Feljegyzések az alapvető élelmiszerről

Mint Orbán nagyvezír TikTok szerepléséből megtudtuk, ha töményet iszik, akkor két centtel kezd, aztán jöhetnek a felesek. Az nem derül ki, hány két cent után mennyi feles jön, illetve kell ahhoz egyetlenünknek, hogy úgy „becsiccsentsen”, hogy ne is emlékezzen rá, mert ilyen is van a TikTok szerint. Illetve az a szomorúság, hogy amiként öregszik, úgy tart egyre hosszabb ideig a másnaposság, ami maga a tragédia. Ilyen intimitásokat osztott meg ifjú rajongóival a félisten, amiből egy dolog derül ki, bensőséges viszonyban van az alkohollal, de erről szólnak már elharapott pletykák. Illetve olykor rá is van írva az ábrázatára.

Mit is várhatnánk azonban attól, aki a pálinkát alapvető élelemiszernek titulája, s második eljövetelekor szinte az Alkotmány eltörlésével egy időben gondoskodott arról, hogy az alattvalók korlátok nélkül főzhessék a párlatot. Ebből az időszakból származik a híres kép is, amelyen vőmurammal demizsonból borogatják egymásnak a kisüstit, vezérünk kockás ingjében, mint a nép egyszerű gyermeke hódol az élvezeteknek arcán idvezült mosollyal. A felvételből nem derül ki, hogy ez még a kétcentes vagy már a felesezős stádium, vagy, hogy ez alkalommal is volt-e filmszakadás. De voltaképp mindegy is.

Ebben látja a magyar néplélek egyik kifejeződését, s ha a szavazatszerzést lehántjuk, akkor is ott marad nekünk az ember, akinél olykor elszakad a film, ami egy idő után a családja gondja, amihöz viszont semmi közünk e tekintetben. Viszont vannak folyományok, kiteljesedések mintegy, amikor Orbán kormányának egyes tagjai amellett kardoskodnak, hogy a vezetés alkalmából folytatott szlopálásoknál el kellene törölni a zéró toleranciát, azaz engedékenyebbnek kellene lenni a piálós magyarokkal. Más kormánytagok, s közéjük tartozik maga Gulyás Gergely is, ezt nem helyeslik, mert hová vezetne az.

Gulyás azonban nem Mrs. Lipton a Csengetett Mylordból, hogy ekképp fejezze ki nézeteit. Gulyás kormányinfókon szórakoztatja a nagyérdeműt, mint legutóbb is, amikor a zéró tolerancia eltörlését azzal utasította el: „bizonytalan abban, hogy a magyar ember fél pohár bornál meg tud állni”. Ez azon túl, hogy ismeri a gazdáját, megint csak néplelket tételez, amely abban nyilvánul meg, hogy a mimagyarok ha piát érnek, addig vedelnek, míg úgy „becsiccsentenek”, akárha Orbán, amiként a TikTokon vallott a magyar ifjúságnak, a közjószágoknak, hogy ismét csak az ő szavaival éljünk elborzadva, hogy ilyen manus nincs is.

De van. Mindemellett azonban, s ami lényegesebb, Gulyás miniszter kijelentésekor tisztán és jól kivehetően hallottuk, ahogyan Freud bácsi felröhög, már majdhogynem visít széles jókedvében. Mert most elmerülünk a továbbhaladás előtt a fideszes legendáriumban, amely az elmúlt évtizedben oda jutott, hogy aki nincs velük az nincs, megengedőbb változatban, az ellenzék és a nem Fidesz-szavazók nézetük szerint nem tartoznak a nemzethez, nem tekinthetők magyarnak. Míg ők viszont kizárólag és csakis. Itt jönnek a bajok, amikor Gulyás általánosít, miszerint a magyar ember képtelen nem vedelni.

Nem én mondom, hanem a logika, hogy akkor a Fidesz en bloc, rajongói és szavazói, az egész dicstelen bagázs lényegében hordozva a magyarság esszenciáját „fél pohár bornál nem tud megállni”, s ez röhejesen kiábrándító kép, amiből az fakad, hogy uszkve hárommillió alkoholista kezében van az ország sorsa. Ez egyben sok mindenre magyarázat is lehet, amikor azon tűnődünk, honnan ez a nagy egymásra találás és borulás, s mitől van az, olybá tűnik, ez a halmaz csökkent tudatállapotban leledzik, semmit föl nem fog, meg nem ért, és kiváltképp hangosan hőbörög. Minden világos, köszönjük meg Gulyásnak a hasznos infót.

Amiatt aggódunk azonban érette, mert ismerjük a gazdáját, aki hangos utcai harcos is, s ebbéli minőségében szokta kappanhangon kijelenteni, hogy nekünk aztán senki nem mondja meg, hogyan éljünk. Azaz, ekképp azt sem írhatja elő senki és semmi, mennyit ihat, mikor vezethet, etc. Ennél is szembeötlőbb azonban, hogy Freud bácsi felnyerítése arra mutatott rá, Gulyás miniszter nézete szerint a magyarok ezek szerint büdös bunkók, akik nem bírnak parancsolni maguknak. S ha ehhez még hozzá tesszük azt is, ha nincs semmijük, annyit is érnek, így máris előttünk áll, mire tartja a csürhe a saját szavazóit is. Még az a szerencse, hogy szeretik egymást.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Feljegyzések az alapvető élelmiszerről
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Egy percig nem gondolom, hogy az orbán saját maga szerkeszti a tiktokját. Inkább, amolyan orbánbalázsféle mesterséges unintelligenca lesz az elkövető. Az alap viszont tényleg a doktortolvajminilnöqr eddigi megnyilvánulásai. :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum