Orbán, a krampuszok réme

Megnyugtató, a lét folytonosságát mutatja mintegy, hogy Orbán Viktor megbízhatóan és permanensen hozza most már a lepusztult, kiégett diktátori formáját, a jóságos atyuska, nép barátja, gyermekeink közös nagyapja és a mindent is tudó, mindenhez is értő napkeleti bölcs alakjában. Kivéve, amikkel egészségügyi okokból nem foglalkozik. Illetve boldog karácsonyt. Kemény ez az advent, úgy látszik, sorozat lesz a pedofíliából, hogy karácsonyig vasárnaponként a kedves vezető gyermekeinket abuzálja a jelek szerint a bávatag szülők egyetértésével. Elvannak egymással, és soha nem lesz vége.

A tegnapi részben a Mikulás volt a vezérfonal, amire az előadás felfűződött messzeható tanulságokkal, miszerint a kedves vezető már nem fél a krampusztól, sőt. Mint kiderült: „Mikor gyerek voltam, akkor féltem a krampusztól, de most már a krampuszok félnek tőlem”. Máris itt áll előttünk megint a rendíthetetlen végvári vitéz, maga a rettenthetetlen szinte, a Mel Gibsonba ojtott Chuck Norris kevlármellényben a függöny mögött. Mégsem ez az érdekes igazán, hanem az volna az, kik azok a krampuszok, akik reszketnek a mi trottyosunktól, hogy kire gondolt a költő.

A hátán elcipelt libernyákokra minden bizonnyal, hiszen ne feledjük, a vasárnapi matiné a varsói látogatás után zajlott, ahol a magyar krampuszok réme találkozott Európa már náculni készülő fasisztáival, hogy kidolgozzák a hatalom átvételének forgatókönyvét, de nem sikerült. Érthető tehát, hogy a valóság elől az álomvilágba menekül népünk jótevője, aki azt is beadta a szerencsétlen gyerekeknek, hogy ugyan fölülhetne a Mikulás szánjára, ámde nem ül. Mielőtt szó szerint látnánk a képzeteket, most gondoljuk meg a dolgot: Orbán, a Mikulás cimborája és a krampuszok réme.

„Felülhetnék, hogy ha erre kanyarodna a Mikulás a szánjával, de annyi gyerekhez kell mennie, hogy erre sosincs ideje, engem ezért mindig kihagy. Így nem tudok felülni, még akkor sem, ha egyébként felülhetnék.” – Ámítja a kis szarosokat Orbán, aki így a saját alakját terjeszti ki a mesék birodalmába, mert gondoljuk meg, aki a Mikulással cimborál, az minden más csodára is képes, innen már csak egy lépés, hogy maga is mitikus hőssé váljon. Attól tartok, a két hét múlva esedékes részben majd az fog kiderülni, hogy Jézus is a haveri körbe tartozik, per tu a megváltó.

Mindebben egyébként az az igazán elborzasztó, hogy nagy valószínűséggel olyan gyerek nincs, aki ezt nézi vagy hallgatja, ellenben reszkető nyakú Joli nénik dögivel, és máris előttünk a recept, mikét tenyésznek az esernyővel kardozó amazonok, és születnek meg a Viktor áj lávjú táblák, mert a mesterterv végül is, ez. A módszer egyébként hasznos, de leginkább röhejesen aljas, ami azt mutatja, hogy a kedves vezető odáig züllött, más eszközei már nem is igen vannak. Minden nap reggeltől estig ez a meséket hazudozó szélhámos áll előttünk.

Ő ül a Kossuth stúdiójában, ő ordibál a téren kappanhangon és válaszolgat a parlamentben bicskanyitogatóan. Azt kell látnunk, hogy már annyit hazudott, annyi gúnyát cserélt és annyi irányt váltott, hogy véglegesen úgy maradt. Orbánhoz képest egy Münchhausen báró kutyafasza, de, hogy Demeter Szilárd kényes ízlésének megfeleljünk, legyen inkább Háry János a minta. Azzal a sajnálatos toldással, hogy Orbán már nem szórakoztató, hanem egy vén hazudozó csupán a kocsma mélyéről, akit hovatovább az ivócimborái is lenéznek.

A hang, amit most megütöttem nem a sajnálaté, mert ilyen, ha van, az csakis magunknak jár ki. Ez a vizes síkon való szétnézés, biccentés, nem remélés végső állapota, amellyel azt állapítjuk meg, hogy Orbán útja a végéhez közelít. Mint ahogyan a múltkor kijelentettük, eszmeileg sincs már hová mennie, mert minden szegletet bejárt és ott hagyott, szellemileg pedig most már egyre inkább egy szenilis vénember áll előttünk, aki a képzeleteit meséli a gyerekeknek. Már annyiszor mondtuk, hogy innen lejjebb már nincs, hogy szinte értelmét vesztette. De most újra megkockáztatom: ez az alja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Orbán, a krampuszok réme
  1. Yeti szerint:

    Majd ha hallom a puffanás hangját, akkor elhiszem leért az aljára.

  2. miki1950 szerint:

    Anno, emlékszem fordítva volt.
    Előbb jött három krampusz láncokkal kibélelve, sírógörcsöt kiváltva bennünk a félelemtől.
    Aztán jött a mikulás virgáccsal kitömött mikuláscsomaggal.
    Na de a végén!
    Jött a püspök mikulás, aki úgy nézett ki mint maga a római pápa.
    Amit azóta sem értek, hogy egyikről sem sírt le, hogy ez most egy kommunista, vagy egy fasiszta mikulás bérlemény volt -e.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum