Mekkora az ideális jachtméret?

Gulyás miniszter valami ismeretlen okból – figyelmetlenség, kialvatlanság vagy napszúrás – szóba elegyedett az RTL mikrofonjával, amiből, mint tudjuk, váratlan dolgok bírnak kisülni. Nem történt ez máskét most sem. (Vannak még apró örömök az életben.) Szóba került a gázszerelő meg a hatvankét méteres jachtja, amire Gulyás miniszter az ábrázatának megfelelő jóllakott napközis választ adta, egyben benne foglalva Bástya elvtárs szerénységről kifejtett nézeteit szinte szó szerint: „Kisebb hajó, nagyobb szerénység”.

Ez a gulyási kívánalom a gázszerelővel szemben. De nem tudjuk, ezt utasításba kapta, mert már túl nagy volt a médiazaj a jacht körül, vagy önszorgalomból szeretné kotyogó csolnakban látni az oligarchát. Mielőtt azonban tovább haladnánk hajó-, és pofaméretekről mélázni, itt kell rámutatnunk arra, hogy éppen ez a mi Gulyásunk volt nem is olyan régen az, aki Mészáros hibájául csak egy dolgot rótt fel, mégpedig azt, hogy nincsen belőle harminc vagy negyven. Akkor ezek szerint a mi napközisünk vagy megvilágosodott, vagy pediglen meghasonlott.

Ez amúgy egyáltalán nem mindegy, de témánk szempontjából éppen az, csak annyi a változás, hogy esetleg amit itt előadunk Gulyás delirálásának folyományaként, azt lehet, harminccal, mi több, negyvennel be kell szorozni, vagy pediglen elfeledni egészen. Mint valami múló rosszullétet a romlott kagyló után. Méretekre és arcberendezkedésekre fókuszálunk tehát ezután, és megállapítjuk, hogy a Rose d’Or, ami készséggel az álompár bejárta a nagy vizeket, hatvankét méteres, Gulyás szerint tehát nagy. Itt adódik a határ kérdése.

Hogy ugyanis egy méterrel rövidebb már épp megfelelő volna, vagy csak pár centi hibádzik az ideáloshoz, és igazából nem is tehetnek róla. Mert az úgy volt, tekintetes bíróság, hogy bementünk a hajóshoz, és kértünk tőle egy hatvanmétereset, ő meg azt mondta: hatvankettő lett, maradhat? És már be is csomagolta – meg minden – a jóravaló ember, így lett ez ekkora, amekkora. Vagy én nem tudom, hogyan mennek a hajóboltban a dolgok, de nagy valószínűséggel Mészáros Lőrinc maga sem.

Úgy egyébként Mészáros Lőrinc elég sok mindent nem tud, ezt meg pláne, mert, mint kiderült, a kislánya intézte a jacht ügyeit, őneki fogalma sem volt róla. Egyszer csak Nápolyban fölrakták rá, de azt sem tudta, hol van, csak utazott, hogy ezt hozta a sors. Máskor meccsre viszik szotyolázni, iderakják meg oda, megmondják, mit vett meg éppen, milyen pénzeket – és mennyit – kap az Uniótól vagy tőlünk. Összességében az a helyzet, hogy Mészáros Lőrinc úgy általában csak van. Mint egy plüssmackó, akit rakosgatnak ide meg oda.

S nagy valószínűséggel ez a plüssmackó lét okozza, hogy fingja nincs, mi történik körülötte, ezért rajta szerénységet számonkérni barokkos túlzásnak tűnik. Azért is, mert egy olyan ember, aki a „legyetek bátorak” felszólítással él azok irányába, akik az élet előtt állanak, nos róla nagyképűséget tételezni elég nagy tévedés. Egy kifogás emelendő e téren, mikor mesebeli gazdagodásának okaként és indokaként a szorgalmat és a jóisten iránta való jóságát emlegette. De ezért sem lehet elverni rajta a port. Ő ilyen: bájosan egyszerű.

Viszont arról nem esett szó, hogy az összes többi jachtok, a Borkai kúrós jószága, vagy amelyiken Szijjártó dolgozott a hazáért ezerrel, nagyok, kicsik, épp megfelelőek, vagy nincsen velük baj egyáltalán. S ebből is kitetszik, Gulyás miniszter a lényeggel nem foglalkozik csupán, ami a morál volna abban megnyilvánulva, hogy a mi pénzünkből egyáltalán semmilyen jachtot nem illő vásárolni. De erről Gulyás miniszter napközis fejében egy árva gondolat meg nem fordult. A nyomát sem lehetett lelni ilyennek.

Innen és ebből fakad: annyira mindegy, hogy a kormányinfók hőse mit delirál vagy mit nem. Érdektelen, hogy Mészárost hová küldik bábunak, egyiknek sincsen szabad akarata, de még gondolata sem talán, így amit mondanak, nem ők mondják, ami történik velük, nem ők irányítják, hanem számukra még az Istennél is hatalmasabb úr, aki maga Orbán. Addig vannak és úgy, amíg és ahogyan ő jónak látja és megengedi, de legyen ez az ő nyomoruk, illetve sajnos egyben a miénk is. Hogy hatvankettő a jacht vagy ötvenöt, édesmindegy. A lényeg máshol van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Mekkora az ideális jachtméret?
  1. kovacs_ugynok szerint:

    – Kedves lölöm, haverom, szinte már a tezsvírem vagy! Akarsz-e a strómanom lenni? Arany életed lesz. Kaja, pia, nők, jachtok.
    – Igen, akarom.
    Így hát, amit Isten egymásnak teremtett, a magyar „ügyészség” szét nem választhatja. 🙁

    • cyr45 szerint:

      Viktátárunk (mint köztudott) idén volt hatvan éves.
      Lölö cimborája viszont még csak 57 múlt, így „alatta” járhatott az általánosban.
      Így aztán az a három év, nagyfiú-kisfiú viszony meg is maradt!:-)
      Ebből lett aztán a -kölcsönösen előnyös- Gazda/stróman viszony.:-(

      Megnézve egyébként ezt a képet, látható, hogy festi a haját!:-)

      Hja kérem, egy Ándikához hogy nézne ki egy őszülő daddy?…
      Mert az, hogy Bochkor ősz, egy más dolog, ő megengedheti magának, különben is, két évvel idősebb, mint Mészáros.:-))
      De kinézetre a két ember ég, és föld!

      Viszont (mint tudjuk) VAN az a pénz…

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Ezt megadom, ez az írásod visz mindent..🙃🤣🤣

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Nézem a HVG, Index cikkeket. Mit kéne máshogy csinálni az orbánéknak. Csak egyvalamit felejt el mindenki. A lopások már megtörténtek, és visszacsinálni nem lehet. Majd akik utánuk lesznek jobban ügyelnek. Ehhez meg teljes elszámoltathatóság kell, orbán és fidesz nélkül. Aki besározódott, az takarodjon a közéletből! :/

  4. takami szerint:

    Azért csak lebuktatják magukat:melyik normális országban történhet meg az hogy egy miniszter be/le/szól az ország legnagyobb vállalkozójának,
    mit, mekkorát vegyen az általa „törvényesen” megkeresett pénzből?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum