Mocskosul szakad az eső ma. Már soha nem lesz tavasz egyébként, megint az a móka következik, hogy egyszer csak minden átmenet nélkül robban be a nyár. Még rajtunk lesz tegnapról a nagykabát, és ott olvadunk szét alatta, hátunkon úgy csorog majd az izzadság, mint ma a hideg eső. Ebben az esőben, a taknyos szürkeségben ma a bölcsisek, ovisok és a legkisebb iskolások útra kelnek, mennek az őszbe vijjogva, sírva, kergetőzve, míg a nagyobbacskák elégedetten fordulnak egyet a dunna alatt, ahol alszik a rét. Egyébként lehetne szikrázó napsütés is, ember nincs, aki ezt a kettős mércét ép ésszel meg tudja magyarázni, pedig próbálkoznak vele hatalmas erőkkel.
Illetve egy, aki a karmelitákban böfög, és valamikor annyit mondott, két és félmillió. Eleinte senki nem tudta, miért ez a bűvös határ, a szám, ami megváltoztatja az életünket, aztán kiderült, hogy az UEFA az oka. Aki akkor akarta hallani, hogy a nyüves láblabdás Eb-jére mennek-e nézők vagy sem, amikor úgy nagyjából elértük ezt a két és félmilliós ojtást, amitől a kedves vezető azt mondta, szüret. Hogy ekkor nyitunk, táncra perdülünk, talpaink egymásra lépnek, de legfőképpen megüzenjük a futball fura urainak, hogy minálunk csurig lesz a stadion, még, ha beledöglünk, akkor is. Az UEFA miatt áznak ma szarrá a magyar kisdedek, ha már mutogatni kell valakire.
Illetve magyar bűnös is van, aki vészhelyzeti totális felhatalmazással és rendeleti kormányzással keni másra a felelősséget. Unióra, ellenzékre, orvosokra és végül magára a fegyelmezetlen lakosságra, csak ő az a széles Univerzumban, aki képtelen hibázni. Tényleg nem is tud, úgy lapátolja ki a közvagyont száz-, és ezermilliárdszámra, akárha izmos rakodómunkás, miközben a Facebookon számolgatja az ojtások számát. A járvánnyal más dolga neki már nincsen is, eszegeti a szotyoláját, és várja, hogy elmúljon. Halottak már nem érdeklik, igaz, az élők sem, tele lesz a stadion, ennél többet ő már nem tehet, mit csináljon, szarjon sünt?
Az volna jó. Tapodnak tehát a pocsolyában ma a kisdedek, bár nem feltétel nélkül kellene nekik. Rájuk akasztva mintegy a felelősség roppant terhét, a kedves vezető és egész hadi gépezete azt mondja a tanácstalan és holt fáradt szülőknek, ha akarod, nem viszed a gyereket. Ez esetben nem dolgozol és éhen döglesz, ha pedig a kis lurkó kétszázötven órát hiányzik, osztályozó vizsgát lesz kénytelen tenni. Azt csinálsz, amit akarsz, sugallja a hadi gépezet olyan helyzetet teremtve, hogy a magyari szülő vigye a gyereket. S így, ha megtörténik a baj, lehet mondani a magyari szülőnek: te döntöttél így, nem mi. Ördögi kör, nem véletlen, hogy tegnap még mindenki rimánkodott.
Mindenféle civilek, jogászok irkálták a nyílt leveleiket, állásfoglalásaikat, miért nem jó az, ami ma elkezdődött, ehhez képest ma a kisdedek tapodnak az esőben. Senki nem képes felfogni, az, hogy a gyerek ma szarrá ázik, akkor vált visszavonhatatlan bizonyossággá, amikor az UEFA kijelölte a céldátumot, miszerint Neria nyilatkozzon, lesznek nézők vagy sem, különben nem lesz itt meccs. Olyat pedig elképzelni nem lehet, hogy nincsen meccs, amikor a kedves vezető harminc éve is röpcsivel járt arra, most pedig majd helyi sajátosságok miatt alagúton, csak addig azt ki kell fúrni. De a tervek már készen vannak, és a TEK is éber.
Hét végére, mire kisüt a nap, a teraszok is nyitnak. A felszolgáló személyzetnek nem kell a védettségét igazolnia, koronás, nem koronás, hordhatja a bambit, akárha Ursula árulta Macondóban az álmatlanság kórjával fertőzött sütiket és cukorkákat. Ezt is mondták a kedves vezetőnek, hogy ez így nem a legszerencsésebb, de ilyet ő meg nem hall. Három és félmillió ojtásnál nyitnak a teraszok, az élet szép lesz, és a madarak is kiemelt figyelemmel fognak csácsogni nekünk. Ma viszont hallgatnak, mert zuhog az eső. Ilyenkor csöndesek, és hallgatagon nézik a fák ágairól, ahogyan az aprónép igyekszik oviba, bölcsibe és Wass Albert nyelvét tanulni. A dunna alatt meg alszik a rét.
Vélemény, hozzászólás?