Megnyugtató, a lét folytonosságát mutatja mintegy, hogy Orbán Viktor megbízhatóan és permanensen hozza most már a lepusztult, kiégett diktátori formáját, a jóságos atyuska, nép barátja, gyermekeink közös nagyapja és a mindent is tudó, mindenhez is értő napkeleti bölcs alakjában. Kivéve, amikkel egészségügyi okokból nem foglalkozik. Illetve boldog karácsonyt. Kemény ez az advent, úgy látszik, sorozat lesz a pedofíliából, hogy karácsonyig vasárnaponként a kedves vezető gyermekeinket abuzálja a jelek szerint a bávatag szülők egyetértésével. Elvannak egymással, és soha nem lesz vége.
A tegnapi részben a Mikulás volt a vezérfonal, amire az előadás felfűződött messzeható tanulságokkal, miszerint a kedves vezető már nem fél a krampusztól, sőt. Mint kiderült: „Mikor gyerek voltam, akkor féltem a krampusztól, de most már a krampuszok félnek tőlem”. Máris itt áll előttünk megint a rendíthetetlen végvári vitéz, maga a rettenthetetlen szinte, a Mel Gibsonba ojtott Chuck Norris kevlármellényben a függöny mögött. Mégsem ez az érdekes igazán, hanem az volna az, kik azok a krampuszok, akik reszketnek a mi trottyosunktól, hogy kire gondolt a költő.
A hátán elcipelt libernyákokra minden bizonnyal, hiszen ne feledjük, a vasárnapi matiné a varsói látogatás után zajlott, ahol a magyar krampuszok réme találkozott Európa már náculni készülő fasisztáival, hogy kidolgozzák a hatalom átvételének forgatókönyvét, de nem sikerült. Érthető tehát, hogy a valóság elől az álomvilágba menekül népünk jótevője, aki azt is beadta a szerencsétlen gyerekeknek, hogy ugyan fölülhetne a Mikulás szánjára, ámde nem ül. Mielőtt szó szerint látnánk a képzeteket, most gondoljuk meg a dolgot: Orbán, a Mikulás cimborája és a krampuszok réme.
„Felülhetnék, hogy ha erre kanyarodna a Mikulás a szánjával, de annyi gyerekhez kell mennie, hogy erre sosincs ideje, engem ezért mindig kihagy. Így nem tudok felülni, még akkor sem, ha egyébként felülhetnék.” – Ámítja a kis szarosokat Orbán, aki így a saját alakját terjeszti ki a mesék birodalmába, mert gondoljuk meg, aki a Mikulással cimborál, az minden más csodára is képes, innen már csak egy lépés, hogy maga is mitikus hőssé váljon. Attól tartok, a két hét múlva esedékes részben majd az fog kiderülni, hogy Jézus is a haveri körbe tartozik, per tu a megváltó.
Mindebben egyébként az az igazán elborzasztó, hogy nagy valószínűséggel olyan gyerek nincs, aki ezt nézi vagy hallgatja, ellenben reszkető nyakú Joli nénik dögivel, és máris előttünk a recept, mikét tenyésznek az esernyővel kardozó amazonok, és születnek meg a Viktor áj lávjú táblák, mert a mesterterv végül is, ez. A módszer egyébként hasznos, de leginkább röhejesen aljas, ami azt mutatja, hogy a kedves vezető odáig züllött, más eszközei már nem is igen vannak. Minden nap reggeltől estig ez a meséket hazudozó szélhámos áll előttünk.
Ő ül a Kossuth stúdiójában, ő ordibál a téren kappanhangon és válaszolgat a parlamentben bicskanyitogatóan. Azt kell látnunk, hogy már annyit hazudott, annyi gúnyát cserélt és annyi irányt váltott, hogy véglegesen úgy maradt. Orbánhoz képest egy Münchhausen báró kutyafasza, de, hogy Demeter Szilárd kényes ízlésének megfeleljünk, legyen inkább Háry János a minta. Azzal a sajnálatos toldással, hogy Orbán már nem szórakoztató, hanem egy vén hazudozó csupán a kocsma mélyéről, akit hovatovább az ivócimborái is lenéznek.
A hang, amit most megütöttem nem a sajnálaté, mert ilyen, ha van, az csakis magunknak jár ki. Ez a vizes síkon való szétnézés, biccentés, nem remélés végső állapota, amellyel azt állapítjuk meg, hogy Orbán útja a végéhez közelít. Mint ahogyan a múltkor kijelentettük, eszmeileg sincs már hová mennie, mert minden szegletet bejárt és ott hagyott, szellemileg pedig most már egyre inkább egy szenilis vénember áll előttünk, aki a képzeleteit meséli a gyerekeknek. Már annyiszor mondtuk, hogy innen lejjebb már nincs, hogy szinte értelmét vesztette. De most újra megkockáztatom: ez az alja.
Vélemény, hozzászólás?