Változnak az idők. Amikor annak idején, azt hiszem, éppen az MTK pályáján a kedves közönség elkezdte skandálni az „indul a vonat” rigmust hosszan és kórusban, utalva ezzel a csapat izraelita kötődésére és Auschwitz gyönyörűségeire egyben, semmi nem történt. Sőt, amikor Dávid Ibolya akkori igazságügyist megkérdezték erről a parlamentben, hogy mondana valamit, erre született az elhíresült válasz, miszerint nem ért a focihoz. Látjuk tehát, hogy a kedves vezető boldog karácsonyt-ozása nem volt előzmények nélkül való, más szemszögből pedig, hogy Varga igazságügyisnek is voltak anyukái, csak nem annyira hisztis formában.
Kies társadalmunkban a futballszurkoló kiemelt fontosságú organizmus. Stadionokat kap, járványügyi kedvezményeket, a rendszer tenyerén van hordozva, mert valami rossz ösztöntől vezérelve az a hiedelem, hogy a lelátók népe a magyari ember archetípusa, a kedves vezető közege, amelyben lubickol, és ingujjban tömi magába a szotyolát, oldalán a szolgahaddal. Megjelent már futball meccsen Schmidt Mariskától kezdve Schmitt á’lamelnökig meg mindenféle más milliárdosig bezárólag a NER oligarcháinak apraja és nagyja. A futballmeccs olyan nálunk, mint annak idején a nagy Szovjetunióban a Vörös téri emelvényen állni a főtitkár elvtárs mellett, ami aktusoknak szintén üzenete volt.
Emlékezhetünk, hogy a Ferencváros szurkolói elsőként kapták meg az ajándékot a Groupama Aréna formájában, mert egyrészt rászolgáltak, másrészt meg majd kérnek tőlük valamit egyszer. 2013-ban védték is a Fidesz székházat, 2016-ban ugyanők állták el az NVI ajtaját megakadályozandó egy népszavazást, éjszínű tekintetükkel és márványsimaságú agyukkal hadra foghatók könnyen buzit verni, ilyenek. Barna ingük még nincs, de majd lehet, attól függően, hogyan követeli ezt a harci helyzet és a Kubatov. Mindemellett a futballszurkoló hálátlan fajta is, könnyen a gazda ellen fordul, mint valami meghasonlott harci eb, ezért veszélyes tartani.
Erre volt bizonyság a hét vége, mikor is Felcsúton, a budi tövi szentélyben lépett színre épp az MTK aranylábú különítménye, akik meg a Dájcstomi fennhatósága alá tartoznak. Nem a szurkolók, a csapat. Az MTK három nullára verte el a kedves vezető szívbéli szerelme alakulatát és épp annak szemei előtt. Ebből az fakad, hogy még pár tízmilliárdot kell beletolni a nem is közpénzből, másrészt, hogy élcelődés céltáblája lesz a tejben-vajban és tojásban fürdetett társaság, mert a futballszurkoló a fentebb bemutatott tulajdonságain felül még gonosz is, de nagyon. Illetve hálátlan, de a zsoldosok csak mind ilyenek, érzés nincs bennük szemernyi sem.
Mert amikor az MTK berámolta a harmadikat, felcsendült a kórus a kedves vezető füle hallatára, amiből, ha nem süket, hallania kellett, hogy a nép tisztában van azzal, hol is él, ha nem is mindig teszi szóvá, most viszont igen. Mert ugyanis azt danászták a Guantanamera dallamára és ritmusára, hogy “Ez nem a tender! Mészáros ez nem a tender!” Ez maga a népköltészet a maga tömörségével, utalásaival és elhallgatásaival, pimaszságával és a legkisebb fiú győzelmével mindig. Amúgy nem egy vaszisztdasz, viszont üde jelenség, ahogyan az igazság utat tör magának a nép ajkain. És ezen a ponton kanyarodunk vissza ahhoz, hogy ugyanaz a közönség előtte indul a vonatozott.
Az nyers és világos antiszemita uszítás, s mint ilyen teljesen következmények nélkül maradt, mint megmutattam. Sem a pályán, sem másutt folyománya nem volt, pedig az már az illetlenségen is túlmutat. Ezzel szemben most, amikor a népek tendereztek Mészárosnak, egyből megszólalt a hangosan beszélő, hogy a bájos közönség szurkoljon sportszerűen. Pedig nem kurvaanyázott, banánozott, huhogott, ami amúgy a szokása, hanem egy nevet és egy gazdasági aktust emlegetett együtt, ami viszont sértő ezek szerint. És ami viszont ebben a kontextusban beismerő vallomás, ha ettől kipotyog a szotyola a hatalom szájából, annyira fáj neki de nagyon.
Mindebből sok minden nem következik, csak az, hogy a jelek szerint ott mélyen tudják a bűnüket, ha be nem is ismerik, ha ki nem is mondják. Ha le is tagadják. Ez nem arra bizonyság, hogy volna lelkiismeretük, csupán apró utalás arra, valahol mélyen érzik, hogy ennek az egésznek rossz vége is lehet. Ez a macbethi nyüszítés, és ebben a történetben oly jó birnami erdőnek lenni. Hogy Balázs fideszdirekort idézzük, oly jó ennek része lenni, csak épp ellenkező előjellel, látni egyszer majd végre, amikor a bajszuk lekonyul, végtelen önbizalmuk elpárolog, összefoglalva, amikor ragadozóból prédává válnak. Az majd minden pénzt megér.
Vélemény, hozzászólás?