A Magyar Nemzet online már tegnap rohadt büszke volt, hogy a mai printben írást közöl egyenesen Orbán Viktor tollából, amely az őszi politikai évadot köszönti. Ennél fontosabb dolga nincs, minden flottul megy az országban, süt a nap, a gyerekek az udvaron játszanak. Egy pöccentést nem érne meg az egész, ismerjük már a manust kívül-belül. Irritáló figura, és voltaképp az is lényegtelen, miket irkál, sőt, a Magyar Nemzet nem a Kossuth, a Magyar Nemzetet meg nem veszik. Ezt a nyomdaipari terméket úgy nagyjából az ott dolgozók családtagjai olvassák, vagy ők is almát csomagolnak bele inkább, mert jön a tél meg a hó. Vagy nem.
Megtudhattuk egyébként az izgatott előzetesből, arról lesz szó a fogalmazásban, hogy a kereszténydemokraták számára a legnagyobb kihívást és ellenfelet ma újra a liberálisok jelentik, miközben folyamatos támadás alatt állnak legfontosabb értékeink, mint például a nemzet, a család és a vallási hagyományok. Jé, nem gondoltam volna, bár, ha visszaemlékszem, tegnap is megettem két ministránst, három keresztény kisdedet és nyolc nagycsaládot reggelire, de az utolsó összeszerelő jómunkás apuka egy kicsit inas volt. Ismerjük a fideszisták valóságát is a matyóhímzéses alsógatyájukkal, velőspacallal, turullal, puskaporszaggal és szenteltvízzel együtt.
Szól majd az ellenzékről is, örvendezett a Magyar Nemzet online, és kiragadott a míves gondolatok közül egyet, ami miatt voltaképp most nekem írnom kell, ami viszont nem az én választásom, hanem mindenféle közlési kényszereké. S most, hogy ezt is tisztába tettük, hallgassuk – olvassuk – a kedves vezető szavait, amelyek ezek: „A magyar ellenzék olyan, mint a kolbász, be van töltve és meg van darálva.” – Nem kell hozzá különösebben érzékeny lélek, hogy észrevegyük ebből azt a lenéző, lesajnáló, megvető attitűdöt, amivel az ellenzék, s azon túl természetesen az ővelük szimpatizáló milliók iránt viseltetik ez a mi tahónk. Mintha a seggéből rángatta volna ki őket.
Ebben az egy mondatban benne van az egész rendszer. Ez a zsarnokság maga, és bizonyság arra, hogy Orbán Viktor immár valami másik dimenzióba képzeli magát, elemelkedve mintegy az alantas tömegektől lebeg valahol ég és föld között, míg hozzá nem segítjük, hogy érje őt is a gravitáció kicsit. Csak egészen kicsit. Ez a nívó egyébként a libernyákok nívója is, ami megnyilvánulásokkal a kedves vezető kijelöli a helyét kis társadalmunkban, és besorolja magát a söpredék közé, akiknek az élén kivont karddal menetel a nagybüdös nihilbe. Csak épp sodorja magával az egész országot, amely így is már olyan sötét, hogy valami nagy-nagy tüzet kellene rakni a közepén.
Ha én azonban Magyar Nemzet lennék – ami szerencsére nem vagyok –, akkor a közlés előtt megkérdezném a jeles szerzőt, hogy dolgozatát milyen minőségben óhajtja publikálni. Mert, ha pártelnökként, akkor még védhető a sutyerákság, ha és viszont miniszterelnöki köntösben, akkor egyáltalán nem. Felvilágosítanám a szerzőmet – ha Magyar Nemzet lennék –, hogy gondolatait úgy szervezze az írásműben, amelyből az tükröződik, az országnak van miniszterelnöke, nem a miniszterelnöknek országa. De tudjuk, Neriában párt, kormány, ország és Fidesz végzetesen összekeveredtek, hogy már közpénz sincs, sőt, ha akarják, az utolsó zsömlédet is elveszik.
Visszatérve azonban a hangnemre, hogy az ellenzék – s így mi magunk is – ledarált, betöltött, megsemmisített izék vagyunk, ne csodálkozzunk Orbán sajtójának hangnemén, látjuk, honnan veszik a mintát és egyben biztatást is. Én és te is kedves olvasó, ezeknek még csak piszok sem vagy a körme alatt – így vélik –, már nem is ember, hanem eltaposni való féreg. Ha a pénzedet elszedték, nem zavart. Ha elhülyítenek, az sem. Hogy a gyerekedet rabszolgájukul szánják, az sem. De, hogy már szinte a létedet tagadva ledarált kolbászként jellemeznek, csak kiveri a biztosítékot. Vagy ez sem? Akkor én kérek elnézést.
Vélemény, hozzászólás?