Zord bűnös, azt hiszem

Hétszázezer forintnak megfelelő pénzbüntetést kapott Erna Solberg norvég miniszterelnök a koronavírus-járvány miatti korlátozó szabályok megsértése miatt. Solberg ugyanis február végén egy hegyi üdülőhelyen tizenhárom fős családi összejövetelt szervezett a 60. születésnapja alkalmából, miközben éppen kormánya tiltotta be korábban a tízfősnél nagyobb rendezvényeket. Több hasonló szabálysértés is történt az országban, de a rendőrség a legtöbb esetben nem szabott ki pénzbüntetést, a kormányfő azonban a korlátozások betartatásának frontvonalában dolgozik, ezért példát kell mutatnia, nem esik azonos megítélés alá az átlagpolgárral – mondta Ole Saeverud országos rendőrfőkapitány.

Ilyenkor ez ember elábrándozik Pintér Sándoron mint belügyminiszteren, a magyari rendőrök főnökén, Varga Juditra gondol, mint az igazságügyek urára Neriában, és persze Orbán Viktorra magára. Ez utóbbira ebben a kontextusban akképp, hogy hányszor láttuk a malacképét maszk nélkül például az előírások ellenére, ahogyan ő is példát mutatott az ő népének. Varga Judit dekázós alakja azért sejlik fel, mert nem bírt még megbirkózni a jogállamiság definíciójával, egyfolytában az Uniót kérdezgeti, azt hogyan lehetne meghatározni. Nem kell, ez a norvég eset mutatja: abban például a törvények mindenkire vonatkoznak, s hogy ilyen eset fordul elő a fjordok népével, s ezen mi csodálkozunk, jelzi, milyen állapotban van ez mifelénk.

Nyomai sincsenek. Másrészt ilyen mértékű büntetést a mi minielnökünkre ki sem lehetne szabni, hétszázezret nem bírna kifizetni, lévén teljesen vagyontalan. Mehetne közmunkára, mint a dudálás bűntettét elkövető Széll Bernadett. Az a tizennyolc éves lány viszont, akinek az esete a Facebookon került elém, gond nélkül kiperkálja azt a százezret, amit a kijárási tilalom megszegése miatt rótt ki rá a magyar rendőrség, mert este nyolc után túl messzire ment a szülei házától. Mint kiinduló tételünk mutatja, a norvégok a köznépet nem büntetik halálra, ha járványbűnözik, ellenben a miniszterelnököt igen. Elképesztő egy ország lehet, Erna Solbergnek valószínűleg még egy nyavalyás erkélye sincs, nem is lesz soha Európa ura.

Európa – illetve az egész nyüves Univerzum – vezére csakis olyasvalaki lehet, aki kívül esik a közemberek számára fenntartott téren és időn, a természet, a társadalom és Isten törvényei rá nem vonatkoznak, így be sem kell tartania azokat. Csakis így lehet ez, mert és ugyanis Orbán nagyvezér ezek közül már annyit megszegett, hogyha a Karma felől nézzük, nincs olyan alacsony létforma, amelyben újjá tudna születni, mert ilyen mocskos lélek még egy papucsállatkának is sok, kilöki magából azt a matéria. Ám Sziddhartha felől nézve ez maga volna a beteljesülés, hiszen újjászületés híján Orbán a Nirvánába jutna, ami viszont buddhaságot tételez. No most, tudjuk, hogy minielnök elvtárs és a megvilágosodott egymástól távolabb nem is állhatnának.

Főleg azért, mert ez a mi organizmusunk kereszténynek mondja magát. Mondani sok mindent lehet, de az Orbán névre hallgató sejthalmaz ilyen ismertetőjegyekkel nem rendelkezik, ugyanis akkor volna lelke, ami a jelek szerint nincs neki. Ezt is be tudom bizonyítani. Ha volna neki ilyenje, összeroskadna az elkövetett bűnök súlya alatt, mint Shakespeare elborult agyú gyilkosai, akiknek a bűntudat veszi el az eszét. De hozhatnánk példának Ágnes asszonyt és az ő véres lepedőjét is, ám jól láthatóan Orbán nem mosogat a patakparton, se nem diskurál boszorkányokkal, s ami a legfőbb, egyáltalán nem fél semmilyen büntetéstől. Illetve lehet, hogy retteg, de azt a TEK és a kevlár eltakarja, és véreres szemeiben sem látunk nyüszítést, csak végtelen ürességet.

Azon kell elmerengenünk viszont bűn és bűnhődés dialektikus, viszonyában, hogyha Isten valóban meghalt Nietzsche óta, s ebből fakadólag nincsen sem pokol, sem Gyehenna tüze, de még Nirvána sem, s ha földi hatalom sem képes – vagy akarja – ezt a mi bűnösünket, akinek a záloga a kezünkben van, számon kérni és kiróni rá a megérdemelt büntetését, sőt, lelkiismeret híján annak ítélőszéke elé sem kell állnia, szóval, lehetséges-e az, hogy mindama galádság, aminek pedig a tanúi voltunk a saját szemünkkel és fülünkkel, büntetlen marad? Minden jel arra utal, hogy igen, mert ez a világ rosszul van berendezve. Hacsak nem jön Fekete-Győr királyfi a fehér lován, s ha mint ígéri, végrehajtja az elszámoltatásnak nevezett programját. Ez nem kampány a Momentum mellett, hanem a lélek alapvető parancsa.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum