Fácánok alkonya

December 27-én kies hazánkban minden évben jótékonysági vadászatot tartanak, ami esemény már a nevében hordozza az anakronizmust, miszerint a gyilkolás volna a humánum eredője. Elmesélem azért, mert nem biztos, hogy mindannyian tudjuk, tehát le kell perkálni a vadásznak harmincezret, amiért a kijelölt napon reggel kilenctől délig öldökölhet. A pénzt orvosi műszerekre fordítják a jótét lelkek, és ez olyan nemes dolog, azt mondják. Idén fácánra lehetett menni, így egészen gyakorlatiasan azt is föltehetnénk, hány fácánélet ér egy lélegeztetőt – pláne túlárazva –, összefoglalva, mennyi vérnek kell folyni ahhoz, hogy kielégüljön egy vadász.

Erről lehet szó, mert és ugyanis azt a harmincezret, ha ilyen késztetései vannak az organizmusnak, mindenféle lövöldözés nélkül is oda lehetne adni, de nem. Buddha zokogna, és feltehetőleg a többi aprószentek is ezt tennék, minket azonban elönt a felhőtlen boldogság, hogy milyen szép is a vadászemberek lelke, de nem. Elég csak Semjénre nézni, a pörge kalapjára, hidegen csillogó szemüvegére, amely ájtatos, bamba szemeket takar, és máris látjuk, hogy elhagyott minket az Isten, így hát nem is lehetünk emberiek Kásler sámán képzetei szerint. De milyen jó is, hogy ő meg az, úgy telítődött Istennel, hogy levitál, mint Nicanor atya a forró csokoládétól Marquez papánál.

Mind az összes nagyjainknak van valami káros szenvedélye, Orbánnak a futball, Semjénnek a gyilkolás, Káslernek pedig a sámánvilág. Mint az életért és halálért felelős miniszter épp most osztott ki uszkve másfél milliárdot magyarságkutatásra, aminek újabb bimbaja lesz egy, a honfoglalásról szóló tizenkét részes animációs sorozat is. Ezt a műalkotást ugyanazok készítik majd, mint akik a Pozsonyi csatát álmodták meg nekünk. Arról pedig az a vélekedés, hogy „a kisebbségi komplexus és az önhittség egyaránt önértékelési zavar”. Ebbe a sorba csatlakozott Schmidt nagyasszony is, aki szerint „a nemzeti öntudat megélése olyan erős identitást ad, amit nem lehet felülírni”.

Ő erről írt könyvet. Ő, aki megteremtette nekünk Dózsa László 1942-őt is. Mindebből is kitetszik, hogy egy tébolyda kellős közepén ülünk, amiben ez a jótékonysági vadászat már nem tűnik olyan különösnek, immár egy jótékonysági disznóölésen sem lepődnénk meg, egyetlenünk úgyis szereti a kolbásztöltést, de kizárólag kamerák előtt. Mindenből kampányeszköz lesz, Varga asszony dekázik meg hegedül, Novák asszony papírzsepivel ablakot pucol, s most gondoljuk el, ha elindul a kormányzati ellen-Facebook, azon ilyeneknek lehet majd örülni csakis. Meg kell a szívnek szakadni, mint ahogyan a fácánokért is, akiket jótékonyan gyilkolnak meg, vagy hogyan.

Ölni kell, mert háború van. Kövér pedellus is az egész világot vizionálja már maguk ellen, uniós és jenki tankokat, amelyek elől a magyari hős a barlangjába bújik, vagy az ereszen menekül. Ez az új fideszi keresztény polgári osztály olyan ótvaros eszmei és identitásbéli zűrzavarban szenved, hogy ilyen libsi lélekkel kész öröm nézni ezt az egészet. Ősmagyar, szittya szűzmáriák, táltosok és vértanúk rotyognak a nagy, nemzeti önérzet fazokában, amiből turulszagú tömjéngőz száll elő, megazisten. Pont így. Gyökereket keresnek a gyökértelen senkik, hogy igazolják a nyomorult életüket, és teljesen belezavarodnak ebbe az egészbe. Csak náluk van a pénz.

Ami hatalmas, nagy úr. Mészáros is visszaosztott negyven milliót a lopott százmilliárdokból, és még csak bolsevikokra sem kellett vadászni érte, pedig lehetett volna. Momentán megelégszenek a fácánáldozattal, amit az uruknak be kell mutatni, hogy a jóságuk igazolást nyerjen. A honfoglalásos animációban is biztosan lesz vérszerződés, meg csodaszarvas, megyünk vissza a mesék bizonytalan világába, ahol a kedves vezető fácánkolbászt tölt, hogy meglátogassa őtet a nagy Manitu a dakota lován. Íme, hölgyeim és uraim, a fideszi magyariság foglalata, avagy az út, amelyen egy egész nép – nemzet – veszítette el az eszét. Ez a rohadt nagy, megélt magyar öntudat. Jóccakát..

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!