Tomi a bárból

Ha az ember öregecske, izmai lazulnak és a füle is lekonyul, sőt, a lyányok se nagyon pisálnak érte állva már, meg egyáltalán semmi dolga a világban, akkor mindent megtesz, hogy létezését igazolja. Ha ilyet lát anyám fia, Heideggerre gondol merengve, eszébe ötlik a sein és dasein különbözősége, szembenállása mintegy, a jelenvalólét és egzisztencia finomságaival bíbelődik, majd pediglen rápillant Deutsch Tamásra, hallgatja őtet, és elmenvén az élettől a kedve, szétnéz merengve, biccent és nem remél. Nem tudni, Deutsch Tamás mivégre van ezen a földön, ő sem tudja, és szerencsétlen módon a pofázásában leli meg létezésének okát és indokát.

Pofázik is. Mást sem csinál, mert egyébhez készsége és képessége nincsen, ahogyan Vejnemöjnen hitt és bírt a szavak csudálatos erejében, játszott Vejnemöjnen ujja, harsogott a hárfa húrja, ha jól emlékszem, de kipcsakok ilyet nem ismernek. Mindezzel csak azt mutattam volna meg, hogy és ugyan Deutsch Tamás beszél erősen és minduntalan, ámde értelme vagy veleje annak, amit mond, nemigen van. Ilyen luk a gödörből, fiú a bárból bekokózva, fogd meg a söröm lényegében. Még mindig a magyari-franszia meccsnél tartunk mint utózöngéknél, mert ez olyat mutatott meg nekünk, amit ugyan tudtunk, csak ilyen töményen meg nem tapasztaltunk mindezideig.

Most azt látjuk teljesen megsűrűsödve, hogy a maffia, és annak összes tagja Orbánból csírázott és bimbózott ki, létezése (sein) vele szervesen összefügg, hogy ők addig vannak, amíg a gazdatest, nélküle pedig belehullanak a semmibe. Innen érthető, ha el nem nézhető is Deutsch meccs utáni pofázása, amellyel a világra szóló egy-egyes diadalt, mint a Fidesz, Orbán és értelemszerűen így saját maga létének okát és indokát mutatja be. Hogy mintha ami bizonyság arra, hogy életük nem értelmetlen (dehogynem), és minden igazolható, megmagyarázható ezzel az egy-eggyel. A tíz éves NER csúcsteljesítményévé vált ez a nyomorult döntetlen.

Ez pediglen valahol végtelenül lehangoló. Deutsch Tamás saját létét igazolandó irkálja, hogy „Szerintük pazarlás a foci támogatása (és most csak a legfinomabb megfogalmazást idéztem), szerintünk fontos közös ügyünk a magyar futball fejlesztése. Szerintük »stadionstop«, szerintünk Puskás Aréna (is)! Szerintük »szar a magyar foci«, szerintünk szép volt, fiúk! Szerintük »kurva ország«, és »el lehet menni Magyarországról«, szerintünk hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Másnap. Ennyi” – Ezt írta az öregecske donhuan, és érezzük belőle, magyarázatanak szánja minden mocsokra, mint amikor a tréner megpaskolja a tanítványt, lám, megérte vért pisálni az edzésen.

Hát, nem. Furcsán kétszínű ez az élet. Mert mi lett volna, mi történt volna, ha a labda gömbölyű lévén másképpen pattan azon a meccsen egyszer, s nem világra szóló diadalos döntetlen lett volna a végkimenetel. Minden – stadion, Gyurcsány, kurva ország és a többi – netán új fénytörést kapott volna, és Deutsch Tamás vajon akkor bocsánatot kért volna az eltelt tíz évért? Nehezen hihető gondolat, mégis ugyanakkor látjuk a diadalos döntetlen falat kenyér voltát, és mindettől így egyben megcsömörlünk erősen. Ugyanakkor buddhai irgalommal és minden élő iránti alázattal, de mégis megvetően legyintve konstatáljuk, ha egy futball-döntetlen az élet célja, akkor már nincs értelme semminek sem.

Na, ugye – mondta mindezzel Deutsch Tamás és az összes többi is. Mindebben azonban az a kiábrándító, ha megkérnénk szépen, mutasson valami mást is, semmit nem lelne a tarisznyában. És ez teljesítménynek kevés. „Én nem tudom, ki vagyok?/ Vagyok-e éltem-e, élek?/ Valakinek neve vagyok,/ Vagy örököse egy halott/ Szomorú nevének?” – mondhatná Deutsch Adyval, ámde nem mondja. Deutsch tényleg nem tudja, mivégre van a világban (dasein), ideje soha nem is volt, és az is már régen lejárt. Nézzük sajnálkozva, mert jobb sorsra érdemes sem volt soha, most pedig csak egy paca Orbán foltos, trottyos öltönyén. Egy vegytisztítás végez vele, és mind ilyen. Egy döntetlen az életük, most ebben lubickolnak. A többi pedig néma csend.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum