Az oltakozás diszkrét vágya

Az az érdekes helyzet állott elő, hogy Igor Matovič, szlovák nagyfőnök, miután keresztben kinyalta magyar haverja – tehát Orbán – elterülő, zsíros és fényes valagát, miszerint köszönjük Viktor, bajban ismerszik meg a barát, értékelte országos és általános tesztelésének elsődleges tapasztalatait. Kis színesként megemlítette azt is, hogy a határ mentén magyari honból is átugrottak hozzájuk a népek egy kis potya tesztelésre, mert ingyenben van, sőt, ami delikátabb, egyáltalán van. Hogy el ne feledjük, ez a Matovič azért hálálkodott, mert kért ötven egészségügyist a nagy tesztelő akcióhoz, de kétszázat kapott.

Minálunk ugyanis nem akad efféle feladat, csak lógázza a lábát, trécsel és bagózgat a sok egészségügyis, a covidosok meg vígan fütyörésznek. Viszont hullunk már, mint a legyek. Naponta ötvenesével, hatvanasával, pedig mindenkit meggyógyítunk emlékeim szerint, vagy nem. A tavasz óta történtek arra utalnak, hogy ez az egész járványhelyzet Orbánnak látványos cirkuszi parádé. Szkafanderben rohangál, kamuoltásokat adat be magának, osztogatja a mi pénzünkön beszerzett lélegeztetőgépeket, és most már az egészségügyi személyzetet is.

Mindezt azért, hogy aztán a szeánszon elmondhassa, nálunk a helyzet istenes, de szerte Európában kupleráj van. Két oka lehet ennek, nem képes kezelni a helyzetet, tehát alkalmatlan, illetve gonosz nyerészkedő még a vész napjaiban is, és akkor szintén nem felel meg a miniszterelnöki feladatra, méltatlan a magas hivatalra. Jobbára azonban mindkét kizáró tényező egyidejűleg áll a manusra, megvert tehát vele az Isten, illetve mi vertük meg magunkat. Mert a génjeinkben van, hogy mindent a lehető legalaposabban elcsesszünk, de leginkább a saját életünket.

Ausztria holnaptól bezárja önmagát, kijárási korlátozás lesz. A mafla Anglia is, a belgák még a saját feleségükhöz sem engedik el a reménytelenül szerelmes férjeket, ha másik lakásban van. Mindenki szerte Európában – ahol kupleráj van – vezeti be olykor a legelképesztőbb korlátozásokat, hogy életben maradjon, míg mi viszont meccsre járunk tízezrével. Nem azt mondom és ábrándolom, hogy lakatoljuk magunkra a viskónkat, csak valami vezérlő eszmét jó lenne hallani a vérzivatarban azon kívül, hogy húzzál maszkot, mert különben elvisz a zsandár.

Oltakozzatok, mondja a nemzet nyunyókája gyakorta, és olyan sűrűn, hogy látszik, már csak saját bejáratú gyönyörűségből is, mert tetszik neki ez a szó, és örül, hogy ismeri. Oltakoznánk, nyunyó néni, ha volna mivel, mert ugyanis az élelmes sajtó kiderítette, hogy a vakcinák a kormányhivatalokban hevernek, már amennyi, és nem is lesz elég. Majd gyártatunk, mondja a kedves vezető, aztán elmesélik neki, hogy az legalább fél év. Aztán Kínában tárgyalgat vakcinákról, hogy hozat dögivel, mint az alkalmatlan lélegeztetőket.

Az Unió meg elmagyarázza neki, hogy vannak szabályok, amiket be kellene tartani, itt ugyan kínai szarral nem mérgezi az embereket. Orbánnak mindig szembe jönnek azok a kurva szabályok és elvek, amik zavarják a köreit. Leginkább mindent szocreál párttitkárként, okosba oldana meg, jó lesz az úgy felkiáltással, mint a fusizó kőműves. És ismét oda jutunk, hogy országot így vezetni bajos. Mint kitetszik, nem is megy, csak a látszat van, az országnak, gazdaságnak működnie kell felkiáltással ítéli halálra az embereket, csak sajnálatosan az ország és a gazdaság nem működik.

A stadion nem termel pénzt, másba meg nem nagyon fektetett az eltelt évtizedben. A hiány csillagászati magasban, az infláció is, a jegybankelnök meg festményeket és szobrokat vásárolgat. Azt is a mi pénzünkön. Orbán pedig ebben a helyzetben például tegnap azzal dicsekedett, hogy ő templomot épít a templomromboló időkben, hogy tényleg olybá tűnik, már teljesen elment az esze. Mindehhez pedig van a csahos körítés az összes csinovnyikjától és valamennyi lapjában tévéjében és rádiójában, amelyek permanensen ontják a győzelmi jelentéseket.

Hazugságban fetreng az ország. Oltakozzatok, mondja nyunyóka, majd még hozzá teszi, innentől mindenkinek a saját felelőssége a védekezés, ők már nem tudnak mit tenni. De azt sem hagyják, hogy más tegyen, még az önkormányzatok sem kapnak adatokat. A napi fertőzöttségi térképeik is összevissza számokat mutogatnak, a számítógépes rendszerük pedig olykor olykor összeomlik. Totális a káosz leginkább, amit ugye, egy bukott rendőr, Pintér vezényel. Köszönjük Viktor, a bajban ismerszik meg, ki az igazán jó barát. És az is, hogy ki a szaralak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum