Nagyot ment tegnap doktorminiszterelnök elvtárs, egész délelőtt sziporkázott szinte. Először kibukott belőle az őstulok, hogy az írek a térdepléssel provokálták a szofisztikált magyari szurkolókat, mert a magyari lélek az olyan, hogy csak isten, haza, szerelem előtt térdepel, különben állva döglik meg. Állva pisál, ilyen a büszke kipcsak DNS-e neki, s ha sok volt a kumisz, állva szarik is be. Térdepelnek ezek az írek, buzik ezek csezmeg. Ennyit erről. Másrészről arra a sajtóeseményre, amelyen kérdezni lehetett őszentségét, egynémely orgánumokat egyszerűen nem engedtek be.
S amikor megkérdezték doktorminiszterelnök elvtársat, hogy akkor ez most hogy, mintegy boldogkarácsonyt receptre működve fingta oda, hogy nem ő szervezi a sajtóeseményt. Perszepityu. Ez a másik. Viszont tovább haladva a gyönyörökben azt is megtudhattuk, hogy doktorminiszterelnök elvtárs is jogosult az szja visszatérítésre. Arra, amit szavazatszerzési megfontolásokból fog osztogatni jövőre a gyerekeseknek (ha olyanok lesznek a számok), hogy az idén befizetett szja-t egy ikszért visszaadja, ha az apuka hoz magával egy másik apukát is.
Kérdezték tőle tehát ilyen kukacoskodó sajtómunkások, akik valami véletlen nyomán elébe járulhattak, hogy akkor ő is kap-e ilyen visszatérítést, mire doktorminiszterelnök elvtárs: persze, van olyan korú gyereke, aki után jogosult. Tudjuk, bérből és fizetésből él ő is, a járvány megviselte, mint mindannyiunkat. Ezt a fejezetet én most tovább nem is ragoznám, mindannyiunknak megengedem a kurvaanyázást, jámborabbaknak a lárifári miniszterelnök úr sóhajtást, mint Gyurcsány annak idején a tévében. Viszont nem mindenki senyvedett a kórtól, voltak, akik egyenesen jól jöttek ki belőle.
Például a Lölö, a pénztáros. Ő ugyanis arra ébredt tegnap, hogy kies hazánk leggazdagabbja immár, nem véletlenül duruzsolnak körülötte az eladósorban lévő lyányok. Lölö a járvány alatt is gyarapodott, ő nem tudja hogyan, Isten áldásával meg a szorgalommal és a Cukorhegyit pipáló eszével. Kiszámolták, akiknek ehhez volt késztetése, hogy ez a Lölö ha aludt, ha a szépet tette az Andinak vagy csak simán bátorak volt, óránként kétmillióval gyarapodott. Egyszerűen tehetetlen a pénzeső ellen, elárasztják őtet a sokrengeteg forintok.
No most, doktorminiszterelnök elvtárs erről a jelenségről is megnyilvánult, előadta, hogy ez a mesebeli folyamat csak a magyar költségvetésnek jó, sok kereset, sok adó, amíg azt Lölö fizeti, baj nem érheti. Aztán itt fordul át a történet horrorba, hogyha én sokpénzű magyari ember volnék Orbánnak nem tetsző ábrázattal, akkor futnék, rohannék, hogy lobogna a hajam, és csattognának a fogaim a szélben. Sok itt a baloldali pénzes ember. – Nézett rá a gazdagok listájára doktorminiszterelnök úr.
Ennyit vont le belőle, és szomorkás-veszélyesen megjegyezte: „Messze vagyunk még a kívánatos egyensúlytól.” Ilyenkor az embernek eszébe jut a médiaegyensúly története, annak kialakítása, felrémlik benne a Népszabadság sorsa, ránéz Bige László nyomkövetőjére annak lábán, és mindent megért. „Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra”, ugrik be a Terminátor szerzési metódusa, és így összegezve előttünk áll doktorminiszterelnök elvtárs, mint a Keresztapa maga. Előttünk áll a NER gazdasági programja.
Elszedni ezektől, odaadni a mieinknek saját lábon állásra és Habonynak százhatvan milliós órára. A „messze vagyunk még a kívánatos egyensúlytól” a lopás programjának jelmondata, és a használati útmutató ehhez: folytatjuk. Ennyi a Fidesz és doktorminiszterelnök elvtárs a pőre valójában valami ótvaros bunkósággal megfejelve, kifütyölöm a térdeplő írt, hogy körbe érjünk az írásműben. Szép napunk volt tegnap a nagy nyüzsiben, hogy merészen a Kossuthon kívül is megnyilvánult doktorminiszterelnök elvtárs. Máris tökön szúrta magát. Vagy minket.
Vélemény, hozzászólás?