Nagy, nemzetközi konferencia

Jó, hogy van ez a XXI. század. Ha nem volna, zötykölődni kellene ide-oda, hogy szidjuk a kurvaannyát az EU-nak, Tusknak, vagy, akit a politikai gusztusunk és alávaló érdekeink kívánnak. Most a dolgozóban csak bekapcsoljuk a gépet, éppen csak a csipát töröljük ki a bedagadt szemünkből, és máris megválthatjuk a világot, lehetünk annak ura. S miközben mindezt a Facebookon közvetítjük a bávatag híveknek, duci ujjainkat áztatjuk a húggyal teli biliben, magyarán, belelóg.

Online nemzetközi konferenciát tart majd a kedves vezető egy hét múlva „Európa cenzúrázatlanul” címmel a szerb Vucic-csal, a szlovén Jansával, pedig ezek egy ugrás csak, mint a Sugár annak idején vagy a centrumhétfő. Pláne nem is kormánygéppel, ami még föl sem száll, már ereszkedik is lefelé, a virslit meg sem lehet enni, tehát elindulni sem érdemes ezek szerint. Viszont az irány, hogy volt eddig a keleti nyitás, most meg van a déli nyomulás, tehát minden mindegy is, csak ne nyugat legyen, ugye, ez azért érdekes.

Viszont onnan jön a pénz. De ne feledjük, meghívásunk is volt, mármint a kedves vezetőnek, hogy fáradjon oda, és mondja el a véleményét az Unió szemébe, de nem ért rá, szkafanderben szaladgált a kórházakban ugyanis. Viszont, mit ád Isten, ha jól emlékszem, amikor Európába nem ért rá elmenni, ehhez a Vucichoz meg igen, aki szép egy firma szintén, tessenek utána nézni a teteleinek, de hülye lehet ez is. Csak gondoljuk meg, Szerbia az Unióba óhajtozik orbáni támogatással, most meg majd közösen fogják ekézni.

Ehhez is kell egy jellem, illetve annak teljes hiánya. Épp erre utal Orbán egyik folyománya, Novák családügyes is, aki mindehhez a bevezető pörformanszt tartotta elképesztő dolgokat állítva. Például, hogy Európa nem szokott hozzá a nyers, egyenes beszédhez, ám mégis inkább – meglátásom szerint – ahhoz, hogy tőle több száz kilométerre nagy pofával szidják, mert szembe nem merik a nyers, egyenes beszédű gerincesek. Az lesz a szép, ha ezt a Vucicot így fogadják be, Orbánt pedig így nem rúgják valagba.

Pedig nem fogják, így ennek az egésznek, amit irkálok, az ég egy világon semmi értelme nincsen azon kívül, hogy a dühömet a klaviatúrán vezetem le. Illetve, hogy valami nyoma azért marad annak, mi folyt a Kárpátok alatt ebben az időben, amelyet vizsgálva majd erősen hümmögnek a jövő történészei. Érthetetlen, írják majd a tanulmányaikban, hogyan eshetett meg mindez Európa közepén, s pláne úgy, hogy még pénzelte is ezt a tébolyt. S csak úgy nem értik, mint mi manapság München 1938-at, illetve dehogynem.

Sokat dumálok már erről az egészről, ami a felét sem érné, csak annyira ironikus, hogy a kedves vezető most egy videókonferencián üzeni meg Európának, hogyan is kellene működnie, hogy neki is tessék. Ez a budi mögött pusmogás, a függöny mögül nézgelődés, boldog karácsonyt mondás újabb, minősített esete, s hogy V4-es partnert nem talált hozzá, keresett másokat. Szánalmasan nevetséges ez a mi tökéletes államférfink, hogy egyre újabb terepekre kell mennie nagyságát igazolandó, mert mindenhol kitelik a becsülete.

Csak a saját hazájában nem, ami elgondolkodtató jelenség. Viszont egy gondolat még a leendő nagy, nemzetközi konferencia mineműségéről, amit egy kommentelőtől csórtam, de legalább én bevallom. Ezt írta a drága alak az egyik portálon: „Hogyan ismered fel a kommunistát, 35. rész: Soha ne menj olyan helyre, ahol mások is vannak eltérő véleménnyel. Csak a saját disznóóladban add elő forradalmi marxista nézeteidet.” – Ezt magamévá, s egyben közzé is teszem, mert frappáns-töményen rejlik benne az egész, elcseszett orbáni jellem.

No meg, az összes csicskájáé is, minden helytartóé és takarítónőé, s egyben az is benne leledzik, milyen a viszonyuk a valósághoz, az ellenvéleményhez és ahhoz, vetemednének-e arra, hogy elhallgattassák azokat. Nem. Mert és ugyanis meg sem engedik szólalni a másikat, ami nagy különbség, de nem a jellemes irányba mutató. Még hatot kell aludnunk, hogy követhessük majd a csodát, ahogyan a kolostor hűvös falai közt kardozva küldi az anyukájába Európát Orbán, miközben a hívek sikongatnak a drót túlfelén. Szép lesz nagyon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Nagy, nemzetközi konferencia
  1. remete szerint:

    Ahogy van állampolgári vizsga azoknak, akiket befogad az ország, úgy kellene vizsgázni a bennszülött, választó állampolgároknak közösségtörténeti ismeretekből, minden választás előtt. Aki felejt, kimarad! De hogyan, kikből állítsuk föl a bizottságot?

    • cyr45 szerint:

      …”állampolgári vizsga azoknak, akiket befogad az ország”…

      Jut eszembe, vajon ezt a vizsgát le kellett e tenni azoknak, akik (anno) letelepedési kötvényeket vásároltak???…
      Vannak ezzel kapcsolatos kételyeim!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!