Orbán habverője

Rögzítsük mindjárt itt az elején, hogy menet közben feledésebe ne merüljön: kies hazánk, szűkebben a NER, és még jobban megvonva a határokat a Fidesz, következésképp Orbán Viktor ellen momentán hatvanegy ügyben folytat kötelezettségszegési eljárást az Unió. Ezek közül csak egy az, amely a menekültekkel való bánásmóddal foglalkozik, de Orbán számára valami rejtélyes okból kifolyólag mégis ez tűnik a legfontosabbnak. Ez a titok pedig a tavaszi választás, a rajongók és bávatagok kézihangolása, hogy a hős vezérre és galerijére tegyék az ikszüket. Ám, ha bonyolult volna a viszonyrendszer, azért vagyunk, hogy elmeséljük.

Olyan levelezés kezdődött a napokban az Unió és Magyarország kormánya közt, amit még a Mikulás is megirigyelne így az ünnepek közeledvén, és az utolsó, amit Orbánnak kézbesített a postás, cefetül fájhat. Mert az már előjátéka a kínos és Orbán számára új időket jelző és hozó időknek, ami az, hogy elzárják a pénzcsapokat, és akkor jönnek majd a bajok. Mert hiába mondta azt annak idején a mi bölcs vezérünk, hogy az Európai Unión kívül is van élet, ezen túl, hogy mi – illetve ő – nagyon jól elvagyunk a közösség pénze nélkül is, mindannyian tudjuk – leginkább ő –, ez nem így van. És nem csak azért, mert nem lesz mit lopni.

Hanem, mert kompletten az egész magyar gazdaság döglik bele, így előbb jámbor magunk, és végül a vezér maga. Nem kellett volna nagy hangon hőbörögni, akkor szintén nem lenne szükség homlokegyenest mást mondani most, mint akkor. De ilyen apróságokkal a mi bölcs vezetőnk soha nem foglalkozott, és erre fel is hívta a figyelmet, ha emlékszünk, miszerint ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit a duci kis ujjaival csinál. Most épp levelet írt von der Leyen nagyasszonynak, amelyben a követelőző visítás hangján, ahogyan az az ő szokása, toppant a tömzsi lábaival, miszerint azonnal állítsák le, függesszék fel a kötelezettségszegési eljárásokat.

Nem fogják kitalálni, mire hivatkozva veri a habot Orbán, vagy de igen. Mégpedig, hogy ő hős bástyaként akárha Hunyadi János, védi az egész nyüves Európát a migráncshordáktól. Látjuk Orbánt, midőn hátán egy libernyákkal, foga közt egy turbános migránccsal kardozik a vár fokán, és csak azért nem dicséri Jézust és mind a szenteket fennhangon mindeközben, mert ajkai közül elejtené a megragadott ellent. Hosszan ecseteli ilyen küzdelmeit, és ráadásnak, akárha Varga Judit jogállamozna, ilyeneket mond: hogy a kötelezettségszegési eljárások „aláássák a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit”.

Beláthatjuk, hogy ennek se füle, se farka, de mást igazán nem is várhatunk, ám mindeközben föltolul mibennünk a végső ontológiai kérdés ebben a formában: miért? Nem túl bonyolult. Mert mint említettem, a Mikuláshoz méltó levelezésben az Unió most egy olyat küldött a NER-nek, hogy legyen oly drága, és számoljon be arról többek között, hogy kik privatizálták a Balatont, miért akarja Orbán oly nagyon megvenni Ferihegyet, kik nyúlják le az agrártámogatásokat, és más ilyen húsba vágó érdeklődések vannak benne. Összefoglalva: hol a pénz, Viktor? Egyszerű lenne minderre a válasz, amelyre gálánsan kapott a galeri két hónapot.

Ha nem tud felelni vagy rosszul felel, el fogják zárni a pénzcsapot, ami a föntebb jelzett bajokat okozhatná. Ilyen helyzetben egy normális ország normális vezetője igyekezne erre a levélre válaszolni, mégpedig úgy, hogy az általa vezetett földdarab a legkisebb károkat szenvedje el. A mi Orbánunk azonban nem ilyen, és, bár ég már a ház, füstölög, elkezd bőszen migránsozni, holott ennek a mostani valósághoz az ég egy világon semmi köze nincsen. Az aljas indokok azonban teljesen világosak. Mert amíg arról a levélről, amely a lopások felől érdeklődött, Orbán sajtójában szó sem esik, ezt a hőbörgő, azonnal állítsák le tartalmút világgá röpítették egyből.

Mégpedig azért, ha majd elzárul a pénzcsap, lehessen mire mutogatni, hogy a Soros irányította Unió azért nem ad pénzt, mert Orbán hős vezér nem engedi be a migráncsokat. Ez egészül még majd ki a választásokig azzal, hogy szintén a Soros vezérelte Unió ránk akarja erőltetni, hogy a kisfiúk levágathassák a micsodájukat, és masnit kötve a hajukba járjanak-keljenek. Erre utaló jelek eddig is voltak, mindez most fölerősödött. És milyen szép is lesz majd, amikor az elzárt pénzcsapok miatt kies hazánk fejre áll, gazdasága összeomlik és pénzügyi csődbe kerül, Orbán majd kiáll, hogy a migráncsok és a buzik miatt van ez. De mi tudjuk, hogy miatta.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum