Még egy mohikán

Deutsch Tamás kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból harminc képviselőtársa, mert besokalltak a tőle. Szó szerint: „Döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait”. A kizárás kezdeményezői szerint a frakció minden egyes tagját sérti, hogy a jogállam tiszteletben tartásához való ragaszkodásukat a nácizmushoz, illetve a kommunizmushoz hasonlítják. Sokkolónak és szégyenteljesnek nevezik Deutsch nyilatkozatait, így december 9-én szavazhatnának arról, hogy a magyar csődört kipenderítik az EPP-ből.

Mindez lehetséges, mert míg egy egész párt kizárása – mint azt a Fidesszel való monyolás is bizonyítja – macerás és nehézkes, az egyes tagoké nem. Deutsch tehát röpülhet, és képzeljük el azt a mókát, hogy en bloc kivágni őket nem lehet, tehát darabjával rakosgatják ki őket a partra a mi gyönyörűségünkre ugyan, de kies hazánk még nagyobb dicsőségére. Bár Szájer után nehéz túlteljesíteni jó hírünk öregbítésének buzgalmát, de még az is sikerülhet. Mert míg az alkotmányozó fideszes egy perverz drogos, ez a másik pedig egy tutuló vadbarom, akinek a jelek szerint már szaga van a szalonban.

Deutsch valami mérhetetlen önbizalommal azt feltételezi, vélelmezi és terjeszti, hogy ez Brüsszel összehangolt támadása a vétó miatt, ami különös idea. S azt mutatja, képtelen belátni, vele személy szerint van a baj. Ő is, mint a pártja, az országgal azonosítja önmagát, hogy meghurcoltatását az érette való munkálkodás miatt szenvedi el, holott csak torz, kultúrnépek közé nem való gőzös gondolatai miatt, amelyeknek még hangot is ad, és nem irodalmi stílusban. Deutsch személyes tragédiája, hogy az EP-ben nem áll mögötte a dicsőséges százharminchárom, hogy minden ganyéságát eltussolja.

Ilyen az, amikor szembe jön a jogállam, amiben a Fidesz szerint mi itthon szügyig járunk. illetve a gyerekszoba. Mert kitetszik, ha Európában viselkednek úgy, mint azt itthon megszokták, mindig csak a baj van. S ami ebben az egészben a legérdekesebb, azt hiszik, direkt pikkelnek rájuk, pedig nem, csak kezdik kiismerni őket. Lassan, sokára és most már talán későn is, de mindenképpen azzal a tanulsággal, hogy kultúrnépként viselkedni ezek nem tudnak. Deutsch története ennyi csupán olyan messzire mutató következtetést levonva, hogy helyük ott tényleg nincs.

Emlékszünk Varga naccsága duzzogására, amikor nem mehetett el Orbánt helyettesíteni, mert képtelen volt felfogni, hogy oda őt nem hívták, neki ott helye nincs. Kovács levelezőt is vágták már ki uniós ülésről, amikor onnan a teremből küldözgette kifelé az sms-eket azzal, hogy ezeknek a kurva anyját, és csodálkozott, hogy megsértődnek. Deutsch meg gestapózott, s amikor emiatt ki akarják vágni, mint macskát szarni, akkor politikai üldözést delirál, mert képtelen felfogni a saját ótvar bunkóságát. És azt sem, hogy mindettől nem lesz hős, csak szánalmas, nevetséges alak.

A Fidesz lestrapált, lejárt szavatosságú alapítói közül két nap alatt kettő bukott meg Európában, így a kollégisták közül már csak hárman tartják magukat, igaz, ők itthon. Kövér pedellus, Áder töltőtoll és a király, maga Orbán Viktor. Ennyien vannak, ennyien is sokan, mert idehaza, ahol ezek rontják a levegőt, ilyen inzultusoknak nincsenek kitéve, védi őket Polt, s valami különös mágia folytán még a kezüket is csókolgatják. Ebből is kitetszik, hogy Magyarország (nem köztársaság) területileg ugyan Európa része, berendezkedésében és értékeiben azonban egyáltalán nem.

És az is különös, hogy aki ezek közül kikerül a nagyvilágba, az vagy megbukik, mint most ez a kettő, vagy meghasonlik és megvilágosodik, mint Navracsics. Valami mérgező lehet a Kárpátok alatt. Valami van a levegőben, ami miatt ezen a tájon minden meg-, és elromlik. Akár meg is nevezhetnénk a Karmelitákban lévő trónján ülve rámutatva, de ezt már úgyis tudja mindenki. Most csak az volna a kérdés, mi jár most a fejében, hogy a mohikánjai sorra potyognak el a vérzivatarban, s leginkább annak tudása volna jó, ki lesz az indiánok közül az utolsó, aki elesik. És leginkább, mikor.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum