Orbán Vejnemöjnen inflációs énekmondásai

Amióta kipcsakok lettünk, teljesen elfeledtük a halszagú rokonokat. Sőt, leginkább le is tagadnánk őket. Ezen túl ma már – a felmérések szerint – olvasni sem nagyon tudnak a magyari kisdedek. Ha pedig a betűket ismerik is, meg nem értik az azokból formált szöveget, így kerülnek a megfelelően bamba állapotba, amelyben hatni tud a trombitaszó meg az ágyúdörej. A harci dumák. Amikor még nem voltunk kipcsakok, akkor sem sokat foglalkoztunk a finn népi eposszal, a Kalevalával, de azért benne volt a tantervben.

Innen lehet, hogy akad még olyan, aki emlékszik Vejnemöjnenre, az ősidők örök, északi dalosára, aki a kanteléjét pöngetve énekével hegyek elmozdítására is képes volt. Tisztára Tom Waits. De ez mellékszál. Mint ahogyan az eposz is természeténél fogva mese, mágikus, misztikus világ, de csodálkozva kell felfedeznünk, hogy alig is különbözik valamiben Orbánétól, aki szintén a szavak csodás hatalmában bízik a tettek ellenében. Más kérdés, hogy így kormányozni nem lehet, de Magyarországon már rég nem erről van szó.

Hogy miről, azt majd az út végén meglátjuk. De, hogy ezen miképpen haladunk, s hová visz minden valószínűség szerint, azt az mutatja, hogy ugyan beledöglünk az inflációba, mégis eposzi méretű küzdelem – és papíron győzelem – zajlik ellene. Mi magunk is, akik azt hisszük, túl vagyunk minden jón és rosszon, és azt hisszük nagy naivan, hogy újat mutatni nekünk már nem lehet, szóval csak mi is kapkodjuk a fejünket és tátjuk a málé szájunkat a szavaktól. Hogy majdnem magával ragad azok varázsereje. De tényleg csak épphogy.

No most, mindebből fakad, hogy hideg fejjel és józan ésszel vizsgáljuk meg a dumákat, a tartalmakat, amiket Orbán – vagy olykor bájos csapata – összedelirál nekünk infláció ügyében, hogy ezen a ponton meglássuk, itt ezek már nem is street fighterek, (de leginkább Orbán), hanem, ahogyan fölbukó érzéseinket kifejtettük, egy Vejnemöjnen veszett el az ugaron. Csak míg az igazi ment is valamire a dalaival és a nagy dumájával, ez a miénk meg semmire sem. Hogy mesélünk mégis róla, az Mária néni miatt van, ezt az egészet az ő fülével halljuk.

Meg az ő szemével látjuk is. Így lesz a potrohos, pocakos valóságból mesebeli, deli hős, megazisten. Nodehát, harc van mindig és mindenütt, ahogyan az infláció ellen is, amiről kiderült: „Nekünk kell lebirkózni, fülön ragadni és megtaposni”. Most ezt tessenek elképzelni, és látják, hogy igazam van, amikor Vejnemöjnenről beszélek. De van másik. „Üstökön ragadtuk az inflációt” egy e küzdelemről, a Kossuthon elhangzott dalban. Más alkalommal „letörte” az ellenséget, de, hogy ne maradjon teljesen egyedül, arról az Alexandra gondoskodott.

A Szentkirályi. A soknevű hadügyes b. neje, aki a kormány szavát viszi. Szerinte „térdre rogyasztottuk az inflációt”, s ha ő ezt mondja, akkor a hivatalából fakadóan ez a kormány szava, amely azonban megegyezik a vezérével természetszerűleg. És máris benne vagyunk újra egy csudálatos mesevilágban, ahol mindenki varázsgombát eszegetett. Ebből az állapotból fakadhat miniszterelnök urunk másik költői képe, amelyben az inflációt „nyakon ragadja” és úgy töri le.  Hogy igazán nem áll össze a nyakragadás-letörés mozdulatsor, az nem baj.

Semmi sem baj már, túl vagyunk mindenen. Ez a mi dalos pacsirtánk lipsiket is cipelt a hátán tucatszám, mint emlékezhetünk, de, hogy szigorúan a pénzromlásnál maradjunk, azt Tusványoson kappanhangon szólva „kiütötte”. Viszont kitartóan mégis itt van velünk, így a megidézett, halszagú énekmondótól mégiscsak különbözve az a helyzet, hogy a rohadt valóság az nem egy eposz, nem egy misztikus világ a szavak mindenható erejével, ámde, ha a sparhelt mellett állunk a kis köténykénkben, minket elvarázsol az ének.

Ilyen állapotban pedig fogjuk magunkat, kimegyünk a térre, és magasba emeljük a táblát, amire azt írtuk, hogy „Orbán Viktor álávjú”. Ilyképp, mint mégis látjuk, a mese hat. Egy kérdés van csupán, mennyire kell hülyének lenni, hogy mindent beszopjunk, amit Orbán Vejnemöjnen itt nekünk előad. Hogy lássuk, nem történik semmi sem, illetve egy valami, de az nagyon, hogy a mi hősünk és decensen bájos csapata kitartóan lop, ami folyamat nem bír még csak megdöccenni sem. Amire semmiféle infláció nem hat.

Az volt a duma az út elején, ne azt nézzük, amit mond, hanem amit csinál. Most a vége felé járva már ez sem állja meg a helyét, most már csinálás sincs. Nincs „vakcina” az infláció ellen, amit beadott volna, a dolgok momentán történnek csupán, ahogyan a tehetetlenségi erő viszi őket előre. Egyre inkább úgy tűnik, ez a lendület szabja meg a végeredményt, aminek a vége valami zuhanás szokott lenni. Pofára esés, ami aktus azonban rohadt nagyot szól, ha egy komplett ország az alanya, és így azt hiszem, ennyi elég is a dalokról mára.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
7 hozzászólás “Orbán Vejnemöjnen inflációs énekmondásai
  1. Anna szerint:

    Vajon mi lesz, ha kihalnak a videki nyugdíjasok? Ki fogja bevenni a maszlagot, és kifog szavazni a „kis diktátorra”?

  2. Puskás Zsigmondné szerint:

    Életem során több alkalommal találkoztam/vizsgáztam pénzügyből és számvitelből. Nem találkoztam ilyen kifejezésekkel, hogy „nyakon ragadja”, „térdre rogyasztja az inflációt”, a pénzromlást se igen lehet „kiütni”, legfeljebb a mértékét lehet csökkenteni. Mi annak idején vért izzadtunk egy-egy ilyen vizsgán. Ez a szakma/szakmák megcsúfolása! Szégyen!

    • miki1950 szerint:

      Tekintetes kiskegyednek van egy tiszteletteljes ajánlatom felhábosodásának csillapítására.
      A Rezeda írásokat tessék oly jónak és szívesnek lenni és dupla nagy ívben elkerülni többek között Kedves egészségének védelme érdekében is.
      Nagy tisztelettel javasolnám Bayer Zsolt röffeneteinek olvasását, ami meglátásom szerint tökéletesen megfelel az Ön kényes, szakmaiságot és újságírói etikát igénylő kényes ízlésének.
      Krisztihand, rm.

      • glorianna szerint:

        Alighanem félreértés történt: én úgy értem, hogy pénzügyekben jártas olvtársunk az ominózus szövegrészek elsődleges elkövetőire morog, nem Rezedára, aki „csak” idézte a rémséges ostobaságokat 🙂 Nem hiszem, hogy akkora bűne volna, hogy csak a Bayer röffeneteinek olvasásával nyerhetne bűnbocsánatot.

        • miki1950 szerint:

          Megengedem, tévedhettem. Ez esetben természetesen elnézést kérek Kedves kommenttársunktól az általam elkövetett inszinuációért.
          Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy az én szövegértésemmel van probléma, ez esetben újfent mea culpa.
          Azért az eredeti komment írójának a véleményére is kíváncsi lennék.

          • Puskás Zsigmondné szerint:

            Kicsit meglepődtem az első hozzászólásán, de a második komment mindent „helyretett”. Köszönöm.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nem teljes a sor, mivel a ” kapott egy gyomrost (!!) az infláció ” költői képüket kifelejtetted 🙃 !
    Pedig az is sokat elmond a csürhe lelkivilágáról .
    Viszont megérdemeljük. Erre többek közt akkor jöttem rá, amikor a világbajnok járványkezelésük alatt a fél ország (már aki élve maradt) a nyunyókán tapsikolt…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum