Ostoba naivitásomból fakadóan honnan tudhatnám, mire is való egy külügyminisztérium épülete. Eleddig azt láttuk, hogy ennek közepén, akárha valami kasban a királynő, székel a külügyminiszter aki Szijjártó maga, és olykor-olykor nagyköveteket citál maga elé, hogy leharapja a fejüket. De vannak a kasban kis herék is, mint ez a Budai Gyuszi, akinek igazolni kell a létezését valahogyan, s ebbéli igyekezete két dologban manifesztálódott tegnap. Elsőként feljelentette Szabó Tímea ellenzéki képviselőt, hogy a kampányát kábítószer-kereskedelemből finanszírozza.
Ilyen feljelentésekbe szokott Budai Gyuszi belebukni sokféleképpen. Az egyik, hogy hiába elszámoltatási biztos (vagy ma a radai rosseb), el még senkit nem számoltatott, ebbéli tevékenysége abból áll, hogy gyártja a feljelentéseket, amik lepattannak az igazságszolgáltatásról. Magyarra fordítva, alapjuk semennyi, azaz Budai Gyuszi handabandázása csak hangulatkeltésre jó, ám lehet, hogy ezért tartják csakis. De már ez sem kavar sok vizet, hősünk tevékenysége értelmetlensége és kilátástalansága okán belefulladt az érdektelenségbe. Ezen kívül helyreigazítási pereket szokott veszíteni.
Budai Gyuszi tehát ott áll a légüres térben érdemi haszon nélkül, valamivel igazolni kell létének valóságát, ezért – szintén tegnap – tagtoborzó minőségben saját kezűleg léptette be Gáspár Győzőt (lásd Győzike és a zebrák) a Fideszbe. Kiindulásképp visszatérünk oda, hogy vajon pártiroda-e egy külügyminisztérium, a sajnálatos válaszunk azonban annyi, bizony az, a NER-ben még egy falusi budi is annak minősül, midőn látjuk, ahogyan az immár állampárttá terebélyesedett és alacsonyodott fiatal, ámde trottyos fasiszta demokraták ott vannak minden nyomorult lukban is.
Mindez nem érdektelen, de mellékszál, csak egy kis szín a nyomorult képen, hogyan is képzelik ezek a világot, s mint kitetszik, így. Budai Gyuszi pártirodásat játszik egy állami épületben, de, ahol egy pártszékház atyai bányává szublimálódhat, ott túl nagy meglepetés nem érheti az embert. Egyébiránt, ha már emlékezetünkben idáig jutottunk, az is megemlíthető történetünk kerekdeddé tétele érdekében, hogy a normálisabbja már akkor odahagyta a pártot, és megindult az az erózió, aminek a végén a selejtese maradt benne, lásd például Budai Gyuszi, és az Ötös Számú Tagkönyv.
Mert nem tudhatjuk, hogy Gáspár Győző, az artikulálatlan ordítás és a zebrák fejedelme hanyas számú a sorban, amiképp azt sem, miért most látta óhatatlan szükségét pártkatonává válni, amikor az ellentételezés bizonytalan. A Kossuth-díjak fogyóban, a választás közel, és a pártkassza csilingelése is alább hagyhat hamarost. Ilyképp a hűség pénzre váltásának reménye kevés vagy bizonytalan. Ezért az a meglátás, hogy Gáspár Győző vagy nagyon hűséges, vagy nagyon ostoba, és azt sem tudja mit csinál. Esetleg a bégetés most jutott el a tudatáig, ami késeinek tűnik.
Mert hírlik, mint zsurnaliszta nyelven meg nem erősített információ, hogy a Fideszben a hét végére készülve már azok az aggodalmak, az Isten óvja őket attól, hogy kétharmaddal veszítsenek, aminek az a józan ítélőképességű fölfejtése, hogy viszont a sima vereségben azonban már biztosak, s bár úgy lenne. Viszont Füst Milántól tudjuk, hogy semmi sincs egészen úgy. Innen nézve a zebrás ember és a mi Gyuszink pörformansza ha nem is különös, de mégis egyedi, mégpedig annyiban, hogy a Gyuszi átverte a showmant, és bokrétának tűzte a Fidesz kalapjára, ha ennyi képet nekem engedni tetszenek.
Azaz, Győzikét átverték, és a süllyedő hajóra hívták bazseválni, bár ez legyen az ő nagy, közös nyomoruk. Az egész aktus azért is a kifestőkönyvbe való, mert mostanság leginkább arról hallani, hogy egyre több a megvilágosodott delikvens, aki épp az ellenkező utat járja be, azaz, végképp csalódva a kollégisták és munkásőr csatlósaik eszményeiben – vagy eszmények nélküli hőzöngésében – veszik a kalapjukat, és azt mondják a narancsnak, pá, kisaranyom, pá. Ilyenek sokan vannak, özönlenek le a hajóról, a Győző gyerek meg most tülekszik felfelé. Csalódni fog. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp.
Vélemény, hozzászólás?