Németh Szilárd és a Negyedik Birodalom

Kőszegre kirándult a minap Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. Ezt onnan lehetett tudni, hogy út közben megállt egy kifőzdében, és kezében étlappal fotózkodott. Azt írta a csudálatos műalkotás alá a közösségi térben, hogy útban Kőszegre, de a képen hangsúlyos teret mégis inkább a táplálékfelvételtől egyre kerekebb feje, és az elfogyasztandó ételek listáját tartalmazó papírdarab kapott. És ez nem a lehangoló külsején való élcelődés, hanem a fontosságok kijelölése, rögzítése mintegy az utókor számára. Németh Szilárdnak, a Fidesz alelnökének, honvédelmi államtitkárának a kondérok, fazokak, bográcsok és zsírban tocsogó ételek a természetes közege.

Mint halnak a víz, parasztnak a föld, sasmadárnak a levegőég, úgy van ő honn a zabálás világában, és ez sem minősítés, inkább a horizont kijelölése, hogy jobban értsük, ami ezután következik. Midőn megmutatta magát Németh Szilárd útban Kőszeg felé, a kirándulás célját nem tárta elénk, pedig ez is szokásban van nála. Amikor a déli határ felé utazott, közölte, hogy indul megvédeni Magyarországot és egész Európát a menekülőktől. Máskor is közöl célokat, amikor nemzeti konzultációt tölt ki szocreál környezetben vagy egyéb más módon nyalja a főnöke valagát. Neki ez elemi érdeke, a lojalitáson és szervilizmuson kívül más nem indokolja a magas hivatalait.

Meg kell szolgálni, hogy szarvasgombás receptekkel tündököljön, és Németh Szilárd teljesíti is a feladatot. Mint Aureliano Buendia ezredes környezete, amelyről és akikről Marquez annyit jegyzett fel nekünk, hogy az ezredes még ki sem gondolta, ki sem mondta az óhajait, de már teljesítették is azokat, és sokkal messzebb mentek el, mint amit az ezredes egyáltalán kitalálhatott volna. És máris itt van nekünk ez a német kormányváltás, mint olyan esemény, amely a Fidesz és a kedves vezető elevenjébe vágott és hatolt. Hogy földolgozni sem nagyon bírják Merkel mama óvó karjainak eltűntét. Országunk, a magyarok, de mégis inkább a Fidesz szégyene, ami van.

Az új német kancellár beiktatásakor a német köztévé közvetítéséből megtudható volt, hogy a mi tajparaszt Orbán Viktorunk egyedül az európaiak közül – bár ő kipcsak – nem a bevett gratulációt vette az ajkaira, hanem nekilátott harcolni megint. A német televízió szíves tolmácsolásában megtudhattuk, hogy „hadüzenet” érkezett Budapestről, midőn Orbán kijelentését továbbították: „nem állunk többé egy oldalon”. Ezt a magam részéről nem igazán kommentálnám, mert a káromkodás bűnébe esnék, majd adandó alkalommal beszélgetünk a német autógyárak, magyar ipar, magyar adópolitika, magyar rabszolgák, magyar fasizmus és az Európai Unió sajátos merkeli viszonyairól.

Elöljáróban annyit, Merkel mama ebben a kontextusban volt oly igen elnéző a mi trottyosunkkal. És ennek most vége, a Kánaán eltűnni látszik, amire így, a maga módján reagált a kedves vezető, és majd az idő eldönti, ezzel vert-e egy szöget a saját koporsójába. Reményeink szerint igen. Erre a kis kitérőre azért volt szükség, hogy lássuk, milyen munícióval indult Kőszegre Orbán talpasa, mert kiderült a nagy utazás célja és oka aztán, hogy egy megemlékezés ürügye alatt Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és parlamenti államtitkára teli pofával szidja a németeket. Mindez sem újság, megkapta a sorvezetőt, de ami ökörségeket összedelirált, az már fajsúlyosan beteges.

Ahogyan azt a Fidesz Tévirati Irodája tudatta velünk: „Németh Szilárd hangsúlyozta: ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben. Az új német koalíciós program aláírói nemcsak saját országukat, hanem egész Európát meg akarják változtatni, meg akarják alapítani az új birodalmat, az európai egyesült államokat, elvéve ezzel a nemzetállamok, így Magyarország szuverenitását is.” Hogy helyre tegyük némiképp a víziót, a bevallottan magát Horthy örökösének tartó Fidesz lájtosan lenácizta a német liberálisokat, és ez a történelem egy sajátos fénytörését mutatja.

Az a vágy és óhaj dereng föl az emberben, hogy bárcsak maradna meg hősünk a velős pacalnál, mint alkatának és horizontjának megfelelő szintnél. Bár azt is lehetne művészi módon művelni, de a Facebook tanúsága szerint az sem megy. Zsírözönök vannak kulináriaként előadva, és a jelek szerint ez kihat a kognitív képességekre is. És ez nem csak Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és államtitkára baja, hanem össznemzeti tragédia, hogy a bogrács mellől ugatunk Európára és Európának, és ebben nyilvánul meg a Fidesz féltve őrzött nemzeti szuverinitása. Meg akarnak maradni a piszkos gatyás bambaságban, az ország viszont nem, tehát nem illünk össze. Valakinek mennie kell.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum