Messzire ment ember azt mond, amit akar. Orbán, úgy ötvenedik felszólalóként, de amúgy mint fő attrakció feltüntetve magát, szót kapott a dallasi CPAC konferencián. Ha a Trumppal való találkozó a szürreális világ kapuja volt, akkor ez annak a mélységes gyomra, aminek azon kívül, hogy Orbán beteg egóját és manapság erősen megcsappant népszerűségét némiképp foltozgassa, semmi értelme nincsen. Mert ez csak olyan, mint amikor a nagyi a kipukkant villanykörtén stoppolja a lukas zoknit. Bár titkolják, de ne legyen kétségünk afelől, hogy mindez pénzbe került, és Orbán nem a magáéból fizetett, hanem az épp kizsigerelt magyar adófizetők állták a cehhet, ha a kormány, ha a Fidesz, ha akárki más rendezte a számlát.
Az Alapjogokért Központ biztosan, amely Supporting Sponsor néven és címen kénytelen volt huszonnyolcezer dollárt perkálni, a többiről, ami jóval nagyobb tétel, nem tudunk, és nem is fogunk tudni soha a titkosítások országában. Nem olyan időket élünk, amikor ilyenre kellene költeni, de egy kis önfényezés Orbánnak minden pénzt megér, mert míg azzal indítottunk, hogy messzire ment ember azt mond, amit akar, és ezt mindjárt el is meséljük, ha a szólást visszafordítjuk az eredeti színére, akkor a messziről jött is ugyanezt teszi. Mindkét állítás hatványozottan igaz Orbánra, akinek ez a szereplése már nem a szekunder, hanem a primer szégyen kategóriájába tartozik, de nem neki ég a képe, hanem nekünk.
Miniszterelnökünk, aki azzal takarózik, hogy a magyarok elsöprő többséggel választották meg őt, tehát azt akarják, hogy ő ilyen legyen, amilyen, sőt, így szeretik, amivel nem magára vet rossz fényt, hanem a népére. A népnek az a része, aki megválasztotta őt, nem törődik azzal, milyen szellemi és morális mocsarat képvisel a miniszterelnöke, csak a farhát legyen hatósági áras. Aki pedig ellene voksolt, elborzadva nézi, hová jutott ez az ember, de az ő hangja nem hallatszik sehol. Ezek a CPAC-sek egyébként már a mérsékelt republikánusoknak is sokak, mégis ők a hangosabbak, legalábbis Magyarországról nézve, mert az orbáni sajtó az ottani progresszivitásként ábrázolja őket, míg ott helyben inkább söpredéknek tűnnek.
Tumppal együtt. Ha pedig a mi miniszterelnökünk számára ő a zsinórmérték, akkor kijelöli a maga helyét a történelemben és a jelenben is. Azt ígértük, hogy mesélünk kicsit Orbán ott elmondott beszédéről, de voltaképp ez nem olyan nagy feladat, megnevezte az amerikai és magyar fasiszták közös ellenségét, ellenségeit, egy kalap alá vonva, egyenlőségjelet téve a kommunisták, liberálisok és az LMBTQ-sok között azt sugallva, hogy ez egy halmaz. Minden kommunista liberális, minden liberális buzi, voltaképp így nézünk ki mi Orbán szemében, és ellenünk így a harc eszköze a családvédelem, a kereszténység és a gyermekvédő népszavazás. Ez volt Orbán beszédnek törzse, s ha köpni támad kedvük, bátran tegyék meg.
És mégsem ez a legjellemzőbb, ami a szeánszon elhangzott, mert ezek Orbánnál már olyan klisék, amit untig ismerünk, s voltaképp ezért utálták ki Európából, hogy Amerikáig kell mennie tapsoló közönségért. Százszor ígértem meg, és századszor szegem meg, hogy Orbán delíriumaival nem foglalkozom, de mindig akad valami, ami annyira abszurd, hogy elővéteti a pennámat. Amikor a beszédekben rend szerint eljut az adomázásig, a viccesnek tartott atyai tanácsokig, amelyekről utólag bebizonyosodik, hogy a tyúkszaros udvaron nevelkedés terhét cipeli magával, és nem más így felnőve, mint egy adomázó párttitkár vagy téeszelnök. Voltaképp ez Orbán lényege, és ez a tragédiája is.
Az amerikai értő közönség előtt, amely Texas délvidéki, kertvárosi tahóiból tevődött össze, mint azt a nagy esemény előtt őt táncba vivő, talpig amerikai zászlóba és covboykalapba öltözött tenyerestalpas asszonyság is demonstrálta, egy blokkban beszélt Dzsingisz Kánról, Chuck Norrisról és Clint Eastwoodról, kijelölve a hőseit, és azt, mit ismer Amerikából. Az összevont szemöldökű verekedős embereket, akikhez viszonyulva utcai harcos ő, tehát ciki a manus, de nem veszi észre. Egy mondata volt azonban ebben a humorözönben, amikor nem tudni kinek címezve és milyen indíttatásból felhívást intézett a kétes hallgatósághoz, hogy aszongya: „Mindenki vegyen feleségül egy magyar nőt”.
Ekkor határoztam el, hogy én ezt megénekelem, hogy elgondolkodván fölfejtem az értelmét, mert valami csak van neki, kell neki lennie. De nincs. Mert nem elég, hogy mi lesz akkor a nem kevert fajúságunkkal, vagy, hogy mi ez, eladja idegenbe lányainkat és asszonyainkat, vagy egyáltalán, ez mi a lószar akart lenni. De lemondtam a megértésről. Orbánnál már régóta nem kell ilyet keresni, mondja, amit épp felbüfög, valami bizonytalan és nagyon kétes massza van a fejében, és annak a gőzei jönnek elő belőle. Pöfög, mint egy megfáradt mozdony. Viszont ez rohadt sokba kerül nekünk, hozzáértők szerint ez az amerikai kiruccanás uszkve félmilliárdba. De nem is ez. Hanem az életünk, amit ez a bohóc ilyen eszmékkel tönkre tesz. Ez a rohadt drága.
Vélemény, hozzászólás?