Farhát és külpolitika

Szijjártó szerint az áprilisi soha nem látott mértékű választási győzelmük a magyar külpolitika teljesítményének visszaigazolása. Gondolta a fene. Mert az ember élénk képzelőerővel látja ám, midőn özv. Horváth Rezsőné (Manyika néni) ott tépelődik a szavazófülkében, hogy kire is tegye azt a rohadt ikszet, majd felidézi a magyar-azeri kétoldalú tárgyalásokat a baltás gyilkos kiadatásáról, ennek hatalmas sikereit, s emiatt dönt úgy, hogy csak a Fidesz. Hülyeségeket én is tudok beszélni, mégsem vagyok külügyminiszter. Mindezt azonban betudjuk annak a tévképzetnek, amely általános a NER-ben, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, s igazolásul rámutatnak özv. Horváth Rezsőnére (Manyika néni), hogy ezt ő gondolta így.

Ő fogja Orbán ceruzáját a rendeletek megalkotásakor, holott csak a necc krumpli és a malátába mártogatott száraz kiflivég jár a fejében. Meg manapság a tűzifa. De nem is ez, mert ez csak a körítés, a felhatalmazás hazudása, a demokráciára mutogatás egy termetes diktatúrában, hanem a hangnem és a külszolgálatok hasonló nívójú szellemi munícióval való ellátása, ami ma épp érdekesebb, mert az eddigieket ismerjük. Szijjártó évadnyitó szeánszot tartott a magyar nagyköveteknek, külszolgálatosoknak, tehát csiszárjenőknek és dájcstomi rokonságnak, hogyan viselkedjenek a fogadó országukban, és azt mondta nekik, legyenek dúvadok. Képviseljék az özv. Horváth Rezsőnétől (Manyika néni) kapott értékeket.

De, mint fentebb láttuk, és nem is igazán kellett volna megmutatni, itt is csak a hárítás és maszatolás magas fokon űzött művészetével találkozhatunk, a végletekig leegyszerűsítve a folyamatokat: mindenféle felelősség elkenése, csak ebben a történetben nem a nyuszira fogják a dolgokat, hanem özv. Horváth Rezsőnére (Manyika néni). Ez a kályha, ahonnan minden elindul, most épp jelesül az, hogy Szijjártó külügyes így ránézésre előre reszket David Pressmanntól az USA még meg sem érkezett nagykövetétől, akinek a bűne elöljáróban annyi, hogy kijelentette, leendő állomáshelyén (vö.: NER) csorbát szenved a demokrácia. Erre föl hivatkozott Szijjártó a Manyika nénire.

Sőt, ezen túl az odakint dolgozó magyar diplomatákat is előre felmentette minden felelősség alól, amikor azt jelentette ki, nem a fogadó ország elismerését kell kivívniuk, hanem azokét, akik odaküldték őket. Itt jön a képbe megint a bávatag magyarokra való hivatkozás, és sajnálatosan az is, hogy a nevükben az asztalra is szarhatnak a klubban. Jól van az úgy. Éppen nincsen, de kies hazánk renoméján túl sokat rontani már nem lehet, mert akármilyen nagyköveti kilengés sem ér fel Orbán tusványosi beszédével. S ha a magyar diplomáciának az a feladata, hogy ezt az irányt vigye és védje Manyika nénire mutogatva, akkor igazából nincsen miről beszélnünk, bár már hallgatni sem érdemes.

Szijártóval az a baj, hogy túl nagy a pofája. Elsősorban is azért, mert az a meggyőződése, hogy ő szarta a spanyolviaszkot, ezen kívül pedig még a bölcsek köve is a zsebében lapul. Nem meglepő, ha valakit a futsalpályáról emelnek a magas hivatalba mindenféle előélet, képzettség és alkalmassági vizsga nélkül. Voltaképp Szijjártó a kontraszelektált külügyminiszter mintapéldája, Orbán műve mindenestől, s ebből fakadólag olyan is. Nem volna ezzel baj, ha nem minket képviselne és járatna le, de ezt teszi, és ezen már egyáltalán nem lehet segíteni. Az a baj viszont, hogy tudja, mit csinál. „Az elmúlt években komoly ellenszélben kellett végezni a munkánkat, mivel a mi kormányzati stratégiánk alapvetően megy szembe a nemzetközi liberális mainstreammel.”

Ezt is kijelentette a külügyben megbúvó rokonoknak, de ezen a ponton már feledte az emlegetett özvegyünket, aki eddig is csak átlátszó takaró volt, mert Manyi néninek hiába is mesélne liberális mainstreamről, mert nem értené a farháttól bedugult füleivel. Csak akkor nem kellene rá mutogatni, hogy ő szeretné az általuk véghezvitt ámokfutást. Nem, azt Orbán és Szijjártó Szeretné, ők hugyoznak bele a zongorába, lejáratva ezzel teljesen az egész szerencsétlen országot. És mégsem a szégyen a legnagyobb baj ebben, hanem az, hogy az ilyen közlekedés nagyrészt szerepet fog játszani abban, hogy özv. Horváth Rezsőné a télen meg fog fagyni, s akkor már nem lesz kire mutogatni, hogy ő akarta és így. Mert az nem megy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Farhát és külpolitika
  1. Jane Doe szerint:

    Nem lesz kire mutogatni?!
    Ugyan, ugyan, ne legyünk már naiv, nyeretlen kétévesek! Biankó felhatalmazást kaptak, örökös fügefa levelet a mimagyaroktól, nem kell, hogy hitelesség vagy tartalom legyen mögötte, elég, ha éjjel-nappal (reggel, délben, meg este) elég hangosan harsogják…, “A többi, néma csend.”

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Sima kar lengetés az egész csürhe !
    Heil Orbán !!!
    Ez kemény volt, szomorú,és talán még szomorúbb mint elsőre tűnik..
    Sajnos igaz.

  3. Fáradt szerint:

    A kis patkány kivételesen igazat mondott. Eu-s pénzből kampányoltak, orosz segítséggel, ukrán háborúval. Plusz az afrikai és közel-keleti migránsok. Mi ez, ha nem külpolitika?
    Igen, kellettek hozzá a hülyemagyar választók is. Eddig nem fájt a butaság. Mostantól fog.
    Özv. Horváth Rezsőné halálra fog fagyni. Vagy éhen döglik. Volt választása? Volt. Fideszes? Akkor megérdemli. Éljen a szociáldarwinizmus! Őket nem érdekli a saját jövőjük, akkor engem miért izgasson?
    Ha cinikus lennék, azt mondanám, minden halott fidesz szavazó nettó haszon. Javítani fogja az elmúlásuk az ország általános mentális állapotát.
    “Hideg szoba, üres gyomor, nyolc méteres Sztálin szobor!” – mégis mentek a dolgok. Négy éves, országos szintű éhezés, háborús veteránok, ÁVH és közkézen levő fegyverek kellettek ’56-hoz. Most? Ugyan már.

  4. polyvitaplex szerint:

    „a mi kormányzati stratégiánk alapvetően megy szembe a nemzetközi liberális mainstreammel”

    Hát az meg mi? Mit nevez kormányzati stratégiának ez a tökkelütött, csak nem azt, hogy az összes országgal össze vagyunk veszve, és egyetlen szövetségesünk sincs, mert akik lennének, azokat hetente eláruljuk?
    És mi a tököm az a nemzetközi liberális mainstream? Az összes ország?
    Orbán táskahordozójából feltornászta magát Lavrov bábujává, ez is egy karrier.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum