Orbán pénze és az ukránok

Orbán Viktor ezúttal Qatarba ment ugatni. Ez olyan jól sikerült neki, hogy a végén az ukrán külügy azt jelentette ki, Oroszország mellett Magyarországot is ellenségének tekinti, teljes tehát a diplomáciai siker. Ha eddig nem lettünk volna lator állam – de igen –, most már deklaráltan azok vagyunk, amivel el kell majd számolni a háború végén, de az is lehet, hogy sokkal előbb. Sok más egyéb mellett Orbán Viktor azt találta mondani ott Qatarban, azt üzente az ukránoknak, „ha szükségetek van a pénzünkre, tanúsítsatok tiszteletet”. Én nem tudtam eddig, hogy a magyar költségvetés finanszírozza az ukrán hadsereget.

Az ukránok sem tapasztalták, azt viszont sokkal inkább, hogy van itt egy alak, illetve ennek a brancsa, akik mindent megtesznek Putyin győzelméért. Pénzügyi, diplomáciai gáncsokat vetnek, és most visszatartják azt a pénzt, amit Európa huszonhat országa nekik szánt, hogy le tudják győzni a gonoszt. Orbán Viktor viszont ennek az oldalán áll, ezt több mint egy éve kitartóan és hangosan bizonyítja, és valami angyali türelem okán nem hangzott el eddig az, ami tegnap igen, hogy az ukránok ellenségnek tekintenek minket. Nem Orbánt, nem a Fideszt, hanem az országot, és ilyen forgatókönyvre nem adtunk felhatalmazást.

Itt az ukránok kapcsán pénzről beszélve az a legszebb, hogy az Unió (osztrák parasztok és olasz vendéglősök, etc.) pénzéről Orbán úgy beszél, mintha a sajátja volna, holott az ég egy világon semmi köze hozzá azon kívül, hogy ácsingózik rá. Orbánnak meg az Unió mondja, ha szükséged van a pénzemre, akkor ne lopd el, és igyekezz európai államot építeni, az a pont még nem jött el, de nagyon közel állunk hozzá, hogy rólunk pedig a közösség jelentse ki, az ellenségei vagyunk. El még nem hangzott, csak gondolva van, mert ennyi gyerekszoba szorult azért a klubba, aminek valami különös ok miatt tagjai vagyunk.

Egyelőre, ezt gyorsan tegyük hozzá, mert mindezek után, amit Orbán és a Fidesz itt módszeresen előad, mint valami pusztai rablóbanda, ott tartunk, hogy az EP kimondhatja, Magyarország alkalmatlan és méltatlan arra, hogy a 2024 második felében esedékes uniós elnökséget ellássa. Kifogásaik a régiek, de alaposabbak, ha itt pontokba szedve elolvassuk, elborzadunk: Magyarország sérti az egységes piac érdekeit, veszélyezteti egyes vállalatok üzleti érdekeit, diszkriminál, megfélemlít, EU-ellenes kampányokat folytat, megsérti az uniós érdekeket, és rendszerszintű a korrupció itt, minálunk.

Boszorkányüldözés, mondja majd Varga Judit, ami azért van, mert a kormány nemzeti és rohadt sikeres, sőt, nem engedi levágatni az ovis kisfiúk kukiját. Ennyivel össze is lehetne foglalni, ami majd a csapból is folyni fog, csak mindeközben szétrohad az ország. A gazdasági részét most nem részletezve a morális nihilre hívnánk fel a figyelmet, ami eddig is Fidesz sajátosság volt, csak most a háború, előtte a járvány miatt véglegesen elvált a szar a májától, Magyarország beárazódott, lator állam lett, akitől iszonyodnak. Magyarország politikája mára felér egy haláltánccal (Bosch) vagy Caligula Rómájával.

A háború véget fog érni egyszer. Nem a hiábavaló reménykedés, hanem a történelmi tapasztalatok és szükségszerűség mutatja azt, hogy ukrán győzelemmel fog véget érni, mert immár az ő oldalukon van a fél világ gazdasági ereje, és ez az, ami dönteni fog. Minden háborúban ez dönt. Orbán Viktor pedig teljes mellszélességgel áll a leendő vesztes oldalán, amivel el kell számolnia, amikor az ebből fakadó gazdasági és erkölcsi sivatag maga alá temeti Magyarországot, illetve azt, ami mára maradt belőle. Ez sem újdonság, több mint egy évtizede nézzük, ahogyan egyre gyorsuló ütemben rohanunk a vesztünkbe.

Ne azt nézzék, amit mond, hanem amit csinál. Ez volt Orbán régi üzenete azoknak, akik csodálkoztak azon, mennyi baromságot hord össze. Oké, legyünk pragmatikusak, és nézzük azt, mit csinál a nagy vezér, de ezzel együtt azt is, ezzel milyen következményeket szabadít az országra. A kép így már – illetve enélkül is, csak a sorrend miatt gondolkodva – egészen kiábrándító. Gazdasági, politikai, morális, intellektuális csőd. Ez a végeredmény, és ez nem semmi, illetve ez a minden. Az országnak most már elemi érdeke, hogy Orbán és a bandája eltakarodjon, de azt is tudjuk, hogy nem fognak. Tehát ez a vég. Ezt mondatja a logika.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán pénze és az ukránok
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Csak hogy teljes legyen a kép itt egy szösszenet :
    Középső lányom a Vodafontól váltott (vajon miért ?) egy Litván cégre . Nos igen, egy olyan Litvánra, amit a Kárpátok alól jó eséllyel meg sem tudunk a Lettektől, vagy az Észtektől különböztetni 🙃
    Nos, ezek a Litvánok kérdezik tőle, hogy mi a franc történik nálunk ? A fizetéseinket egyszerűen nem hiszik el, a többi meg szinte elképzelhetetlen számukra. Ebbe nem az a durva hogy miket gondolnak, hanem az hogy valóban így is van. Ezt nem valaki mondja..
    Az a Litvánia, akit a Szovjet gyakorlatilag lenullázott, az a Litván sajnálja le most az országunkat.
    Ezt tette a csürhe velünk, aztán még gombot se tudsz varrni rá, mert a Lülüékkel ellopták azt is 🙃

    • kovacs_ugynok szerint:

      Igen. Múltkor említettem Stephen King: A bura alatt című könyvét. A magyar is, az EU-ban sehol nem beszélt nyelvével is egy bura alatt van. Ahogy az orbánék is a könyvbéli főszereplőhöz hasonlóan a bura alatt akarnák tartani az „alattvalóikat”.
      Csak érdekességképpen, a könyvben is elhangzik az ominózus „mindenki hozzon magával még egy embert” mondat is.

      Szóval, előbb-utóbb önérzetet és tököt kéne növeszteni! Aztán nem hagyni, hogy 20-adrangú, hatalomba kapaszkodott senkik a fejünkre szarjanak, az őket szolgáló kollaboránsok segedelmével! :/

  2. polyvitaplex szerint:

    Orbánnak különleges viszonya van a pénzzel, például semmilyen megtakarítása, vagyona nincs, Feri bátyám nyugdíját mégis saját zsebből fizeti.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum