a másik modernkori keresztényüldöző. De mind közül minket leginkább a fűrészlábú szöcske leendő sanyarú sorsa hatott meg, aki veszélybe kerülne a kereszttől. Minden bizonnyal, ha a sok menczerek ott tipródnának az élőhelyén, azért.

Ezek szakmai dolgok, megjegyeznénk azonban Menczer vértanú számára azt, hogy a fűrészlábú szöcske és az összes többi felsorolt jószágok is Isten teremtményei, ha már ezen a vonalon haladunk, míg a kereszt egy kétséges emberi szimbólum csupán, így a mindenhatónak is jobban tetszik, ha ők megmaradnak, a nyüves kereszt pedig feledésbe merül. Mert ezeknek a dolgoknak így kellene működniük. De nem így működnek, ugyanis, mint látjuk, vannak meneczerek, de különösen ez az egy példány, aki korlátoltnak látszik.

Viszont a szája hatalmasan hangos, és tutul vele. Olyanokat, hogy „fontos ügynek gondolja a környezetvédelmet, azonban nyilvánvaló, hogy itt nem a környezet védelméről van szó”. – Hát akkor miről aranyom, kérdenők, de minek tennénk ilyet, hiszen az is látszik, hogy nem is a kereszténység védelméről, pláne nem üldözéséről, hanem egy beteg ember rögeszméjéről van szó. S ha most Menczer et. kikérné magának, hogy nem beteg, nem is, nem is, akkor ráhagynánk, nem aranyom, akkor egy szervilis kis pöcs vagy.

Ilyképp eldönthetné, melyik akar lenni. Az esszencia azonban a dologban újólag az artikuláltalan tutulás, az ellenség kijelölése, a környezetvédők megbélyegzése, akik a fűrészlábú szöcske mögé bújva indítottak támadást a hit, a kereszt, az egyház, a haza és minden ellen, amit Menczer és az ő nyomán a bávatagok visongva el tudnak képzelni. Menczer mindig is mélyen volt valahol, de ezzel a produkcióval sikerült csúcsot döntenie – megint -, és elérni a ganaj idiótaság eleddig ismeretlen bugyrait. De a meccs megy tovább, lesz még lejjebb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “A fűrészlábú szöcske esete a kereszténységgel
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Jót derültem rajtad isnét, a fűrészlábun, no meg a borzason, és az árvalevelün is..🤣🤣🤣
    Dee ma itthon a Rábaközben leledzek, és a ház elött ott a kereszt. Igen, ahogy mondani szoktam , az „Isten háta mögöttröl ” jövök.. 🤣 És hidd el, nincs a kereszttel semmi gond. Itt végződik , vagy kezdődik a falu ( nézőpont kérdése ) , és egy „kereszt vetést ” megér. Az őseim miatt mindenképp, gyakorlatilag csak miattuk, rájuk emlékezünk közben..
    Nem értek egyet hogy mindenhova állítani kéne, dee van ahova kell …😼

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum