Telekép

Mária néni hajnalban kelt, úgy, hogy nem is aludt igazán. Csupán csatakosan forgolódott szokás szerint a dunna alatt, mert hasogatott a bütyke, nyilallott a dereka és beszéltek a fejében a hangok: rezsi, prüsszelsoros és ilyenek kavarogtak benne súgva-búgva, ami ellen a bádogbános szapora imádságokat rendelt gyógyászati segédeszközül. És olykor szenteltvíz kortyolgatását szobahőmérsékleten csakis, mert a hűtés megfagyasztja benne az örökkévaló lelket. Amikor Mária néni legutóbb a kultúrban járt krumpliért, a fess fiatalember arra hívta fel a figyelmét, hogy a reggeli imádság után vagy a vasárnapi misét követően nézze a televíziót szorgalmasan, és akkor az idők végezetéig lesz krumpli és farhát is egészen olcsón.

Mária néni így hát ezen a reggelen a szenteltvízben ázó protézisét betette a szájába, belebújt a mamuszba és a televízióhoz csoszogott, hogy nézze az örökös krumpli reményében azt. Emlékezett, hogy tegnap milyen szépen is beszélt benne az ünnepen a miniszteres urunk, hogy mennyire jó volt látni őtet, midőn arról mesélt, milyen veszedelmek vannak, és milyenek ellen kell őneki küzdeni, ahogyan reánk törnek a balosok, rontanak rá a nemzetre megint. Itt jutott eszébe a szomszéd korcs kutyája, aki igyekezett rárontani Mária nénire mindig is, aki így arról volt meggyőződve, hogy a kutya is balos, mert ő maga pedig a nemzetet képviseli, mintegy ő maga a nemzet, a keresztény kultúra maga, és ezen a ponton keresztet vetett.

Odacsoszogott a tévéhez tehát, és bekapcsolta. Hosszan melegedett az öreg jószág, és először a kép nem is, csak a jól ismert, szeretett hang szűrődött elő belőle, mint mindig is. Aztán, ahogyan a kép is megjelent, Mária néni megrémülve látta, ahogyan miniszteres urunk beszél még mindig a téren, és a félelem oka az volt így a reggelen, hogy akkor ő a beszéd javát átforgolódta, ha nem is aludta a dunna alatt. Mindegy is hogyan, de a mulasztás bűnébe esett, és mindezek után méltatlan lesz a krumplira, mert Mária néni ilyen régi vágású lelkiismeretes asszony volt, ha kissé egyszerű is. Majd imádsággal vezekel a mulasztásért, vélte ő, kiszabva így a penitenciát mintegy önmagára a bádogbános helyett, míg tőle is meg nem kapja a magáét.

Így indult a nap, és így telt is aztán, a televízióban beszélt miniszteres urunk, hogy a mondandó már mindegy is volt. Beszélt, míg elmajszolta a cikóriába áztatott zsömlét, beszélt, míg föltette a rántottlevest, egyáltalán mondta csak szakadatlan a televízióban, hogy már delet harangoztak és azután is. Aztán történt meg a baj, mert egy pillanatra lankadt a figyelme, így, amikor odanézett a kis szünet után, miniszteres urunk már a határon sürgött nagy komolyan és intézte egyesével mind a millijom menekülő ügyeit és papírjait, buksikat simogatott, és figyelte a távoli ágyúzásokat is óvva és őrizve erősen Mária néni bütykeit a repeszektől. De alig is pillantott egyet, miniszteres urunk a tévében már megint a téren volt, és ekkor történt meg a baj.

A csodától, hogy az imádott lény egyik pillanatban a határon sürög a fess kék dzsekijében, és szikár tábornokokkal nézi a horizontot, majd a téren celebrálja a misét, majd újra itt és ott, sőt, bekapcsolva a rádiót, is ő hallható, és az újság is tele van vele, délután tájt, amikor a második cikóriáját fogyasztotta volna, Mária néniben átfordult valami. Egy kattanást hallott a homloka mögül, és a feszületre nézve az ágy fölött a falon, látta ám, ahogyan a szenvedő arc fején a töviskoszorúval átalakul, tokát növeszt és középen lesz elválasztva a haja, úgy tekint le rá, de igazán, és megszólal ő is, ahogyan a televízió és rádió, hogy mimagyarok különös anyagból vagyunk gyúrva. Ezt mondta miniszteres urunk a kereszten Mária néninek.

Két nap múlva találtak rá leborulva az ágyra a falon lévő feszület előtt. Már kihűlt, de a televízió ment, ahogyan a rádió is be volt kapcsolva, üveges szemei fönnakadva nézték a tévében villódzó fényeket, göcsörtös ujjai rózsafüzért szorongattak. A mentősök a konyhában, a hűtő mellett zacskószám álló krumplit, a hűtőben magában több kiló farhátat találtak, az asztalon, a cikóriában ronggyá ázott zsömle mellett a megyei napilap összegyűjtött és feltornyozott példányait, leveleket a rezsicsökkentésről, de több éves darabokat is Erzsébet utalványról, ilyenekről. Időben érkeztek egyébként, mert a szomszéd korcs kutyája erősen kaparta az ajtót, már majdnem bejutott a házba, ahol ki tudja, milyen szörnyűségekre készült volna, ha hagyják.