Tegnap a magyari futballisták legyőzték az angolokat, ami csoda már hatvan éve nem történt meg velük. Éppen ezért, akinek a kajla élet ezen aspektusa tűnik a legfontosabbnak, úgy érezte, hogy ettől csűrdöngölnie kell meg cigánykereket hányni. Leszopnia magát valamely vendéglátó műintézményben, a téren álló szökőkútban megfürödni, és minden olyat tenni, amitől úgy érezheti, hogy az éjszaka soha nem ér véget. Ez a győzelem – amit a magyariak olasz kapitánya azért a helyén kezelt, kijelentve, hogy a láblabda azért csudálatos sportág, mert abban nem mindig a jobbik győz – kis időre még jobban felhorgasztotta a nagy és hatalmas nacionalizmust, a kedves vezető ki is jelentette, akkora nagy diadal volt ez, hogy a holdról is látszott. Még mindig kerek a holdlakók szeme tőle.
A nemzetvezető ilyenkor szokott tömör indoklást adni a budija tövében épült stadionra és a futballba pumpált ezermilliárdokra, amikor ilyeneket jelent ki: „naugye”. Ebben sűrítve benne van az ő örök igaza és fölöttünk, porbafingókon állása, amikor az orrunk alá dörgöli, hogy mi ehhez nem érthetünk, ő azonban igen. Hogy mindezt már régóta tudja, amióta harminc éve jár repülővel futballmeccsre mindig, összefoglalva tehát a naugyéban kifejeződő lesajnáló életigazságot, ami hajaz a „boldogkarácsonyt”-ra, összességében tehát azt mondja nekünk, hogy akár be is kaphatjuk. Ezt azonban nem szívesen tennénk különféle okok miatt, innentől viszont magát a láblabdát mint művészetet és magas rangú filozófiát odahagyjuk, viszont azt nézzük meg, mi történt tegnap megint az örve alatt.
Előzménye is volt a világraszóló diadalnak ugyanis. Mégpedig az, hogy az UEFA büntetése miatt – amit azért mért a mimagyarokra, mert korábban rasszistáskodtak és mindenféle mocskot műveltek – a meccsnek zárt kapusnak kellett volna lennie. A szabályok azonban megengedik, hogy a kitiltott ordenáré felnőttek helyett tizennégy év alatti gyerekek legyenek ott. Arra gondolnak tán a hülye UEFA-ban, hogy a kis magyari szarosok vidáman és boldogan nézik a világhíres láblabdásokat, derűs szívvel és tiszta lélekkel, tehát tőlük nem várható, hogy olyan állatként viselkednek, mint atyáik és nagyatyáik. Sőt, anyáik és nagyanyáik. Az MLSZ élt is a kiskapuval, és harmincezer kis hugyost ültetett le a stadionba meccset nézni, ami lehet, hogy jó idea a világ boldogabbik felében, ámde nem Neriában.
Az angolok provokálták őket ugyanis. Mind a harmincezer gyereket provokálták a viselkedésükkel, ahogyan egy korábbi hasonló eset alkalmával a kedves vezető megfogalmazta a tényállást. Az angolok letérdeltek a meccs előtt, mint ahogyan egy éve az írek cukkolták hasonképp a magyari szurkolók lelkét és szívét. Érdekes dolog ez a meccs előtti térdre rogyás, amely gesztus kiállás a kisebbségek mellett, legyenek azok bármineműek is, voltaképp állásfoglalás a kirekesztés ellen, amit jó érzésű ember ha esetleg nem is helyesel, de elfogad, ha viszont együtt is ért a térdeplés tartalmával mint szimbólummal, még netán meg is tapsol. Neria, sajnálatosan közkeletűbb nevén Magyarország azonban nem az a hely az univerzumban, ahol ilyesmi előfordulna.
Összefoglalva a tegnapi történéseket: a rasszizmus miatt kitiltott szurkolók helyére beengedett gyerekek ugyanúgy viselkedtek mint a nagyok, a térdeplő angol játékosokat pfújolták és fütyülték. Így a nagyvilágban nem a holdról is látszó győzelmünk híre terjed el -mert azt a helyén kezelik, nem úgy, mintha a mimagyarok az egész nagy Brit Birodalmat taposták volna a sárba a tankjaikkal (emlékezzünk olasz kapitányunk józanságára). Hanem a klubban, ahol tényleg egyáltalán nincs helyünk már, az terjed el, hogy harmincezer kis magyar gyermek pfújolta és fütyölte az angolok kisebbségekért kiálló gesztusát. Szégyenünk nagy valószínűséggel túléli az övékét, mert a pfújolók és fütyülők bizonyára meg vannak győződve az igazukról, és arról, hogy helyesen cselekedtek.
És viszont gyerekek, és ezt kellene valahogyan összerakni. Eljöttek ők a meccsre egyfajta kultúrával és neveltetéssel, a szakkörön lövöldözéssel és hazafias oktatással a hónuk alatt, mindennapos testneveléssel meg a hittannal, az egész nagy keresztény országgal a hátuk megett. Hogy a stadionban vezényeltek nekik, miszerint pfújolni kell és fütyölni, vagy a neveltetésükből fakadóan ösztönösen cselekedtek így, az a nagyvilágban rólunk terjedő kép minőségén nem ront és nem javít. Tudomásul veszik, hogy ezek ilyenek, nem véletlenül választották meg negyedjére is kétharmaddal az Európában mindenütt megvetett Orbánt. Magyarok, mondják legyintve rólunk a klubban, ahonnan előbb-utóbb már biztosan kiraknak, ami viszont a pfújolókat, fütyülőket és drága szüleiket egyáltalán nem érdekli.
Ők így vannak otthon ebben az országban, így lakják be nekünk. Az Origo nevű tudományos szaklap is ráröpült az incidensre külön is felhívva a figyelmet az angol válogatott csapatkapitányának szivárványos karszalagjára, amit szintén provokációnak nevezett. Ilyen volt az is, amikor Németországban festették szivárványosra a stadiont, és az egész közönség is annyira szivárványos volt, hogy a kedves vezető el sem ment oda, mint emlékezhetünk. Hogy miért cukkolnak minket mindenütt, annak magyarázatán sokat nem kell tűnődni, azzal óbégatja tele a sajtót a Fidesz. Ellenben az már érdekesebb, hogy ezen a meccsen, ahol harmincezer kis fasiszta keltette hírünket a világban, a kedves vezető természetesen ott volt, és természetesen jól is érezte magát. Élvezhette tizenkét éves hatalmának gyümölcsét a pfújoló ifjakban. A rend helyreállott.
Vélemény, hozzászólás?