Pápahajtogatós

Örvendjünk, testvéreim, Viktor testvér találkozni fog mégis csak Ferenc atyával. Hogy letérdepelteti-e aztán őtet, hogy imádkozzék kedvére a csuhájában, azt nem tudjuk. Miként azt sem, hogy mindeközben huncutul kikacsint-e Iványi atyára, aki a gyermekeit részeltette a keresztség szentségében, manapság azonban a NER-ből kitaszított pária. Ebben a három mondatban annyi aljasság és képmutatás van, ami maga is elég a pokolra jutáshoz, nagy szerencse, hogy Viktor testvér ilyesmiben nem hisz. Mert ha igen, akkor már rég meghasonlott volna az ő kis lelke.

Miben hisz, aki nem hisz? – Tette fel a kérdést könyvének címében Umberto Eco, amely kiadvány Carlo Maria Martinivel, Milánó érsekével folytatott nyílt levelezését tartalmazza olyan dolgokra keresve benne a választ, hogy miben látja a nem hívő a Jó fénysugarát? Mi készteti a hitetlent az erkölcsös életre? Lehet-e fundamentuma Isten nélkül az erkölcsnek, és más ehhez hasonló cuki kurvaságok. Megfordítva a dilemmát, magunk Orbánra gondolva annak szentelnénk egy kötetnyi nyílt levelezést, hogy mi készteti a hívőt az erkölcstelen életre, illetve hihet-e a gonosz.

Érdekes napokon vagyunk túl egyébiránt pápa-ügyileg. Ferenc atya a kommunikációban keresztényellenestől magyargyalázóig bezárólag volt minden, s ahhoz képest, hogy az Ötös Számú Tagkönyv szerint ő csak egy demens, vén marha, a NER egész gépezete erősen dolgozott, hogy elkészülhessen az a kép, amit majd jövő tavasszal a bávatagoknak mutogatni lehet bizonyítandó keresztény ország mivoltunkat, s egyben a kedves vezető erős hitét. Ferenc atya egyébiránt ebben a kontextusban egy rocksztárhoz hasonlatos, akivel szelfizni az orgazmus maga.

Hogy viszont ez a cirkusz kialakulhatott Ferenc atya magyarországi kiruccanása miatt, az maga a Vatikán, másképpen Vatikánvárosi Állam jellegéből fakad, ami maga az anakronizmus, ahol az állam kizárólag az egyház szolgálatában áll, Ferenc atya pedig pápai minőségében egyházi és állami vezető is egyben. Így, amikor Magyarországra ékezik, és nem akar találkozni Viktor testvérrel, akkor államfői kötelezettségszegéssel vádolják, és mondja neki az Ötös Számú Tagkönyv durci-aljasan, hogy nem muszáj ám jönnie. Magyarra fordítva, Ferenc atya bekaphatja a Tagkönyv izéjét.

Másrészről Ferenc atya a hitet képviseli, ebbéli minőségében pedig ódzkodása Viktor testvértől teljességgel érthető. Mert és ugyanis a hit és annak folyományai magukban hordoznak bizonyos erkölcsi minimumokat, ilyenek azonban Viktor testvérben nyomokban sem találhatók. Nem véletlenül – s ebben a megközelítésben némileg jogosan, ha hibásan is – emlegette a valahai munkásőr Bencsik a pápa megbocsátási kötelezettségeit, s már ebből is kitetszik, milyen iszonytató katyvasz van itt hittel, hitetlenséggel és kereszténységgel, hogy minden csak árnyképek a falon.

Én bírom Ferenc atyát. Nem pápaként, hanem emberként csípem a búráját, mert tetteiben és olykor gondolkodásában is megmutatkozik a kétség, a helyesről való gondolkozás, ahogyan ez a vacillálás is mutatta, hogy találkozzon vagy ne találkozzon a gonosz magyar hangjával. És bár elbukott dilemmájában, s a KESMA győzelemként harsogja, hogy na, ugye, a pápa haverkodik a kedves vezetővel, mindannyian tudjuk, hogy ez csak protokolláris és államfői kényszer. Ha nem, akkor csalódnom kellene Ferenc atyában, viszont soha nem tudok meg semmit a valóságról.

Ha pedig emiatt más kiábrándultak elküldenék az anyukájába Ferenc atyát, azt vegyük figyelembe, hogy ő nem magyar forradalmár, és magyar választást sem tud nyerni. A találkozni, nem találkozni dilemma már eleve a fölvetüléssel jelzés volt azoknak, akik hajlandóak gondolkozni, a többieknek meg magunk közt szólván úgyis teljesen mindegy. Mindenesetre mókás volt látni a NER remegő buzgalmát, hogy ez a randi összejöjjön, s azt a tévhitet is, hogyha sikerül valami miatt, akkor minden a legnagyobb rendben van. Nem, egyáltalán, csak a cirkusz folytatódik, de ennek is vége lesz egyszer.

Zárásképpen utalva még Eco dilemmájára, miszerint mi készteti a hitetlent az erkölcsös életre, Füst Milán mentoromat hívom segítségül, aki ezt már rég elmesélte nekünk azt mondva, hogy a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény. És ehhez képest Buddhában testvéreim, Ferenc atya is maga a romlás, Viktor testvérünkről nem is beszélve. Ilyképp, hogy az atya jön, nem jön, kivel találkozik és kivel nem, az a bávatagok bulvárcsemegéje. Ennek ellenére és ehhez képest szórakoztató volt látni a NER kepesztetését, hogy létrejöjjön. Szerencsétlen valláskupecek.