Rocinante

Néha nem tudom, mi van. Tegnap is, a déli verőn, ahogyan létmódomtól idegenként az utcán haladtam, jön haza a Józsi szomszéd, támaszkodik erősen a biciklire, amit nem közlekedni, hanem járókeretként használ. Főleg, amikor tele van hűsivel, mint ezúttal is, a maszkot álla alá igazítva, véresen csillogó malacszemekkel szegezi nekem a kérdést, ami épp eszébe jut – vagy már órák óta foglalkoztatja, de, hogy épp mért pont ez, az föl nem fogható –, hogy aszondja: hogyan hívták a Don Quijote lovát.

Jönnek elő belőle ilyen váratlanságok gyakorta, olyasmik motoznak benne, aminek értelme nincsen. Jelesül azt már legalább százszor nekem szegezte, hogy te tanultál latint, na akkor, mondd meg nekem, mi a csont. Felel is, rávágja, hogy os, erősen megnyomva az esset, amiből kitetszik, hogy ő viszont nem tanult latint, viszont mégis büszke a mérhetetlen tudására. Néha eszébe jut valami, és vizsgáztat, az a legjobb, amikor tudom, hogy nem tudja, amit kérdez, választ kapva azonban vállon vereget.

Kíváncsi voltam, tudod-e, örül annak, hogy tudom, amit ő nem, csak úgy tesz. Amióta bevallottam neki, mert kiverte belőlem, hogy latint is tanultam, másképpen, lexikonként néz rám, egyfolytában le akar buktatni, mit nem tudok, pedig soha nem dicsekedtem neki semmivel. Bizonyítani akarja, hogy ő, bár nem tanult latint – illetve mást sem – ér annyit, mint akárki más, tudja, mi az az os, s ha megsallerozza a kilukadt bicikligumit, akkor elégedetten közli, ez a gumiragasztás a huszadik szakmája.

Értékes organizmusnak akar látszani, illetve annak akarja tudni magát, amiből kitetszik, igazából teli van kisebbrendűségi komplexusokkal. Senki nem bántja, de támad, senki nem kérdezi, de felel, fölösleges, de kérdez, egyfolytában a létezése értelmét bizonygatja, amit másban talál meg, nem önmagában, és ez minden bajok eredője. Valami trauma érhette gyerekkorában, olyan, mint Orbán, tán ezért is rajong érte, és ezért fárasztó mindkettő: a Józsi is meg Orbán is.

Egyformák, csak ennek a Józsinak kevesebb a hatalma. De, hogy ez a ló, illetve annak a neve hogyan fészkelte be magát a fejébe épp most, azt föl nem foghatom. Mondom neki, Rocinante, de mondhattam volna Caligulát, az is megfelelt volna, és elégedetten közölte volna, csak kíváncsi voltam, tudod-e. De, hogy mért nem a Sancho Panza szamarának nevére volt kíváncsi az is töprengési feladat, de lehet, arra már nem emlékezett, hogy olyan is lett volna. Gomolygott a fejében valami a lovagról meg a lóról, és előbucskázott.

Pedig nem jók az ilyen bizonytalan gomolygások. A távoli, nagy és ostoba Amerikában is ilyenek vannak, gőzös kaszálás, hogy hullik a férgese. Mert ugyanis másképp nem felfogható, hogy a rasszista hódítók elleni szobordöntési vagy rongálási buzgalmak a művelt San Franciscóban elérték a búsképű lovag szobrát is. Régi, spanyolos ruhában volt, secko jedno alapon nekimentek annak is, ami azt mutatja meg nekünk, bár eddig is tudtuk, hogy az ostobaság mindenre képes. Mindenre is.

Ennek ékes példája minálunk Gaudi-Nagy Tamás – mint az én malacszemű Józsim –, aki feljelentette a Pride-osokat, mert a koronát szivárvány alatt ábrázolták. Jóérzésű magyarok tömegeire hivatkozik Gaudi-Nagy Tamás Józsi, pedig csak magára gondol, illetve azokra a bávatagokra, akiket ezzel föl lehet cukkolni. Ő nem a korona nem létező szentségét védi, hanem uszít, ráadásul a lehető legocsmányabb módon, amikor szakralizálja a védendő tárgyat, mint annak idején a szánkókat a téren.

Ami ma Magyarországon folyik, azt bízvást nevezhetnénk keresztény dzsihádnak is. Hovatovább az volna az ideális állapot a hatalom őrültjei számára, ha valakire rámutatnának, istengyalázó-, tagadó, és a tömeg máris lincselné meg a hitetlent. Ilyen habitusból öntik le Don Quijote szobrát San Franciscóban, vagy verik meg a kendős nőt a pesti villamoson. Nincs különbség a tudatlan, gőzös gyűlöletben, az egész világ malacszemű Józsi, mi pedig magunk vagyunk a pokol bugyraiban. Tök egyedül.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Rocinante
  1. Yeti szerint:

    Nem egyedül. A többi nemmalacszemű ugyanúgy pokolnak érzi a környezetét.
    A távolság pedig egyre nagyobb közöttünk, a net nem közelebb hozza az embereket egymáshoz hanem épp ellenkezőleg. A megfigyelés kiváló önkéntes eszköze lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!