Nemzeti rendőrállam

Tegnap a katatüntetők közül egyet megsokkolóztak a rendőrök, mert a hídon nem ment föl a járdára. Nem lőtték ki a szemét, viszont a tüntető nem is törte el a rendőr sípcsontját. Az arányok így megfelelőnek tűnnek, de soha nem voltak azok. A közvélekedés szerint a rendőr azért sokkolózott, mert megkapta a fizetésemelését, és azt akarta buzgón megszolgálni, ebből tehát arra következtethetünk, hogy a nép sokallja a rendőrök pénzét, de ez sem igaz, mert a magáét kevesli. A katatüntetők azért mentek a hídra, mert nem óhajtanak éhen dögleni.

Tanárok is voltak köztük, akik viszont hiába nyüszögnek kitartóan, nem kapnak fizetésemelést Orbántól, mert – így a csinovnyikjai – Brüsszel nem küldi a pénzt. A tanárok pénze tehát nem érkezett meg, a rendőröké ezek szerint viszont itt volt. Így alakulhatott ki az a helyzet, ami ellen Kövér László, amikor még nem volt pedellus és bajusza sem volt, ellenben viszont MSZMP KB alkalmazásban állt, tehát időn, téren és történelmi korokon átívelve azt az üzenetet küldte nekünk, hogy „A rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárénál, a jogállamban fordítva.”

Messzemenő következtetések levonása nélkül Varga Judit figyelmébe ajánlanánk a Kövér-féle jogállami definíciót, hogy végre egyenesbe jöjjön a Brüsszellel vívott harcaiban. Kövér egyébként hülyeségeket beszélt, illetve írt a nyakába akasztott táblájára már akkor is, de ezt betudjuk annak, hogy fiatal volt meg bohó, és csak a hatalmat akarta megkaparintani, ami viszont mára tökre sikerült. Ma az ő uralkodásuk alatt sokkolózzák a rendőrök a tüntetőt, mert nem megy fel a járdára, és nem tudható, mit tennének vele, ha élénkebben tiltakozna az azóta a hatalomba teljesen belehülyült Kövér és csapata ellen.

De ha már a pedellusnál tartunk, neki is van túlfizetett palotaőrsége éles fegyverekkel és sokkolókkal szintén. Aztán ott van a kedves vezető személyi testőrsége, a TEK, a falvakban eltévedő elit alakulat. De ez élet minden területén ott vannak az egyenruhások, iskolaőrök, kórházparancsnokok, a most szerveződő határvadászok, így, ha a hajdani – és már akkor is hazug – Kövér definíciója a fizetség és rendőrállam összefüggéseiről ökörség is, a mai mennyiség és az élet minden szegletében jelen lévő egyenruházat már jobban megfelel a következtetés levonása követelményének.

A miénk rendőrállam, sokkolóznak a hídon, de, ha úgy vesszük, rendőrállamunk nemzeti, mint ahogyan minden a kurvaországban. Illetve még a kereszténység az, aminek az álarca mögé bebújnak a maffiózók. A nemzeté a főváros is Csizmadia László (CÖF-CÖKA Békemenet) szerint, amit most a hídon tüntető „féleszűek” ketté akarnak szakítani. Ez a Csizmadia azért került képbe egyébként (mert baromságokat beszél, de ez nem különös), mert ő a békegyaloglások egyik fő szervezője, akiket meg nem szoktak a nemzeti rendőrállam rendőrei sokkolózni, holott ők sem mennek vissza a járdára, sőt a buszaik a fél várost elfoglalják.

De ha már szóba került a békemenet, akkor fölvetődik, nem volna-e egy aktuális épp, de akkora, hogy a holdról is látszódjék, hogy azonmód véget érjen tőle a háború. Soha nem volt nagyobb szükség a béke melletti kiállásra. Már csak azért is, mert a kedves vezető minden népnyúzó intézkedését a háborúból eredezteti, következésképp, ha Csizmadia békét teremtene az ő menetével, nem mennének a hídra az emberek, és nem kellene sokkolózni őket. Viszont minden jel szerint a kedves vezető hazudik, hiszen jól látszik, hogy a békében is nyúzná az ő népét.

A kassza akkor is üres lenne, lévén tartalmát ellopták vagy elköltötték minden baromságra, tűzijátékre vagy ilyen csizmadiákra. Azok, akik szerint az életükért tüntetők féleszűek, azért szoktak menetelni, hogy annak végén mintegy miseként meghallgassák a kedves vezető szózatát, aki viszont most békéért visítozik, tehát lehetne neki segíteni, hogy vágyai teljesüljenek. Jól tudjuk viszont, hogy itt ilyen összefüggések nincsenek, mint ahogyan Kövér hajdani nyakba akasztott felirata és mai valója között sincs semmi folyamatosság, mert a történet valahol megszakadt.

Ott mégpedig, amikor először nyertek kétharmaddal. Erre utalás volt már előtte is az orbáni elharapott ábránd, amikor arról álmodozott, hogy „csak egyszer kell nyerni, de akkor nagyon”, és ez sikerülvén el is kezdődhetett a máig tartó, de sehová nem vivő buli. A tüntetők, akiket sokkolóznak, azt írták a flaszterre, hogy „Ne írd alá Kata”, így üzentek az újdonsült köztársasági elnöknek. Ő azonban skrupulusok nélkül aláírta, így ez volt az első jelzés, mi várható tőle. Ez. Az áderi és schmitti hagyományok folytatása. A Fidesz rendőrállamának további bebetonozása. Köszönjük Kata. Meg Tercsi, Fercsi és valahány név a naptárban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum