Egy óvodás naplója 31. – A tűzijáték

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogyna, micsinálunk gyerekek mi holnap? De monta is rögtönhogy tüzijátékot csinálunk gyerekek, amitől a Kisböske úgy nekiát visittani, mint amikor éhes szok lenni, de most örült, azt hiszem legalábbis. A Pityu meg aszonta bumm, meg fffjiiúúú, ahogyan a tüzijáték szok sipolni, meg még mondta asztis hogy reccs. A dadus meg csak megint állt az ajtóba, és törőgetett egy tányérot, de nem szólt semmit, se azt, hogy bumm, se azt, hogy reccs, csak törőgette aszt a tányérot meg ingatta a fejét ideoda.

Montam az apunak ottholhogy tüzijáték lesz minálunk az oviba, és az apu csak fölnyögött, hogy megarossebb, de az anyu monta neki, hogy ne a gyerek előtt, ezért kiment a konyhába, és nem hallottamhogy miket mondott még, csak ilyen morgások jöttek az ajtó mögül, meghogy megazisten, az hangosabban. Az anyu asztán kérdesztehogy hogyan lesz az a tüzijáték, meg hol az oviba, de nem tuttam megmondani nekimer az Ibojnéni se monta nekünk, csak aszthogy lesz. Nem vettünk ünneplőset, úgy mentünk reggel az oviba.

Izgút nagyon mindenki, hogy mi lesz megmikor, még a Kisböske se evett, csak várt ott tátott szájjal, amikor jött az Ibojnéni, hogy időjárást jelent, odaállittotta a dadust és monta nekihogy operációs törzsnek jelentemhogy szép az idő, süt a nap, így a tüzijátékot meg is lehet tartani, hogy nem lesznek zavarok a légkörben semmise. A dadus át ott, és olyan tátott lett a szája neki, mint a Kisböskének az előbb, de asztán fogta, és szó nélkül sarkon fordult. Kiment a konyhába, és ő is azt mondta, mint az apu a konyhába, hogy megazisten.

Biztos ott lakik a konyhába a megazisten, majd, ha jön a papbácsi, megmondom nekihogy ott keresse, mert mindig emlegeti. Párosával, kézenfogva kellett az udvarra menni ki, hogy na, mi lesz ott, hát a tüzijáték, de ahogyan mentünk kifelé, megdördűt az ég, nem nagyon, csak egy kicsit, hiába jelentette az előbb a dadus operációs törzsnek az Ibojnéni, hogy süt a nap zavartalan. A házak fölött olyan lila vót az ég, mint a szomszéd néni szeme szok, amikor átesik a partvison, és a férje kiabál vele nagyon. Akkor lila neki másnap. Meg ződ.

Na, most jön a tüzijáték, gyerekek, monta az Ibojnéni a homokozó mellett, és kivett a zsebiből két olyan rakétát, amit a szomszéd bácsi szok szilveszterkor az erkélyről lődözni mindig, meg másnap is, az sivitt úgy, ahogyan Pityu mutatta még tegnap, míg a Kisböske meg sikittott. Megin dörgött eggyet az ég, de az Ibojnéni csak fogta a rakétáját rendületlen, gyújtotta az alját neki, a Kisböske szája tátva vót, és egyszer csak a rakéta, huss, bele az ablakba, hogy csörömpőt minden, és hallottuk a dadust, hogy megazisten.

Mást is mondott, de megint dörgött, nem volt zavartalan a légkör, de az Ibojnéni fogta a másik rakétáját, és montahogy akkor is lesz itt tüzijáték, ha a fene fenét is eszik is, gyújtotta aszt a rakétát nagyon, és megint dörgött, de már a szél is fújt, hoszta a port befele, a fák elkezdtek recsegni, és úgy fújt, hogy az Ibojnéninek mindig elfújta a gyújtóját állandóan, szétfújta a haját a szél, a szeme kimeredt guvadt, majdnem kifordult a helyiből, amikor végre meggyulladt neki a rakétája, és ott szikrázott a kezébe, és csak fogta, nem bírta elengedni sehogyan.

Ekkor szaladt ki a dadus ordittva, hogy a kurvaisten mostmár, kitépte az Ibojnéni keziből aszt a rakétát, és eldobta messze, messze, de az akkor kezdett röpűni erőssen, kivitte a másik ablakot is, és akkor lezuhant az eső teljessen, egy villám az ovi tetejébe csapott, hogy a gyerekek visittottak meg futkorásztak szerteszét. Ömlött az eső, dörgött nagyon, hogy a dadus alig is tutta a gyerekeket terelgetni. Az Ibojnéni át ott a szétfújt, agyonázott hajával, és a semmibe nézett, és akkor mondtam, hogy na, vára dömperemmegyek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum