A tudatmódosítás ára

A rendeleti kormányzásban az a megható, hogy a fiúk (élükön Orbánnal) azt csinálnak, amit csak akarnak. Ha valami csont van a működésben, titkosítják, ha sürgősen szükség van egy jogszabályra, hogy törvényesnek tűnjön az, amit délután csinálni óhajtanak, akkor éjjel benyújtják a javaslatot, délelőtt megszavazzák, és kész. Továbbá a pénzünkkel is úgy bánnak, mint a rossz háziasszony. Mi például egészségügyre, oktatásra és más haszontalan dolgokra adnánk, de inkább propagandára költik iszonyú mennyiségben. Kis túlzással többet költenek arra, hogy elmagyarázzák miért nem kapnak béremelést a tanárok, mintha valóban megemelnék a fizetésüket.

Ez, amennyire illogikus, legalább annyira aljas is, de kik vagyunk mi, hogy észszerűséget és jó szándékot tételezzünk azoktól, akik arra esküdtek fel, hogy kirabolják és elhülyítik az országot. Ezt pedig maradéktalanul teljesítik is, ami sok pénzbe kerül. Mégpedig az, hogy az alattvalók tudatát módosítsák a valóság észlelése ellenében. Ennek az a módja a szakkönyvek szerint, hogy kitartóan és sokszor kell ismételni a hazugságot, míg az Kovács Jenő összeszerelő munkás vagy özv. Kiss Béláné nyugdíjas fejében igazsággá válik, és mindketten elmennek kezet csókolni Orbánnak. Egyszerű pszichológia és hatalomtechnika ez Cipolla tárházából, Goebbels széljegyzeteivel. És működik.

Azt kell látnunk, hogy olcsóbb volna jól kormányozni, mikor is a társadalom tudatának átalakítása nélkül lehetne elégedett és boldog. A kormányzás nem megy, az pedig, hogy azt hazudják, mégis, nagyon drága. Annyira, hogy nem jut pénz alapvető dolgokra, és ez az ördögi kör itt be is zárul. Mindenki nyüszög a saját kalitkájában, és ugatja a holdat. Ezek azért jutottak az eszembe, mert tegnap kiderült, Rogán Antal propagandaminiszter kétszer annyi pénzt kommunikált el, mint amennyit erre a megszavazott költségvetés engedett volna neki, és azért ez már arányaiban, és amúgy is rohadt sok pénz. Huszonnégy milliárd volt tervbe véve, ehelyett ötvennégy milliárd lett.

Rogán pedig, mint valami rossz hentes a boltban, megkérdezte Orbánt, maradhat-e, és maradhatott. Ezek egyébként csak a látható költségek, kék plakátok, nemzeti konzultációk és más cuki kurvaságok. Az MTVA százharminc milliárdba kerül, és az ugyanígy állami (a mi adónk) pénzzel kitömött egyéb KESMA sajtótermékek még ennyibe fájnak minimum. És ím, látjuk is, a lakosságnak miért nem jut kiflire, miért zárnak be a mozik meg a színházak, és miért rohad szét az ország, amiről azt hazudják, hogy a lehető országok legjobbika, a Nyugat pedig sírva könyörög a receptért, hogy ő is úgy szeretne élni, mint a lóháton nyargalászó kipcsakok. De nem is ez az érdekes már igazán.

Hanem az, hogy senki nem ellenőrzi, senki számon nem kérheti – rendeleti kormányzás lévén -, miért szórnak el ennyi pénzt a semmire, mert pártunk és kormányunk ott és akkor nyúl bele a költségvetésbe, amikor és ahol akar. Ezt mutatják az éjszakai pénzátcsoportosítások is, amikor suttyomban tíz-, és százmilliárdokat rakosgatnak ide-oda, amiből tényleg kitetszik, úgy bánnak a pénzünkkel, mintha a sajátjuk volna, de, ami ennél sokkal nagyobb baj, hogy a párt (Fidesz) és az állam pénzügyei is teljesen összekeverednek. Ezért járhat Orbán Trump-látogatóba – ami jósszívvel is maximum pártút – állami pénzen. És akkor még a meccsre röpködésről nem is beszéltünk.

Visszatérve azonban Rogánra, az azért érdekelné a magamhoz hasonlatos porbafingó szavazógépet, hogyan lehet kétszer annyit költeni, mint ami tervezve van, s ha azonban ez így mehet, mert törvényes – a maguk módján -, honnan csippengetik le azt a pár tízmilliárdot, amivel Rogán tolla megszaladt. Azt már meg sem kérdezi az ember, ebből mennyit lopnak el végül, a felét-e, vagy csak a harmadát. Mindez azért különösen vérlázító, mert mindeközben – éppen ebből a pénzből is – azt tolják a képünkbe, hogy semmire sem jut, mert Brüsszel nem ad. És megint csak ott vagyunk, hogy a kör bezárult és a kígyó a saját farkába harap. Hogy fáj-e neki, azt momentán még nem tudjuk.

Nekünk fáj, de ez senkit nem érdekel egyáltalán, a hatalom épp azzal van elfoglalva, hogy elmagyarázza, csak érettünk élnek, és eredményesen. Angliában megtetvesednek az emberek, mert nem futja nekik szappanra, a németek pedig a saját fingjukkal fűtenek. Sőt, egyes előadásokban Németország már meg is szűnt létezni. A mimagyarok pedig elhiszik ezt. Innen is látszik, kettőn áll a vásár, csak azt lehet meghülyíteni, aki fogékony rá, illetve még az lehet a gondolkodás tárgya, a mimagyarok már eleve degeneráltak voltak, és rájuk szabták a kommunikáció nívóját, vagy azért lettek hülyék, mert Orbán azzá tette őket. Ezen a ponton pedig eljutunk a tyúkhoz és az ársapkás tojáshoz, és ahhoz az ontológiához, melyik volt előbb.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum