Popzene

Hála a jó és kegyelmes Istennek, elkészült, valamint közkinccsé is vált rögvest a Nélküled című fidesznemzeti himnusz angol nyelvű változata. Épp tegnap történt meg a csoda, amikor hajnaltól késő éjszakáig vagy még azon is túl Trianont nyáladzott minden és mindenki. Az új, angol nyelvű opus igaz, hogy felcsúti akcentussal készült, de ettől van meg neki az a diszkrét bája, hogyha egy jóravaló amerikai tehénpásztor vagy angol földműves meghallja, legalább halálra röhögi magát. Olyan mucsai ez is, mint a Fidesz, és voltaképp, mint a NER. Azt mondják róla, ez az összetartozás dala.

Tegnap reggeltől estig tartozott össze mindenki, viszont erről nem ártana tudni azoknak, akik szerint a fideszista kétmillión kívül nincsen más a nemzetben. A helyzet, ha nem is reménytelen, de legalább teljesen kilátástalan, mert ugyanis Trianon ma, mint olyan, szélsőjobboldali tálalásban ismerhető meg csupán, ilyen ismeretei lehetnek róla a nemzetnek. Mind az egész hatalmasnak. Ebben pedig minden kórság és nyomor Kun Béla és Károlyi műve, viszont az ő egyenes ágú leszármazottjuk Gyurcsány meg az összes többi, aki, illetve akik azóta is egyfolytában rontanak rá a nemzetre.

Nos, ehhez képest állította meg Karácsony tegnap egy percre a buszokat, itt, az én városomban pedig akkora összeborulás volt a pártok fölötti ünnepben, hogy az embert elöntötte a hányinger, mint Roquentin urat Bouville-ben. Bár ahhoz neki egy szaros papírdarabra vagy lila nadrágtartóra volt szüksége, míg itt, minálunk elég csak elmerengve körülnézni. S hogy a sorosisták jól viselték magukat a tegnapi hazugságözönben, sőt, még be is álltak a sorba, megkapták a kedves vezető vállveregetését, meg is érdemelték, most biztosan szélesen mosolyog a szájuk.

Emelték az álságos ünnep fényét, és öntöttek pár vödör betont Orbán lebonthatatlan talapzatába. Bírom én ezeket a fiúkat, csak nem tudják, mit cselekszenek, vagy nekik sincsenek elveik. Mert azért megmutatnám, mihez adta jóváhagyólag a képét a gazsuláló ellenzék. Gulyás miniszter kijelentette, hogy a nemzet az más, mint az állam, amivel nem mondott hülyeséget, ezt minden óvodás tudja. Viszont és ellenben a nemzet fogalmát elemelte, szakralizálta mintegy, ami felfogás a fundamentuma a fasiszta nacionalizmusnak és sovinizmusnak, meg sok minden másnak.

No most, ha egy Orbán-vállveregetésért ebbe megéri beleállni, akkor nem vagyunk egymáshoz valók, mert nem kellene egy bizonyos szint alá süllyedni. Ezt a szintet pedig – hogy visszatérjünk kiinduló tételünkhöz – a Nélküled képviseli, amely műalkotás arról szól, hogy adjuk át magunkat a szenvelgésnek, hallgassunk lassú, nyújtott hangon elszenvedett dalokat arról, hogy nyakig a szarban vagyunk, fejjel lefelé, de ez mind más hibája. Ez a dalocska vagy mi a rosseb egy tőről fakad a nemzetállam ideájával, ami, hiába hajtogatja maga Orbán elfehérült szájjal, maga az anakronizmus.

Épp abban a korban, amikor már nemcsak ez elavult, hanem maga az állampolgárság fogalma is okafogyottá válik lassan. Ilyen közegben óbégatni az elvesztett tartományról, ráadásul száz év távolából, nos, ez mindennek nevezhető, de felemelőnek semmiképp. Félreértés ne essék, ami tegnap történt az összes médiumban, meg a kismaci farkában is, a Fidesz és csatolmányai előadásában egyáltalán nem meglepő. Ami elgondolkozásra késztet az az úgynevezett ellenzék simulása, akik ezek szerint nem elég tökösek, vagy nincs meg a kellő tudásuk ahhoz, hogy kijelentsék, ők ebben nem vesznek részt.

Tegnap az egész ország alámerült Orbán traumatizált pöcegödrébe, közösen megvizsgálták a köldöküket, és megállapították, kellőképp szöszös és dohos. Ennek az esszenciája pedig a Nélküled, pláne tájnyelvi angolul, ami kábé egy szinten van Kovács Kati – amúgy Tompa Mihály – szívet cseréljen, aki hazát cserél nyáladzásával, mert minden egyformán popzene. Arra a kádári népek és elvtársak aléltak el, erre meg az orbániak, az a diktatúra is olyan falvédős nívójú pitiáner volt, mint ez, és mind a kettőben van olyan, aki jól érzi, érezte magát. Sőt, olyan is, aki egyszerre. Ők a leghangosabb keresztények ma.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
2 hozzászólás “Popzene
  1. Yeti szerint:

    Nélkülem.

  2. cyr45 szerint:

    …és még sokunk nélkül.

    Száz év magány
    2020.06.04.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!