Egy óvodás naplója 18. – Szüzmárja

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy máma megin eljön hozzánk a képviselő bácsi, az amelyik evitt migráncsnézőbe, meg labdát szok hozni, pöttyöset. Mesétem a zapunak, hogy jön megin, és csunyát mondott, hogy nem is merem leirni, mostanába, ha meghallja az ijen képviselő bácsikat, mindig csunyát mond, sőt, egyre csunyábbakat, hogy meg se nagyon értem. Az anyu nyugtatgatja mindig, hogy jól van Karcsi, ne a gyerek előtt, de mindig kijön belőle, ha nézi a tévét vagy olvassa az ujságot, aszt néha összetépi vagy gyűri, és látszik rajta, hogy szét akar robbanni, hogy az anyu csak mondja neki mindig, hogy jól van Karcsi.

Amikor mondtam neki, hogy jön megin a képviselő bácsi az oviba, elösször aszonta, hogy akkor te itthon maradsz kisfiam, de az anyu mondta, hogy a dolgozóba kell menni, ki vigyáz akkor a gyerekre, ne bolondozz Karcsi, de látom az apun, hogy egyre idegessebb, még szerencse, hogy az anyu visz az oviba és az apu nem találkozik az Ibojnénivel, mer nem is tudom, mi lenne akkor, amiket szok mondani az apu az Ibojnéniről, hogy akkor az anyu már úgy szól rá, hogy de Károly, és ijenkor tudom, hogy már az anyu is mérges nagyon. És ki szok küldeni akkor, hogy menj a szobádba kisfiam, és én megyek.

El kellett hát menni a zoviba máma, pedig szívesen maradtam volna, mer kezd hideg lenni. Meg sötét is volt reggel meg köd is, meg tele volt minden rendőrökkel meg katonákkal, aki csak nésztek. Filmekben szoktam ijeneket látni, az anyuva mentünk, ő se szerette, csak úgy rohantunk a rendőrök meg a katonák között, hogy asztán, bár nem is akartam igazán, de mégis jó vót ott lenni az oviba, és az anyu monta, hogy legyél jó kisfiam, puszit adott és elment, mint mindig is, de most úgy éreztem, hogy nagyon ott hagyott. A Kisböske meg a Pityu is ott vótak már, a Kisböske monta, hogy de jó, jön máma megin a képviselő bácsi, a Pityu vigyorgott.

És én se értettem, hogy mér jó nekünk, ha máma megin jön a képviselő bácsi, meg a daduson is látszott, hogy nem örül, mer ijenkor mindig szok valami történni, mindig rossz a vége, az Ibojnéni elájul vagy sikongat, és a dadusnak kell bennünket rendbe rakni mindig. Reggeli után meg is jött a képviselő bácsi, de nem hozott semmit se, se labdát, se imakönyvet, akkor meg mér jött, de asztán kiderült. Hogy arról beszégessünk, hogy az apu az apu, az anyu meg anyu, hogy férfiak meg a nők ők, a Pityu monta is, hogy mik lennének, teknősbékák, de az Ibojnéni meghallotta és bezavarta a sarokba. De a képviselő bácsi csak mondta ezt a férfit meg a nőt, hogy unta már mindenki.

A dadus is, látszott rajta, ott dölleszkedett az ajtóba, és úgy nézett a képviselő bácsira, de úgy, hogy el se lehet mondani. Asztán a Pityu miatt lett meg a baj megint, mer jelentkezett, hogy ő kérdez, és kérdezett, pedig nem is mondták neki, hogy lehet, csak úgy monta, kiabáta, hogy akkor a Szüzmárja nénive hogyan van ez, amit a papbácsi mesét nekünk, hogy akkor ő nő e vagy mi. Na, ekkor sikittotta el magát az Ibojnéni, a képviselő bácsi meg csak kapkotta a levegőt, hogy a Pityu hogyan képzeli meg mit képzel, de a Pityu nem képzelt semmit, csak vigyorgott, mind ahogyan mindig is vigyorogni szok. De hogy ebböl ekkora bajj lesz, azt nem gondoltam volna.

Mer mondom, az Ibojnéni sikittott meg verte a fődhöz magát, a képviselő bácsi meg nekiát ordittani a Pityuva, hogy ki az apukája, mire monta a Pityu, hogy hát az apu. Meg kérdeszte a képviselő bácsi, hogy hol dolgozik a Pityu apukája, mire az monta, hogy nem dolgozik seholse már régóta, meghogy járe templomba a Pityu, kérdeszte ezt is a képviselő bácsi, mire a Pityu, hogy nem ő. Na, ekkor kezdtek el a gyerekek ordittani mind, hogy ők se ők se, amitől az Ibojnéninek habzani kezdett a szája, a Kisböske meg úgy sírt, hogy fönnakadt a szeme neki, a dadus meg csak legyintett, meg én is, mert gondoltam, vár a dömperemmegyek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum