A rövidtávfutó magányossága

„Orbán Viktor nem maradt teljesen egyedül az uniós csúcstalálkozókon, beszélgetnek vele, de a nézeteivel jobbára egyedül van.” – Ezt a riposztot a jelenlegi szlovák miniszterelnök kapta Menczer államtitkártól, akit, ha nem lenne, nagy valószínűséggel ki kellene találni. Vagy festeni egyet a példányából. De itt és most mégsem Menczer államtitkár az érdekes, hanem csupán a nézetek és a gondolatiság, amelyeknek ő egy szépen fejlett organikus hordozója.  Meglátjuk benne ilyképp az egyesben hordozott általánost, ami általános a NER maga.

Ám mivelhogy a NER pedig Orbánnal egylényegű mint atya a fiúval, máris itt vagyunk a dogmatika közepében, csak az a kérdés, hogy emiatt kit kell máglyára vetnünk. A szlovák miniszterelnök egyébiránt nem mondott semmi különöset, csak szavakba foglalta, leföstötte, hogy Menczer gazdája milyen reménytelenül egyedül van organizmusként és eszmeileg is abban a klubban, amelynek az asztalára nagy rendszerességgel odahugyozik. Ilyképp ezen az egészen annyira nem is lehet csodálkozni, és képi igazolásunk is van róla dögivel.

De, hogy ennek a Menczernek miért kell mindenbe a gazda jó pincsijeként beleugatni, az olyan titok, amit a NER diplomáciája soha nem fog elárulni nekünk, jelesül, hogy miért kell kitartóan és rendszeresen bohócot csinálnia saját magából, de egyben belőlünk is. Ez utóbbi a szomorúbb, mert nem kértük, nem adtunk felhatalmazást rá, mi több, egyenesen eltiltottuk őket szavazatunkkal attól, hogy ezt csinálják, ilyenek legyenek, sőt, hogy a nevünkben beszéljenek, mert nem mindenki mimagyarok. És ez az első tétel.

A második az volna, amivel ez a Menczer a szlovák miniszterelnököt negligálni akarja, sárba taposni mintegy nyeretlen kétévesnek titulálva őt. Azzal jelesül, hogy neki – mármint a szlováknak – a nagyok között nem osztottak lapot, azért mégpedig, mert Orbán több mint 30 éve „élvonalbeli politikus”, és 18 éve miniszterelnök, négyszer egymás után nyert kétharmaddal. Amennyire szomorú ez nekünk, annyire nem kellene dicsekedni vele, mert ilyen eredményekkel diktatúrákon kívül nagyon kevés demokrácia rendelkezik.

„Magyarok milliói állnak Orbán mögött”, húz még tizenkilencre lapot ez a Menczer, kifelejtve a gazda alfeléből való kikandikálásból azt, hogy viszont a magyarok sokkal több milliói pedig kifejezetten rühellik az istenített személyt. Lehetne itt ellenvetést tenni a Fidesz választási szisztémájának sajátoságairól, amit azonban mindenki ismer, nagy valószínűséggel még a szlovák miniszterelnök is. De az Unió bizonyosan, s ez okozza, hogy ott az eszméivel nem igazán azonosulnak. Hogy nem köpik le, az abból fakad, mert vannak kultúremberi szabályok.

Ők azokat betartják, Orbán nem. S amikor ez a Menczer tovább ront a helyzetén azzal, hogy olyanokat delirál, miszerint „Orbán Viktornak… a nemzetközi politikában sokkal nagyobb a súlya annál, mint amekkorát Magyarország mérete indokolna.” E tekintetben pedig azt érezheti – nagyon tévesen és természetesen aljasan –, a súlyt a vétózgatásban fedezheti fel a magyar „diplomata”, ami nem egyéb, mint az emlegetett asztalra hugyozás, illetve más szemszögből permanens hiszti, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.

Ezért az a vélemény róla, ami, és ezért kell nagyon szomorú módon azt bizonygatni, nem is igaz, hogy nem állnak szóba vele. Mint valami dedóban, de ennél azért sokkal jellemzőbb ez. Mert tudjuk és látjuk, hogy Orbán távlatos céljai, hogy valami főnök legyen az európai jobboldalon, köddé váltak, azt mondták huss, így nem maradt neki egyebe, mint a politikai rövidtávfutás csupán immár, de még ebben sem tud senkit sem maga mellé állítani. Egyedül van a manus, mint a kisujjam, ha belegebed Menczer, akkor is.

Itt volna az ideje valami tanulságot levonni, vagy a katarzis felé vinni el a történetet, de ilyen ebben nincs. Arra példa csupán, hogy ezt az egészet ahogyan a szlovák miniszterelnök is megkapja és megtudja, ugyanúgy a szlovák hazafiak is. Ezért lesz az – ha már nincs jelenleg is -, hogy amikor olcsón tankolni vagy vásárolni a hanyatló Szlovákiába mész én nyájasom, akkor mögötted kiköpnek, jobb esetben csak ki leszel röhögve, hogy itt van annak a hülye Orbánnak a magyarja. Nem egy idilli állapot, de neked ezt intézte és intézi a kormányod.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “A rövidtávfutó magányossága
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Ilyen amikor valaki a butaságát arroganciával próbálja palástolni. A szerencsétlen milliók meg, akik megtévesztve ezekre a hazaáruló tolvajokra szavaztak, az első lámpavasra kötnék fel őket, ha a lakájmédia az igazságot kezdené el sugározni az orbán banda disznóságairól. Kb. csak olyan mértékben, mint 2006-ban a kos út rádió az öszödi beszédet. Mondjuk az is össze volt vágva a vezénylő tábornok szája íze szerint. Nagy bűne a gyurcsányéknak, hogy akkor nem vágtak rendet ezek között a fideszes szimpatizánsok között. Úgyhogy sajnos ránk maradt a cselekvés, ha meg akarunk szabadulni a hatalomba furakodott, rajtunk élősködő bűnözőktől.

    Jaja! Pont mai hír, hogy a Ladyk Mrd, meg a Sirály Mrd helyett a dunaaszfaltos vett egy kb. a kettő másfélszeresét érő böhöm yachtot. Miközben az egyiket még el sem tudták adni. A lölöék már az újon hédereztek. A magyar adófizetők fizették a mutatványt. Kérdem, kell nekünk ilyen orbán kormány, vagy nem kell? :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum