Nyakpörkölt

Az egyik kedvenc blueszenészem, az áldott torkú Big Daddy Wilson egyik opusában valami nyakcsontpörköltről danászik teli szájjal. A klipben ül a konyhában, égnek meredően fogja a kezében a kést meg a villát, mögötte pedig farát riszálva méretes sötét bőrű háziasszony főzi a pörköltet. Egyébként Daddy bácsi is afroamerikai, mint ahogyan minden valamire való bluesista az. Ez annak a fájdalomnak a zenéje, mint az autentikus, tejesköcsögön előadott cigányzenéé, de most a pörköltről beszélgetünk esztétika helyett. Legalábbis elsőként.

Daddy bácsi, miközben két marokra fogja a kést meg a villát, vagy födőkön dobol, arról nótázik voltaképp, hogy sok szart összekeverve, alaposan megfűszerezve egész pofás étel állítható elő, így a Neckbone Stew akár özv. Kovácsné himnusza is lehetne innen az utca végiből, de sajnálatosan nem az. A csirkeláb és csirkenyak, valamint a farhát a nyugdíjas eledel minálunk, ezek szerint az amerikai délen is megvan ennek a megfelelője, a világ tehát egyformább, mint gondolnánk. Elég csak Trumpra nézni vagy a kedves vezetőre, és máris újabb bizonyságunk van erre.

Bármilyen fura is, ez egy felmérés miatt jutott az eszembe, amelyben lesújtó adatot közölnek kies hazánkról, hogy életszínvonalban minden szomszédunk, még a szőröstalpú románok is huss, eliramodtak tőlünk, pedig mi teljesítünk jobban. Az élet tehát igazságtalan. Mi magunk hiába tudjuk, hogy reánk ereszkedett már a Kánaán, mégsem akar látszani, vagy megint hazudik a művelt nyugat, bántják a magyart, sőt, még nem is tisztelik, pedig régen és most is egyedül tartja fel az iszlám hordákat, a vérét hullatja a hálátlan Európáért.

Ebből az Eurostat felmérésből az derül ki, hogy a magyarországi, egy főre jutó tényleges fogyasztás kétharmada csupán az uniós átlagnak. Ausztria beláthatatlan messzeségben előttünk, pedig Kádár apánk óta loholunk utána, most pedig kiváltképp, de a különbség inkább nő, mint csökken. Ha egyszerű okát akarnám adni ennek, csak utalnom kellene arra, hogy míg oadát a járvány miatt az állam egymilliárd eurót osztott szét a települések között, a mi kedves vezetőnk most szedi el az utolsó petákjukat is, nem azért, mert szüksége volna rá, hanem, mert bosszút akar állni. Ezt a faszit nevezik nagy formátumú politikusnak, mi több, államférfinak. Hát, igen.

De nem a járvány alatt és miatt jutottunk oda, hogy a jóléti listán már csak Bulgária és Horvátország van mögöttünk, kellett ehhez a NER tíz éves, kitartó működése. Amikor zsákszámra, számolatlanul dőlt a pénz az Uniótól, s mód nyílhatott volna arra, ne a haverok zsebében landoljon, hanem egy élhető ország kerekedjen ki belőle, mégsem ez lett. A kedvünk azonban mégsem emiatt rossz – már akié –, hanem például Hollik képviselő miatt, aki mintát adott abból, hogyan tarolják le ezek az országot nemcsak pénzügyi, hanem ideológiai szempontból is.

Hogy a nyomor mellett hogyan üli meg kies hazánkat a szellemi mocsok. Hollik képviselő az amerikai négereken élcelődött jóváhagyólag rasszista röhögéssel, ahonnan érthető Gyöngyöspata is, meg az is, miért jutott eszembe Daddy bácsi nótája, ahonnan egy kanyarral Ady jön megint, akinek fájt annak idején a szerb komitácsi szíve is. Nem tudom, érezzük-e azt az ördögi kört, amelyben száz éve bolyongunk, és amelyből a Hollik fajtájúaknak eszük ágában sincs kitörni, mert jól érzik magukat a langymeleg húgyban, ha az a kedves vezetőből szivárog.

Özv. Kovácsné azonban mindebből semmit nem ért és tud, és nem azért, mert képtelen rá, hanem, mert el sem jut hozzá, aminek el kellene jutnia. Ő annyit hall csupán, hogy a négerek fosztogatnak a nagy Amerikában, fenyegetik a felsőbbrendű fehéreket, ami miatt drágább megint a csirkeláb a boltban. Így fest a leegyszerűsített élet, és özv. Kovácsné azt sem tudja, mert ezt sem mondják el neki, hogy lenézett román sorstársa már jobban él, mint ő. Ehelyett kapja Trianont meg az Erdély-siratást, és nem tudhatja, mennyire átverik. Nagyon. Ez a magyar Neckbone stew, ahogyan a talpaink egymásra lépnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Nyakpörkölt
  1. Yeti szerint:

    Ezek az özvegykovácsnék tették és teszik lehetővé a csutkány uralmát – hát hadd ne sajnáljam már őket.
    Ők jutalmul kapják ami nekem büntetés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!