Telefonszex

Most már bármikor, bárhol, bárkinek megcsörrenhet a telefonja – biztat minket nyunyó néni meg az ő seregei, és nem mondanak hülyeséget. Tegnap is csörgött a telefonom többször, azaz, benne vagyok a mátrixban, de nem egészen úgy, ahogyan a fiúk szeretnék. Ez, hogy a telefoncsörgés – és a vele tartó ojtás – ígéretével kecsegtet nyunyóka és az ő csapata, képes beszédje annak, amit minielnökünk nem is oly rég vizionált, miszerint most ő jön a sisakjában és vértjében, kardjával szúrja tüdőn mind az összes vírusokat, levágja a hét fejüket mind. Reszkess vírusok, jövök, kiáltotta a levegőégbe minielnök elvtárs. Azóta úgy tízezren haltak meg, de kicsire nem adunk.

Ugyanakkor viszont, amikor nyunyó néni ojtakozási telefoncsörgéssel tartja a lelket mintegy a talpasjobbágyokban, hogy mindjárt jövünk, megmentünk tégedet mind a vírusoktól, Hollik képviselő is megszólalt megint, hogyha az embernek addig nem lett volna elcseszve a napja, akkor az azonmód történjen meg. Hollik képviselő ilyen hatással van az emberekre, valószínűleg ezért kommunikációs igazgató ő. Benne van a munkaköri leírásában, hogyha egy aprócska mosolyt lát a környezetében, tartson egy sajtótájékoztatót, hogy a negatív energiák egyensúlyba kerüljenek a pozitívakkal, vagy legyőzzék azokat. Nem olyan időket élünk, hogy bárki is mosolyogjon.

No most, jön ilyenkor Hollik, és kész az idő egésze egyből. Kommunikációs igazgató elvtárs bejelentette ugyanis – paralel nyunyó néni biztatásával –, hogy szintén bármikor, bárhol, bárkinek megcsörrenhet a telefonja, s ha netán fölveszi, akkor nem ojtakozási gyönyörökre hívják őt, hanem szidják az ellenzék repedt sarkú édesanyját. És igyekeznek a választópolgár egyetlen agysejtjébe beleverni, hogy a Gyurcsány meg akarja ölni őtet, a karmaiból pedig csakis minielnök elvtárs menekítheti ki, ahogyan a vírustól is csak ő védheti meg. Később őtet majd Gyurcsányölő Szent Viktornak nevezik az apokrifokban, ami tekercseket a felcsúti budi derítőjében lelnek meg.

Hollik és bandája azzal zaklatja ezután a választópolgárokat, hogy meggyőzze őket a baloldal oltásellenességéről, ami maga az abszurd, de a fiúknak erre futja. Ezt hagyta örökül nekik a Finkelstein, és képtelenek leszakadni róla. Viszont, hogy tegnap csörgött a telefonom, az azt mutatja, hogy bármikor volt és bárhol, viszont bárki nem vagyok. Ez nem valami fennhéjázódás, hanem annak rögzítése, hogy kívül esek a kollégisták érdeklődési körén. Engemet minielnök elvtárs még soha fől nem hívott, egészségem felől nem érdeklődött, nevem napján föl nem köszöntött, egy zacskó krumplit nem adott. Hát mitől is szeretném őtet, na, ugye.

Nem úgy mint a Józsi a szomszédból, aki tegnap büszkén állított be egy csomaggal, hogy hozta neki a postás. Az Államkincstár küldte neki, olvasgatta a feladónál, és a gondosan, fehér nejlonzacskóba burkolt izéről kiderült, hogy a Jókor címre hallgató propagandakiadvány, amiről már beszélgettünk. Viszont így egyben ez azt mutatja, hogy turbófokozatba kapcsoltak a fiúk, pedig még hol van 2022 tavasza, amikor el kellene bukniuk. Azonban az, hogy a Józsi csomagján az Államkincstár pöcsétje van, jelzi, ki fizeti ezt az egészet, például én az adómból, holott nem ezért szedik el tőlem. Azért, hogy ne pusztuljak el a kórházban, de ez a fiúknak most nem annyira fontos.

Csak a propaganda, az. Viszont kezdenek túlzásokba esni, egy ponton túl minden kontraproduktív lesz, még azt is megérhetem, hogy a szomszéd Józsi megcsömörlik a Kossuth híreitől, mert telítődik az abból folyó gyönyörökkel terhes utálattól. Viszont az ehhez szükséges kognitív készségek csak nyomokban lelhetők fel benne, és ezeket is többnyire elhomályosítja a fröccs. Főleg most, hogy a teraszok is mindjárt nyitnak. Addig azonban még elájulhat, hogy a Viktor fölhívja őt, el is élvezhet az ebből fakadó gyönyöröktől, csak azt nem tudja, hogy ezt a telefonszexet ő fizeti, csak nem tud róla. És én is, pedig nem azért dolgozom, hogy a Józsit befizessem a Fidesz kupijába.

1945 januárjában dobta piacra a német Józsik számára Goebbels bácsi a Kolberg című filmet, amely a német város napóleoni hadaknak való hősies ellenállását mutatta be lelkesítő célzattal. Az oroszok már a spájzban voltak, és tudjuk, mi következett három hónap múlva azzal a kajla és gonosz fityisszel a sorstól, hogy éppen ezt a Kolberget rommá bombázták és lőtték. Így, ha Goebbels meg nem öli magát, kitörölhette volna a filmjével a seggét. Ezt csak a túlzásba vitt értelmetlen propaganda leföstése miatt említettem meg, no és azért, mert készül már a Gyurcsány film a Fidesz műhelyében. És innentől a nyájas olvasó olyan dedukcióra jut, amilyenre csak szeretne.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum