Megkésett ítélet

Magyarország, illetve a NER, közelebbről annak kormánya, így végül is Orbán Viktor – nem először – pert veszített az Unió ellen, mégpedig az ítélethirdetést élő televíziós adásban közvetítve. Ez unikális dolog volt, ami azt mutatta, a luxemburgi bíróság is mennyire fontosnak tartotta azt, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt történjen a dolog. Ebből viszont az következett, hogy a burgenlandi traktoroslegény ugyan tudja, mi is történt, magyar kollégája azonban nem, mert neki az M1 és a Kossuth jut. A magyar traktoroslegény és összeszerelő rabszolga Fidesz tálalásban ismerheti meg az Unió életében mérföldkőnek számító bulit, következésképp az igazat soha.

Vázolom hozzávetőleg, mi várható a kampány végéig: Szijjártó őrjöngve kéreti be Brüsszelt, Kovács Zoltán egy dörgedelmes twitter üzenetben kijelenti, hogy Soros és LMBTQ, Deutsch halkan Gyurcsányozni kezd, Varga Judit pedig újra beleájul a jogállam rejtelmeibe boszorkányüldözést kiabálva. Mások is szólanak még, mert mindenki szólni akar hűségét bizonyítandó, és a fideszhitűek körében elterjed, hogy Brüsszel, gyarmat, megvédeni, családok, haza, kereszténység. Hangzavar lesz, hogy Mária néni is megértse azt, csak akkor maradhat életben, majszolhat olcsónak mondott farhátat és menekül meg a migráncsok farkaitól, ha Orbánra szavaz.

Ez az ítélet, mivel folyományaként a választásig történni semmi nem fog, csak újabb kampányelemet ad a Fidesz kezébe, amit ki is fognak használni. Olyan visítás lesz itt, amit még nem hallottunk soha, csak bírjuk ki. Ehhez képest ellenzékünk boldog az ítélettől, Gyurcsány csendben megkérte Orbánt, hogy mindezek után fáradjon el a nuniba, mintha hallgatna rá, Jakab pedig újólag megállapította, hogy Orbán tolvaj, aki épp most lopott el a magyaroktól hatezer milliárdot. Mintha eddig nem lopta volna el a többszörösét, ilyen megállapítások tehát sehová sem vezetnek, ezeknek újságértékük nincs, az ítéletnek napi haszna akkor lenne, ha azonnal leállítanák a pénzesőt.

Nem fogják, s ha még leállítanák is, Orbán már fél lábon kibírja a választásig, s ha újra nyer, a bosszúállás olyan cunamiját szabadítja el, amibe bele fog rokkanni az ország, de ne legyen így. Más szemszögből pedig már belerokkant, és ebben a zűrzavarban lennénk arra kíváncsiak, hogy Orbán a cikkcakkjaiban hová jut. Mert etette már a nyáját azzal, jól megvagyunk az Unió pénze nélkül is, máskor, hogy az a pénz nekünk jár, és ő kiveri Brüsszelből, illetve hallottunk már politikai dzsihádról, amit ellene folytatnak, de úgy lett előadva mégis, hogy Brüsszel a mimagyarokra támad.

Igaz, a baloldal is permanensen a nemzetére tör, ilyképp sajnálatosan teljesen mindegy, Orbán miket beszél, de sajnálatosan az is, hogy Gyurcsány mit. Minden elkésett, ez az ítélet is, mint ahogyan az a határozat úgyszintén, hogy a jövőben az önkormányzatok közvetlenül is pályázhatnak uniós pénzekre, amikor most már ott tartanak, hogy minden vagyontárgyukat eladják, hogy működtetni tudják a városokat. Az unió lomha és lassú. Igaz, viszont ezért megróni nem igazán lehet, mert nem arra találták ki, és nem olyan a működési mechanizmusa, hogy lator államokat kelljen kordában tartania, pedig ez az ítélet most éppen erről szól. Ekképp tehát a szégyenük.

Illetve Orbán szégyene, de neki erkölcsi aggályai soha nem voltak, nincsenek és nem is lesznek, ha elbukik is, jellegéből és jelleméből fakadóan világméretű, ellene és a népe ellen szőtt összeesküvés lesz a bűnös, mint ahogyan kommunikációjában most is az. A bajok, amelyek az országot rajta keresztül és miatta érik, csak és kizárólag a liberális-kommunista ármányok következménye, így ez az ítélet is annak lesz beállítva egészen addig, amíg a népek az urnákhoz járulnak, hogy átöblített agyal rá szavazzanak. Vagy, ha nem, úgy monyákolja meg a dolgokat, hogy a végeredmény ilyennek tűnjék. És itt jutunk el a homokos és vizes síkra.

Most, hogy a bíróság kimondta, amit már rég kellett volna neki, eshetnénk abba a hibába is, hogy az Uniót ostorozzuk, mert magunkra hagyott minket mindezideig. Ha így is volna, vagy van is, mégsem róhatjuk meg ezért, mert míg egyrészt, mint föntebb kiderült, nincs arra berendezkedve, hogy az őt szétverni óhajtó államokat visszaterelje a klubba, de legfőképp, amire végleg alkalmatlan, de a világ egyetlen alakulata sem lenne képes erre, semmilyen ember és Isten, hogy egy népet saját magától védjen meg, ha az nem akarja. Velünk pedig voltaképp ezt kellene tennie, ami nem megy. Orbán és szavazói biztosan viszik a semmibe az országot. Ez az ítélet ennek egy stációja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum