Telekép

Mária néni hajnalban kelt, úgy, hogy nem is aludt igazán. Csupán csatakosan forgolódott szokás szerint a dunna alatt, mert hasogatott a bütyke, nyilallott a dereka és beszéltek a fejében a hangok: rezsi, prüsszelsoros és ilyenek kavarogtak benne súgva-búgva, ami ellen a bádogbános szapora imádságokat rendelt gyógyászati segédeszközül. És olykor szenteltvíz kortyolgatását szobahőmérsékleten csakis, mert a hűtés megfagyasztja benne az örökkévaló lelket. Amikor Mária néni legutóbb a kultúrban járt krumpliért, a fess fiatalember arra hívta fel a figyelmét, hogy a reggeli imádság után vagy a vasárnapi misét követően nézze a televíziót szorgalmasan, és akkor az idők végezetéig lesz krumpli és farhát is egészen olcsón.

Mária néni így hát ezen a reggelen a szenteltvízben ázó protézisét betette a szájába, belebújt a mamuszba és a televízióhoz csoszogott, hogy nézze az örökös krumpli reményében azt. Emlékezett, hogy tegnap milyen szépen is beszélt benne az ünnepen a miniszteres urunk, hogy mennyire jó volt látni őtet, midőn arról mesélt, milyen veszedelmek vannak, és milyenek ellen kell őneki küzdeni, ahogyan reánk törnek a balosok, rontanak rá a nemzetre megint. Itt jutott eszébe a szomszéd korcs kutyája, aki igyekezett rárontani Mária nénire mindig is, aki így arról volt meggyőződve, hogy a kutya is balos, mert ő maga pedig a nemzetet képviseli, mintegy ő maga a nemzet, a keresztény kultúra maga, és ezen a ponton keresztet vetett.

Odacsoszogott a tévéhez tehát, és bekapcsolta. Hosszan melegedett az öreg jószág, és először a kép nem is, csak a jól ismert, szeretett hang szűrődött elő belőle, mint mindig is. Aztán, ahogyan a kép is megjelent, Mária néni megrémülve látta, ahogyan miniszteres urunk beszél még mindig a téren, és a félelem oka az volt így a reggelen, hogy akkor ő a beszéd javát átforgolódta, ha nem is aludta a dunna alatt. Mindegy is hogyan, de a mulasztás bűnébe esett, és mindezek után méltatlan lesz a krumplira, mert Mária néni ilyen régi vágású lelkiismeretes asszony volt, ha kissé egyszerű is. Majd imádsággal vezekel a mulasztásért, vélte ő, kiszabva így a penitenciát mintegy önmagára a bádogbános helyett, míg tőle is meg nem kapja a magáét.

Így indult a nap, és így telt is aztán, a televízióban beszélt miniszteres urunk, hogy a mondandó már mindegy is volt. Beszélt, míg elmajszolta a cikóriába áztatott zsömlét, beszélt, míg föltette a rántottlevest, egyáltalán mondta csak szakadatlan a televízióban, hogy már delet harangoztak és azután is. Aztán történt meg a baj, mert egy pillanatra lankadt a figyelme, így, amikor odanézett a kis szünet után, miniszteres urunk már a határon sürgött nagy komolyan és intézte egyesével mind a millijom menekülő ügyeit és papírjait, buksikat simogatott, és figyelte a távoli ágyúzásokat is óvva és őrizve erősen Mária néni bütykeit a repeszektől. De alig is pillantott egyet, miniszteres urunk a tévében már megint a téren volt, és ekkor történt meg a baj.

A csodától, hogy az imádott lény egyik pillanatban a határon sürög a fess kék dzsekijében, és szikár tábornokokkal nézi a horizontot, majd a téren celebrálja a misét, majd újra itt és ott, sőt, bekapcsolva a rádiót, is ő hallható, és az újság is tele van vele, délután tájt, amikor a második cikóriáját fogyasztotta volna, Mária néniben átfordult valami. Egy kattanást hallott a homloka mögül, és a feszületre nézve az ágy fölött a falon, látta ám, ahogyan a szenvedő arc fején a töviskoszorúval átalakul, tokát növeszt és középen lesz elválasztva a haja, úgy tekint le rá, de igazán, és megszólal ő is, ahogyan a televízió és rádió, hogy mimagyarok különös anyagból vagyunk gyúrva. Ezt mondta miniszteres urunk a kereszten Mária néninek.

Két nap múlva találtak rá leborulva az ágyra a falon lévő feszület előtt. Már kihűlt, de a televízió ment, ahogyan a rádió is be volt kapcsolva, üveges szemei fönnakadva nézték a tévében villódzó fényeket, göcsörtös ujjai rózsafüzért szorongattak. A mentősök a konyhában, a hűtő mellett zacskószám álló krumplit, a hűtőben magában több kiló farhátat találtak, az asztalon, a cikóriában ronggyá ázott zsömle mellett a megyei napilap összegyűjtött és feltornyozott példányait, leveleket a rezsicsökkentésről, de több éves darabokat is Erzsébet utalványról, ilyenekről. Időben érkeztek egyébként, mert a szomszéd korcs kutyája erősen kaparta az ajtót, már majdnem bejutott a házba, ahol ki tudja, milyen szörnyűségekre készült volna, ha hagyják.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Telekép
  1. hj szerint:

    Azt olvastam, hogy 24 óra leforgása alatt 9-szer (!) adta le a köztévé a miniszterelnöki delíriumot. Persze nyilván és kizárólag a demokrácia jegyében, hogy ne csak Giró-Szászt, hanem – ünnepi ajándékként – végre minket, a tízmillió pórt is lebilincselhessen az a híres intellektuális fölény.

  2. cyr45 szerint:

    Vajon ki lehetett az a mazochista, aki megszámolta?…

    Ez már Ceausescu-i magasság! Esetleg Kim Jong Il.

    Itt tart a magyar köztájékoztatás.:-(((

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum