Bencsik szája

„Én nem vagyok a Néppárt tagja, úgyhogy meg merem kockáztatni, hogy azt mondjam: ez a Weber egy szar ember.” – Ilyen bájosat mondott a békemenetes Bencsik András, a Hír Tv Sajtóklubjának rendes tagja, a volt pártrovatvezető. Majd erre ezt reagálta Bayer Zsolt, a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa, lovagkeresztes szellemi mérföldkő és verbális verőember: „A számból vetted ki a szót”. Gajdics Ottó, valahai munkásőr pedig elégedetten hümmögött, eltelten göcögött a jobboldali kultúrfölény efféle ékes megnyilvánulásától. Mint kitetszik, a Hír Tv Sajtóklubjának rendes tagjai a rosszabb fajta kocsmai csőcselék nívóján állanak, és ezen a ponton én kérek elnézését a jóravaló alkoholistáktól, akik amúgy csak csendben iddogálnak a sarokban.

Hogy ki, hol, mit okádik, voltaképp magánügy. Ez a szarozás a képernyőn már nem is feltűnő, volt már ennél, és lesz is még rosszabb. Hanem a viszonyok. Hogy a békemenetes Bencsik, a volt pártrovatvezető Orbán Viktor védő öleléséből ordibál kifelé. Pénzzel, műsoridővel, és az ilyen teljesítményért való vállveregetéssel kitömve, voltaképp érinthetetlenül. Bencsik, Bayer, Gajdics – meg a többi – efféle undorító hangja a beszari nagypofájúaké, akik csak a csürhe óvó langymelegéből mernek csak tutulni a világra. Orbán is a függöny mögé bújik, ők pedig a mindenkori hatalom mögé (pártrovatvezető, munkásőr, most meg a keresztény kurzus), ami nem az elvtelenség miatt undorító, hanem a jellemtelenség miatt elsősorban.

S bár Bencsik nem tudja, mert nem veszi észre, de ezt vallja be a tekintetes bíróságnak a mondatával: „Én nem vagyok a Néppárt tagja, úgyhogy meg merem kockáztatni, hogy azt mondjam: ez a Weber egy szar ember.” – Ha tehát nem kell számonkéréstől tartania, szarozhat, amennyiben viszont felelnie kellene a szavaiért, ilyet nem mondana egyáltalán. Itt áll előttünk pőrén és csupaszon a Fidesz-jellem, amely addig nyílegyenes, míg következménye nincsen. Ha igen, már sunnyog és lapít. „Szeretném megismételni a bocsánatkérést Manfred felé és a többi kollégám felé. Nem állt szándékomban megbántani senkit, sem a frakcióvezetőt, sem a frakció többi tagját, sem a pártcsaládunkat általánosságban.”

Ezeket az esdeklő mondatokat Deutsch rebegte kislányosan akkor, amikor készültek őt kihajítani, előtte viszont bencsiki magasságokban – mélységekben – járt. Bencsik is elmondta, ha a Néppárt tagja volna, nem szarozna, így viszont teheti teli pofával. Bencsik szája Deutsché, meg Orbáné, aki ugyanezt adta elő, amikor a segge átmenetileg megmenekült, ugyanis egyből teli pofával szidta az Uniót újra, ami jellemnél ocsmányabb kevés van a világon. Viszont ezek mind az összes ilyen. A műsorban Bencsik annyit mondott még: „Ami pedig a Webert illeti: én kifejezném most már a saját nevemben az őszinte utálatomat a személyét illetően” – mire Bayer Zsolt csak annyit tudott hozzátenni: „Magam is.” – Majd pedig békés és áldott karácsonyi ünnepeket kívántak a nézőknek.

Íme, hölgyeim és uraim, a magyar keresztény konzervativizmus foglalata Márai igazával, aki – mint emlékezhetünk – ezt jövendölte: „És ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok.” – Viszont azt nem sejthette, hogy ezek ugyanazok lesznek. Pedig mennyire, hogy azok. Már csak ezért is szeretném megérni az új rendszerváltást, hogy akkor az ilyen Bencsik-féléknek milyen új köpönyege lesz. Ha eltűnik a seggük alól a közpénz, ha valódi teljesítményt kell letenni, mit láthatunk és olvashatunk akkor. S ami a leginkább érdekelne – ha megérem –, hogy mekkora lesz akkor a ma teliholdnyi pofa. Mert nem vagyok egy bosszúálló alkat, viszont jól esne ezeket vinnyogni látni. Csak és csupán azért, hogy helyre álljon a világ rendje.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum