Szijjártó és a színek

Momentán nem tudjuk, hogy szerda este a német-magyaron a müncheni Allianz Arena milyen színekben tündököl majd, vagy tündököl-e egyáltalán. A magyar kormányon és a magyar „B” középen – amely halmazok nagy vonalakban megegyeznek – kívül szinte mindenki szivárványosra álmodja, üzenni kívánva azt a nagyvilágnak, nem értenek egyet a magyar „B” közép homofóbiájával. Ez a tulajdonság, a rasszizmus és homofóbia a két budapesti mérkőzésen is megnyilvánult, az UEFA vizsgálódik is az ügyben.

Nem először, a magyar pályákon bevett szokás a huhogás, banánozás, indul a vonatozás, a magyar „B” közép ilyen káposztaszagú, de önmagának megfelel. Elégedett magával ebbéli nívójában, és nem szereti, ha beleszólnak a tajparaszt kultúrájába. Egy futballmeccs, vagy akármely sportesemény ma már – és elég régóta – egyáltalán nem sportesemény. Ha jól emlékszünk, éppen Orbán és a sleppje az, amelyik vallássá, nemzeti identitássá, a felsőbbrendűség szimbólumává tette a sportsikereket.

Minden kisebbrendűségben szenvedő diktatúra sajátja ez a gondolkodás. Ezért tenyésztették az NDK-s atlétanőket, és Rákosi is szívesen takarózott az Aranycsapattal, ahogyan Orbán is tenné ma azzal a különbséggel, hogy neki nincs aranycsapata. Ilyen van neki, akiket mostanában láthatni, és amelyik fellépni készül az Allianz Arenában, legyen az bármely színű is szerda este. Ha szivárványos lesz, azzal nem a gyöpön szaladgálókat minősítik, ők azt nem is látják odabent.

Kívülről lesz szivárványos, ha lesz, nem kevesebbet és többet üzenve, mint amit Markus Sröder bajor kormányfő mondott róla, miszerint az „társadalmunk szabadságának jele”, s ezért nagyon támogatná. Ez a Sröder ez CSU-s, keresztény, őt is megbabonázta tehát a baloldal, vagy csak normális. Mindenesetre normálisabb Szijjártónál, aki viszont azt habozta az ő szájával, hogy rendkívül káros és veszélyes, amikor összekeverik a sportot a politikával. De azt is mondta: az aréna beszínezése a magyar törvényhozásba való beavatkozás.

Nem, nem az egyáltalán, hanem véleménynyilvánítás róla. Ám még csak azt sem mondja, jó avagy rossz, színeket tesz rá, ami a szabad világnak kedves, Szijjártót viszont felettébb zavarja. Az eszünkbe sem jut, mi volna a vélemény, ha egyszínű narancssárga volna az épület, vagy, ha nem lenne színe egyáltalán. Ha így lesz, és az UEFA nem engedi a pingálást, akkor másnap majd azt halljuk, hogy győzött a normalitás, holott csak senki nem akar cirkuszt, senki nem szeretne vitatkozni a sötétséggel.

Mert velük nem is lehet. Most épp az van megint, hogy jönnek szembe az autópályán a magyar kormánnyal és a Fidesszel, mindenki szembe jön ezerrel, csak úgy lobog Szijjártó taraja. De a főnöke is kifejtette épp vasárnap az egy-egyes diadal napján, hogy egész Európa elromlott, és csak ő maradt meg szabadságharcosnak, akinek az a küldetése, hogy rendet tegyen ebben a globalista-librális kuplerájban, ami javítás irányát a homofób törvényük is mutatja.

Ha és amennyiben tehát kiszínezik azt a nyüves arénát, akkor nem sportról beszélnek, hanem Orbánról. Ez a gesztus egylényegű egy őt a redvásba küldő publicisztikával, csak elegánsabb. Viszont egyiknek sincs semmi értelme abból a szempontból, hogy megváltozni ettől semmi nem fog. Orbán és a Fidesz marad ugyanaz a fasiszta söpredék, mint eddig, csak nagy nyilvánosság előtt kell szembesülniük azzal, mi a véleménye róluk a civilizált világnak. Megértjük, ha ez fáj, de tetszenének nem fasisztának lenni. Máris nem lenne színes az a nyüves stadion.

Ehhez képest Szijjártó azért képes beszéddel emlékeztette a németeket a náci múltjukra, midőn még így szúrt oda: „A sportnak és a politikának az összekeverése rendkívül káros, történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rossz. Ha valakik, akkor a németek ezt egészen biztosan jól tudják.” Tudják, bizony, és szembe is néztek vele. De azért Szijjártónak érdekességként megjegyzem, az 1936-os berlini olimpián egyik árja sem huhogott Jesse Owensnek, míg vasárnap Budapesten Mbappénak a magyar decens úri közönség meg igen. Akkor most ez hogy?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum