Az ő hazájuk

Kegyeleti megemlékezést tartott tegnap a Mi Hazánk Mozgalom Budapest utcáin és terein, s mint azt gondolták és hangoztatták, ez nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá, tehát mindenkinek, így a rendőrségnek is el kell néznie azt. Eközben hangosan röhögtek, a rendőrség pedig eltelten mosolygott. Itt egy tipp Hadházyéknak, hogy a dudálás és az uniós zászló lengetése is legyen gyászcselekmény, a demokrácia temetése, és akkor nem fognak röpködni a százezres büntetések. Dehogynem.

Mert ugyanis, míg Hadházy képe irritálja a hatalmat, a maszkos, feketébe öltözött, kopasz, cigányozó, jámbor polgártársak kezükben fáklyákkal, akárha Ku Klux Klan meg nem, s erre egyetlen válasz van csak, ez pedig Gyöngyöspata. Mert ugyanis a pörformansz oka és indoka az volt tegnap, mégpedig az Országos Roma Önkormányzat székháza elé szervezve, hogy Apáti István (MHM) „szerint” a Deák téri gyilkosság elkövetői roma származásúak. „Szerintem” meg ők nácik. Feltételezni mindent lehet.

Ettől viszont még egyikünknek sem lesz jobb, csak a romáknak rosszabb. Az ilyen kegyeleti megemlékezések vezetnek aztán Tatárszentgyörgyhöz, meg a csak a szélhez, ezek viszont csak a tünet. Az ok a haszontalanul keccsölő miniszterelnök dumája és gondolatisága, az utalgatás Európa DNS-ére, a tiszta magyar fajra, a fehér és keresztény munkavállalókra, egyáltalán a ki nem mondott, de látens übermenschként megjelenő asszonyverő macsókkal, akik ők maguk, szemben minden más organizmussal a világon.

A tegnapi törzsközönség valami káprázat miatt erősen hasonlatos volt a 2006-os hősökhöz, ugyanaz a habitus, ugyanaz a gondolatiság vagy épp gondolat nélküliség, a stadionok népe jelent meg most is. Látszott ott – híradások szerint – Ferencváros, Újpest és Vasas rajongó is, akik általában egymást ütik, de ezek szerint megvan a nagy közös ellenség. Ezt tudtuk eddig is, azt is sejtettük, hogy „két hét alatt rendet teszek” Pintér Sándor és csapata nem fog beavatkozni, csodálkoznunk tehát nincs min.

Tágabb kontextusba viszont helyezhetjük az eseményeket, és ezt abban lelhetjük meg most épp, hogy miniszerügynök elvtárs csomagot kapott tegnap, mint ahogyan arról a Facebookon kitörő örömmel beszámolt. A csomagjában pedig szép, hímzéses maszk volt, akárha falvédő a sparhelt fölött, készítője és feladója pedig azt a szöveget mellékelte hozzá, hogy nem is elsősorban a vírus ellen, hanem a miniszterügynök úrra fröcsögő szóbeli sarak ellen készült túláradó szeretettel.

A logika nehezen érthető, ha védekezésül van az átkok ellen, akkor fokhagymával bedörzsölt szkafandert kellett volna küldeni, de a rajongók cselekedeteiben értelmet egyáltalán ne keressünk. Ismerjük a tertullianusi hiszem, mert képtelenség abszurd logikátlanságát, kies hazánk pedig, illetve ebből a szempontból az ő hazájuk ezen alapszik, és meg is látszik rajta. Az ilyen miniszterügynök elvtárs számára hímezgető öregasszonyok (meglett férfiak, csecsszopó kisdedek) a NER fundamentuma, és belőlük fakad voltaképp minden.

Ők táplálják a tegnapihoz hasonlatos tüntetéseket is, ők azok a rendőrök, akik ezt nézik, ők kardoznak esernyőkkel és tapsolnak ütemesen kézcsók után. Ez az elemi erejű sötétség, a szellemi és erkölcsi restség maga, amit és akiket Márai lemondó-szomorúan keresztény, úri középosztályként határozott-, és vetett meg. S habár merész gondolatkísérletnek tűnik a tegnapi csőcseléket hasonlatosnak vélni a szalonok úri közönségéhez, tévedés ebben nincs, ők csupán két, más színű bimbaja ugyanannak a virágnak.

Nem tudni miért, s azt sem, hogyan, de elcseszett nemzetünkben nagyon élénken leledzik ez a kiválasztottság érzés, hogy ők a bokréta Isten kalapján. Az ilyenek vezettek Trianonhoz, hozták el nekünk Horthyt, és szökött szárba mindebből Orbán a maga messiás-tudatával. Ez már annyi tragédiát hozott, hogy nem győzik letagadni és átírni a történelmet, viszont azzal, hogy ölbe tett kézzel figyelik az olyasmiket, amit tegnap is láthattunk, csak azt bizonyítja, ugyanabban a folyóban tapodunk, és ugyanaz a dráma közelít. Még nem tudni, mikor, azt sem, pontosan hogyan, de ennek is nagyon rossz vége lesz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum