Beszolgáltatás

Tudjuk, hogy a nem magyar kézben lévő kiskereskedelmi egységek vagy élelmiszerláncok (Aldi, Auchan, Lidlt, Penny Market, Spar, illetve a Tesco) régóta bökik a hatalom csőrét, amely kisebb szünetekkel mindent el is követ, hogy ezeket mind jobban ellehetetlenítse. Ha módja lenne rá, rendelettel tiltaná ki őket az országból még akkor is, ha a helyüket betölteni óhajtó magyar társaságok a lakosság számára sokkal előnytelenebb (drágább, olykor rosszabb minőségű) szolgáltatást nyújtanak. De az ideológia – magyar kézben lévő legyen minden – és a klientúra helyzetbe hozása fontosabb mint a magyarok érdekei.

Ez a Fidesz gondolkodásában mindig is így volt, és most sincs másképp. Az említett láncokra most az élelmiszerpazarlás megelőzése nevében akar újabb csapást mérni a párt, most sem törődve azzal, hogyha megvalósul, amit törvény által elő akar írni, azzal a boltláncokon kívül elsősorban a vásárlók járnak rosszul. Ki más, mint Semjén Zsolt (most Nagy István agrárminiszterrel kórusban) nyújtotta be az élelmiszerpazarlást megelőző törvényjavaslatot, amely elfogadása estén februárban lépne életbe. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a parlamenti bátor különítmény megszavazza ezt is.

Mint ahogyan a saját kivégzését is megszavazná, amilyen morális és szellemi állapotban van. Ez nem nóvum, csak az utókor számára rögzítettük megint. Ez a javaslat a maga álságos módján a multiláncokba óhajt rúgni kizárólagosan, hiszen a százmilliárd forint nettó árbevételűeket érinti, tehát azokat, amelyeket fentebb felsoroltunk. Ez aljasságának azonban csak az egyik eleme, a másik a törvényjavaslat maga. Ami nem egyéb, mint az, hogy ezek az élelmiszerláncok ajánlják fel karitatív célokra azokat a termékeket, amelyeknek a lejárati idejéből már csak negyvennyolc óra van hátra. Ezeket az Élelmiszermentő Központ Nonprofit KFT.-nek (ÉMK) kell felajánlani.

Ez az ÉMK új állami szervezet lenne, viszont feladatának ellátására már alapítása előtt alkalmatlan. Hiszen gondoljuk csak meg, hogy az épp lejárni készülő szavatosságú termékeket először begyűjti, majd azokat újra elosztja az elképzelés szerint, tehát garantáltan minden meg fog rohadni a karmai közt, ezért majd Mészáros disznai fölzabálják. A fogyasztó, azaz a lakosság pedig elesik attól, amivel ma rengetegen – főleg a kevésbé tehetősek, magyarul szegények – élnek, hogy az épp lejárni készülő szavatosság miatt azokat az élelmiszerlánc akcióban adja el, ők pedig megvegyék. Mint tudjuk, kies hazánkban a szegénység megszűnt, így nincs ki miatt keseregnünk.

Dehogynincs, holott tisztán látszik a szándék, a nem magyar élelmiszerláncok elleni újabb támadás. Mert és ugyanis a javaslat szerint, ha ennek a felajánlásnak – amit mindezek fényében bízvást nevezhetünk beszolgáltatási kötelezettségnek – nem tesznek eleget, az ÉMK egyfajta hatóságként bírságot is kiszabhat rájuk. Ezen túl az ÉMK soha nem teljesíthető feladata az élelmiszer újraelosztása, ami minden bizonnyal ismét egy csodálatos új NER-lexika lesz elborzasztó jelentéssel, amit majd a rendszerváltás után szintén el kell felejtenünk, ha lehet.

De mindezeken túl erős jogállami kételyek is vannak az új kommunista ideával, mert nem egyeztethető össze sehogyan a jogállammal, abban pedig a magántulajdonhoz való joggal. Mert akárhogy is firtatjuk és fordítjuk ki és be, azokat az árukat, amelyeket most bizonyos feltételek megléte esetén – szavatosság közeledő lejárta – az állam el akar venni, az áruházlánc megvette, következésképp az övé. Az állam tehát ezzel a törvénnyel beleavatkozik abba, mi történjék valaki magántulajdonával, miszerint ingyen adja oda neki. Ez rekvirálás, kötelező beszolgáltatás, következésképp Magyarország hátra megy, nem előre, állítson bármit is a kedves vezető.

Megkérdeznénk Varga Judit véleményét minderről jogállami szempontból, de fölösleges lenne, a válasz borítékolható, mint ahogyan a Fidesz útja is. Írtam már párszor, hogy Orbán a fasizmusból is, a kommunizmusból is a legalját kotyvasztja egybe az ő feudalizmusában. S míg tegnap az ok nélküli házkutatással a megfélemlítő fasizmus jelent meg igazolva állításomat, ma pedig a kommunista beszolgáltatásra, már majdnem padlássöprésre látunk példát. És ami a legveszedelmesebb, már nem is ordít senki, olyan mindennapos ez kies hazánkban, hogy fel sem tűnik egyáltalán. Még csak egy hümmentést sem hallottam tegnap. Semmit. Mindmeghalunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum