Miután szeretett vezérünk Ukrajnát „senkiföljének” nevezte a maga kéretlen és tapló stílusában egy, az övéi közt elhangzott beszédben (kappanhang, szájnyalogatás), helyzet keletkezett, és az ukrajnai magyar nagykövetet is bekérették az ottani külügybe, hogy elbeszélgessenek vele. Sőt, kilátásba helyeztek más intézkedéseket is. Ugyanabban a beszédben elhangzott az is, hiába minden, úgyis Putyin nyeri a háborút, és ezt sem igazán kellett volna erőltetni, mert mindenféle bajok lehetnek belőle.
A decens beszédről egyébként a Reuters számolt be, úgyhogy az egész széles világ tudhatja, miféle ember áll országunk élén, akit ráadásul tizenkét éve folyamatosan megválasztunk. Ebből fakad, hogy az ő sara a miénk is, ha őt utálják, bennünket is, azaz, ha Ausztriába mennek cukrot vásárolni, vagy más terméket, ami olcsóbb, mint szárnyaló hazánkban, akkor ne tessenek meglepődni, ha a burgenlandi traktoroslegény vagy a stájer virágáruslány a hátuk mögött kiköp. Ezek a várható lájtos folyományok, a többit majd meglátjuk.
Viszont ezzel szemben van az a világ, ahol a píszí megszűnik, mert olyan emberek szólalnak meg, akiknek vesztenivalója nincsen, éppen azért hangosan ki is mondják, amit amúgy mindenki gondol Orbánról és így felőlünk is, csak a gyerekszoba miatt nem teszi. Az ukránoknak is volt gyerekszobájuk, de beláthatjuk, jelen helyzetben olykor elfelejtik az illemszabályokat. Okkal teszik ezt és érthetően is. Az ember nem nagyon figyel a formaságokra, ha rakéták robbannak a nappalijában, a kishúgát megerőszakolják, és az egész országát a földdel teszik egyenlővé a barbárok.
Élet-halál harcnak hívják azt a helyzetet, amiben az ukránok vannak, nem csoda hát, ha állapotba kerülnek akkor, amikor egy olyan alak, aki a támadójukkal cimborál, annak majdhogynem kebelbarátja, jól fűtött szobából, teli hassal és böfögve nevezi országukat senkiföldjének. Nagy valószínűséggel ilyen érthető állapotban volt Borisz Filatov, Dnyipro polgármestere is, aki Orbán szövegét a Reuters által meghallván egészen kendőzetlen stílusban küldte el őt a picsába. Ennek csak az indítása volt, hogy a mi kedves vezetőnket „ribancarúnak” nevezte, ami valljuk meg, költői vénára vall.
Igazából nem tudjuk, mire gondolhatott a jelzővel a magából alaposan kikelt polgármester. Nézegetjük Orbán húsos képét, illesztgetjük hozzá a jelzőt, de zátonyra fut az értelmezés. Igaz, egy harcoló katona, Robert Joszfovics Brovdi pedig „figyelj rám te büdös disznó” megszólítással invitálta meg Bakhmutba a frontra, ahol Orbán kárpátaljai magyarjai harcolnak azért az Ukrajnáért, amit Brovdi szerint a mi vezetőnk Putyinnal együtt szeretne felosztani. Látjuk hát, mi történik akkor, ha az érzelmek lecsupaszodnak, s bár lehet illetlennek tekinteni a kedves vezetőt ribancarcú büdös disznóként értelmező ukránokat, azt is be kell látnunk, nincs az az isten, aki mondandójukat visszafogná.
Sőt, mivel a hazájukért harcolnak életre-halálra, tulajdonképpen a stílusuk is érthető. Nem rózsaszínű budoárból üzentek ugyanis. A háborún is túl azonban valami mélyebbet érintett meg kéretlenül Orbán a vihart kavaró dumájával, és ez pedig a nacionalizmus. A mi kedves vezetőnk is erre építi javarészt ténykedését, de az ukránoknak sem kell a szomszédba menni érte. Ez már akkor is megmutatkozott, amikor a háború kitörésekor Kijev polgármestere (Klicsko) üzent az oroszoknak, hogy a Moszkvájuk helyén még csak mocsár volt, amikor az ő Kijevjük már állt
Ebben lehet valami, lévén, 860-ban alapították a várost, amit most Putyin bombáz bőszen és gyakorta. Tehát buzog a nemzeti öntudat az ukránokban, háborús helyzetben pedig ez fokozódik, és visszatérve Dnyipro polgármesterére, ő is ebből az aspektusból küldte el Orbánt olyan indulattal és olyan alaposan, hogy csak úgy fröcsögött. Idéznénk azért betűhíven, hogy mindenki láthassa és olvashassa, aki eddig még nem tette meg:
„Először is, ribancarc, nem a mi földünk a senkiföldje hanem a tiétek. Több ezer éve élünk itt, mi nem az Urálon túlról másztunk elő. Másrészt pedig különösen tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy Romániától, Szlovákiától kezdve Szerbiáig és Ukrajnáig mindenhol utálják az embert. A trianoni békeszerződés csak büntetés volt az állatias történelmi tetteitekért. Harmadrészt a kegyetlenkedéseitek, és az a folyamatos vágy, hogy minden világháborúban a zsarnokok kedvében járjatok, történelmi páriává tettek titeket. Negyedszer pedig, milyen alávalóságra vall megbocsátani 1956-ot a szovjeteknek és utódaiknak? Ötödször: teljes erkölcsi nullának kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO szoknyája mögé bújva taposs mindenki nyakára. Kifelé a szoknya alól, és három nap alatt kisöprünk titeket, szemetek. Barmok. Nem, nem a magyar emberek. Hanem az ott hatalmon lévők.”
Ez már döfi, de nevezhetjük delikátnak s egyben mellbe vágónak is. Viszont arra is rá kell mutatni, mennyivel másképpen hangzik már ez, mint amikor a píszí szabályai szerint sztaniolba csomagolják a mondanivalót, ami azt eredményezi, úgy lehet tenni, mintha nem értenék, így felejtődik el minden. A krumplileves legyen krumplileves, ha elküldünk az anyjába valakit, akkor mondjuk meg világosan, másképpen még dicséretnek veszi az átkokat, és illegeti magát a nagyvilág előtt, hogy már megint győzött. Filatov mondandója után ez már nehéz lesz.
Látjuk a mindent elsöprő indulatot, illetve el lehet gondolkozni néhány állítás igazságtartalmán, de a felháborodás jogossága kétségbe nem vonható. Ez olyan elemi erejű kurvaanyázás, aminek biztosan nagy lesz a visszhangja, de nem az átkozódót fogja minősíteni, hiszen a vázolt helyzet miatt ez elnézhető, hanem azt mutatja be kedőzetlenül, akiről szól ez az egész. És ez a kép egyáltalán nem hízelgő, viszont az árnyéka ránk is vetül, ha ez volt a szándék, ha nem. Újabb szép fejezet íródott a NER visszataszító történetében, ami egyre lehangolóbb.
Voltaképp ennyi az egész. Csak ezt a „ribancarcú” jelzőt nem érti az ember. Igaz, volna rá megfejtés, de azt kevéssé tűrné a nyomdafesték, ilyképp más egyebet nem tehetek, mint a nyájas olvasóközönség képzeletére bízom, mire gondolt a dnyiprói polgármester, amikor a mi kedves vezetőnket ekképp jellemezte, ilyen szavakkal illette, s valljuk be azért, egy kis elégedettségünkre is. Hiszen magunk is így gondoljuk, de, ha mi mondanánk, akkor azt mondanák, ilyet nem komilfó. De látszik, van az a helyzet, amikor meg igen.
Vélemény, hozzászólás?