Írni kell. Sőt, egyenesen szükséges, úgy is mondhatnánk túlművelten, hogy schreiben necesse est. Mert az ember ha csak egyszer, és nem restség vagy bamba bámészkodás, hanem a rázúduló más feladatok súlya és akadályoztatása miatt csak egy napig is nem rögzíti a világ fürge folyását, az huss, szelel el mellette, mintha nem is lenne a része neki. Akárha bávatag Fidesz szavazó volna vagy kőszobor. Itt van ez a Demeter is épp, alighogy nácult, már vissza is vonta, s ha kicsit későn törli ki az ember a csipát a szeméből, mintha nem is történt volna semmi, pedig mennyire, hogy igen. Ebből is kitetszik, hogy a világ üterén kell tartani duci kis – oder göcsörtös – ujjaink koszos párnácskáit, mert lemaradunk.
Ott üget el mellettünk a történelem, ami egyben az életünk is, mint nagy időkben szokás az, hogy a kettő egybeesik. Nagy időknek nagy tanúi vagy nagy emberek, mint maga Svejk a világ pusztulása közben, mert, hogy ez a Demeter ocsmány egy féreg, bár az tudvalévő volt mindezideig is. Nem mesélem el ezt a Demetert, mert azt tegnap kellett volna, amiről lemaradtam. Elmesélem viszont a hiányát, ahogy menekül visszavonva bájos, náci szavait és törölve magát a facéról, akárha a gyilkos tünteti el a nyomokat, mossa le a vért, vagy szedi össze a töltényhüvelyt, bár a hulla attól még ott fekszik kiterítve és megmásíthatatlanul. Tehát visszavonni azt nem lehet, pláne duzzogva, mint ez a Demeter, tartva magát ahhoz, hogy neki igaza van.
Akkor ne vond vissza, cseszed, hanem állj ki magadért, mint a gazdád szereti. Kard ki kard, férfi a férfival, szemtől szemben, vagy mi a rossebeket szokott delirálni. Nem kell titkolni a náciságot, úgyis tudjuk most már, és tudtuk eddig is. Egy ilyen dolgozat, amit ez a Demeter elkövetett, az nem csúszik csak úgy ki az ujjakból, hanem komoly megfontolás eredménye. Benne van az egész ember szőröstül-bőröstül, minden ismerete, érzése, tudása és tudatlansága, az anyukája ringatása meg a csillagos ég is a sóhajaival. Ez az ember lenyomata maga, írásba foglalva, drótokban őrizve a náci pedigré. És most majd megint az lesz – mint a dolgozatban is –, hogy őtet elnyomják a libernyák ateisták meg a hazátlan bitangok, pedig dehogy. Csak a képébe mázolták, hogy szaralak.
Nem is, nem is, mondja duzzogva, de nem közli, miért van nála a bölcsek köve, csak menekül, hogy aztán elmesélhesse üldöztetését. De túlmesélem a manust, aki ugyanolyan ezek szerint, mint a gazdája, elbújik a függöny mögé a zivatar elől, vitázni nem akar, de nem is tud, csak ordibálja a gőzeit. Ezek ugyanazok, ezek egyformák, és rég eljátszották a jogaikat a megbocsátásra. És ugyanakkor az ennek a Demeternek a tragédiája, hogy valamelyest bírja a nyelvet, mert az összes ugyanezt mondja, csak nem ennyire cizelláltan. Ismerjük Kövér házmester artikulálatlan agytörzsi hörgéseit, a kedves vezető dakota lovait, a KESMA ocsmány és primitív nyelvezetét, mind az egészet. Ha Demeter most akármit is visszavon, azok mondják tovább ugyanazt.
Ez lényük leglényege. S mert tudjuk azt, hogy a nyelv maga a megtestesült gondolat, aminél konkrétabb csak a tett, könyvdara és fenyegető vonulgatás, meg a TV székház gyújtogatása, így áll előttünk Demeterben maga az egész díszes és veszélyes kompánia. S ezek folyományai, savas bácsik, esernyővel kardozó nénik, akik azt teszik, amit Demeter gondol, s aztán leír. És ezt visszavonni nem lehet. S azért leginkább, mert ezek a köznapjaink, a nyüves, elcseszett életünk maga. Demeter ennek csak a bimbaja vagy hímes virága, az összesűrűsödő és fortyogó gyűlölet esszenciálisan. Köszönjük meg ezt amúgy Orbánnak, aki tíz év alatt ránk szabadította a poklot, de ül a trónján dagadtan és vigyorogva. Amit Demeter mondott, azt Orbán mondta. És innen jönnek a következtetések, amelyekből valahová jutni kell.
Vélemény, hozzászólás?