Húsz év múlva

Azt mondta a kedves vezető tegnap a parlamentben, ha veszít is jövőre, akkor is marad a nyakunkon, illetve a mostani ellenzék nyakán, és még húsz évig fog ücsörögni képviselőként az ódon falak között. Vajda ugrott be elsőként, meg a hegyei, akiknek a jege húsz év múlva az ő szíve voltak, amit nem bántott már a szenvedély. Másodjára a most megült születésnap, az ötvennyolcadik, ami alapján Orbán azt delirálja, hogy hetvennyolc évesen még ott rontja a levegőt. Aztán sorban az ellenzéki léte kordonbontással, a haza ellenzéki létének tagadásával, és mindazzal, ami ebből fakadt.

Most képzeljük el, ahogyan a vénöreg Orbán mint ellenzéki haza ücsörög bepelenkázva, és boldog karácsonyt kíván a függöny mögül. Még továbbá eszünkbe jut Wolowitz az Agymenőkből, aki, mikor megtudta, hogy nem kell az űrbe mennie, megkönnyebbülten kiáltott fel, miszerint Istennek hála, nem fog Föld körül pályán meghalni. Ehelyett – sóhajtotta még hozzá – a Teremtő rendelése szerint halálozik majd el ötvenes éveiben zsírtól felrobbanó szívvel. Mindezzel csak arra utaltam, senki nem tudja, meddig él, Orbán korában húsz évre tervezni tehát felelőtlenség.

Főleg úgy, ha elég tökös a jelenlegi ellenzék, mert akkor ugyan megélheti a hetvennyolcat, de nem a parlament falai között, hanem valami zártabb intézményben. Ezek csak ábrándok bilibe lógó ujjakkal, az ilyen kijelentések azonban, hogy még húsz év múlva is a levegőt óhajtja rontani ez a semmitérő, lehangoló erősen. Azt mutatja, hogy a manusnak tényleg semmi víziója nincsen. Eszébe sem jut, hogy élvezze a lopott vagyont, játszódjon a kisunokákkal, lóbálódjon egy hintaszékben, süttesse a hasát, mert a szarkavarásra tette fel az életét. Ötven évig szeretné kavarni.

Látszik, hogy elméjében kijegecesedett, ő örök időkre a Fidesz nevű maffia vezetője lesz, ott ül haláláig vagy még tovább, mint egy igazi keresztapa a macskáját simogatva. Orbán ezzel a kiszólásával az ellenzéknek akart odaszúrni egyet, de csak magáról állított ki lehangoló bizonyítványt. Valószínűleg már a saját szobrának terve is készen áll a fejében, amely tíz méteres kell legyen, s valahol a Kossuth-tér közepén fog állani. Viszont emlékszünk a legutóbbi vereségére, ami úgy megütötte, hogy hetekig elő sem került, és egészen különös pletykák keringtek arról, hol is lehet valójában.

Okos is lehetnék most nagyon, és megmutathatnám, egy Fidesz vereség hogyan robbantaná fel a pártot és a holdudvart a pénzcsap elzárásával. Sőt, vizionálhatnék polgárháborút is ismerve Orbánt, a pártját és a lihegően rajongó uszkve másfél millió szavazóját, amiből az fakad, hogy Orbán nem fog konszolidált ellenzékként arra várni, hogy szót kapjon a tisztelt házban. Orbán és a Fidesz jellegéből fakadóan nem alkalmas a demokratikus ellenzék szerepére, ahogyan demokratikus kormányzásra is alkalmatlan, mint a saját bőrünkön erősen érezzük is.

De nem akarok okos lenni egyáltalán, hanem, a versekkel oly nagyvonalúan ostobán bánó kedves vezetőnek megmutatom, mit fog érezni húsz év múlva, persze, ha megéri: „Mint a Montblanc csucsán a jég,/ Minek nem árt se nap, se szél,/ Csöndes szívem, többé nem ég;/ Nem bántja újabb szenvedély./ Körültem csillagmiriád/ Versenyt kacérkodik, ragyog,/ Fejemre szórja sugarát;/ Azért még föl nem olvadok./ De néha csöndes éjszakán/ Elálmodozva, egyedül / Mult ifjuság tündér taván/ Hattyúi képed fölmerül./ És ekkor még szivem kigyúl,/ Mint hosszu téli éjjelen/ Montblanc örök hava, ha túl/ A fölkelő nap megjelen”

Donászy Magda verse, írta Wass Albert, ha már. Viszont Vajdának van Harminc év után című műalkotása is, ha már az időfaktor ilyen hangsúlyos szerepet kapott máma. Sőt és továbbá volt olyan is Orbán elődjei között, aki ezer éves birodalomról álmodozott, szóval csak azt akarom mondani, az álmoskönyvek szerint semmi jót nem jelent, ha az ember ilyen hosszú távra gondolkodik. Ez egyébként ennek a mi diktátorunknak amúgy sem nagy erőssége. Még az is benne van a pakliban, hogy vénségére sikerül megtennie a totális, háromszázhatvan fokos fordulatot, és megint azt ordibálja, hogy csuhások térdre, imához. Az lenne ám csak a móka és kacagás.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum